Havi archívum

Kép
ebreszto.jpg
Mar 30

Ébresztő Magyarország!

2012. április 1-jén 10 órakor, a Torbágyi Református Egyházközség szervezésében (Biatorbágy, Fő u. 59.) Hogyan talált meg Isten? címmel dr. Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere, egykori parlamenti képviselő, az „Egy politikus, akit rabul ejtett Isten” c. könyv szerzője tart előadást. Mindenkit szeretettel várnak!

Kép
Víz világnapja rajzverseny
Mar 30

Víz világnapja rajzverseny

A Biatorbágyi Vízművek idén is meghirdette víz világnapi gyermekrajz pályázatát. A verseny idei jelmondata: „A világ egyik fele szomjazik, hogy a másik jóllakhasson!” A pályaműveket március 22-éig, a víz világnapjáig lehetett leadni az óvodákban és az iskolákban. VÁLTOZÁS: díjátadó 14.30-tól!

Kép
Közlekedési kérdezőbiztosok
Mar 27

Közlekedési kérdezőbiztosok

A biatorbágyi lakosokat is megállíthatják, felkereshetik, megkérdezhetik azok a szakemberek, akik térségünk közlekedési szokásairól, utazási igényeiről készítenek hatástanulmányt. A felmérés célja a Budapest környéki települések közlekedésének korszerűsítése és fejlesztése, amelynek része városunk vasútállomása és környékének átépítése is.

Mar 26

Egészségügyi és Szociális Bizottság 2012.03.29.

Meghívó

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2012. március 29. napján 14:00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart a Városházán, melyre tisztelettel meghívom.

Mar 24

Képviselő-testületi ülés 2012.03.29.

Meghívó

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. március 29-én (csütörtökön), 15 órakor a Városháza tanácstermében (102. terem) képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Napirend

Kép
Veszélyes hulladékgyűjtés
Mar 20

Lakossági veszélyes hulladékgyűjtés

2012. március 31-én, szombaton Bián a Szentháromság téren 9.00-11.00-ig, Torbágyon a vasútállomás parkolójában 11.30-13.00-ig adhatók le a lakosságnál életvitelszerűen keletkező, veszélyesnek minősülő hulladékfajták. A veszélyes hulladékbegyűjtés ingyenes, de csak Biatorbágy lakosai vehetik igénybe. 

Kép
Adózzunk magunknak!
Mar 20

Adózzunk magunknak!

A személyi jövedelemadót fizető polgároknak az adóbevallásuk leadásával egy időben – önkéntes alapon – lehetőségük van a tárgyévben befizetett adójuk 1 százalékát egy maguk által megjelölt közhasznú szervezet számára felajánlani.

Kép
Bemutatkozik a Református Általános Iskola
Mar 19

Bemutatkozik a Református Általános Iskola

Március 24-én 17.00 órai kezdettel a Nagy u 35-37. sz. alatti Gyülekezeti Házban bemutatkozik a Református Általános Iskola. Az oktatási programról,a nevelési elvekről, valamint minden más, az iskola indulását érintő fontos kérdésről kaphatnak tájékoztatást a leendő első osztályosok szülei.

Mar 19

Képviselő-testületi ülés 2012.03.20.

Meghívó

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. március 20-án (kedden), 17 órakor a Városháza tanácstermében (102. terem) munkaterven kívüli képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Mar 14

Egészségügyi és Szociális Bizottság 2012.03.19.

Meghívó

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2012. március 19. napján, hétfőn 14:00 órai kezdettel ülést tart a Városházán, melyre tisztelettel meghívom.

Mar 14

Oktatási Bizottság 2012.03.19.

Meghívó

Biatorbágy Város Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2012. március 19. napján hétfőn, 15:00 órai kezdettel ülést tart a Városházán a 102-es tanácsteremben, melyre tisztelettel meghívom. 

Kép
Március 15.
Mar 13

Március 15.

Településünk megemlékezése az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról fáklyás felvonulással indul 2012. március 15-én, csütörtökön 18.00 órától. Gyülekezők a felvonuláshoz három helyszínen 17.45-től:

Kép
Czuczor Gergely Általános Iskola
Mar 13

Iskolába hívogató

A mezőörsi Magyar Műhely Alapítvány tervezett biatorbágyi tagiskolájának „iskolába hívogató” tájékoztató rendezvénye 2012. március 14-én este 18.00 órától lesz a Közösségi Házban (Fő. u. 94).

Kép
Tűzgyújtási tilalom
Mar 12

Tűzgyújtási tilalom!

2012. március 10-től az erdőkben, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területeken tilos tüzet gyújtani. Fenti időponttól visszavonásig tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is.

Kép
Biatorbágyi Vízművek
Mar 12

Késhetnek a vízműves számlák

A Biatorbágyi Vízművek Kft. tájékoztatja ügyfeleit, hogy technikai okok miatt a 2012. február és március havi számlákat a megszokott számlázási rendtől eltérően csak később állítja ki és postázza.

Mar 9

Képviselő-testületi ülés 2012.03.13.

Meghívó

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. március 13-án (kedden), 16 órakor a Városháza tanácstermében (102. terem) munkaterven kívüli képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Mar 9

Oktatási Bizottság 2012.03.13.

Meghívó

Biatorbágy Város Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2012. március 13-án, kedden 14.30 órai kezdettel rendkívüli ülést tart a Városházán a 102-es tanácsteremben, melyre tisztelettel meghívom.

Kép
Szombaton lesz a csütörtöki kukanap!
Mar 9

Szombaton lesz a csütörtöki kukanap!

Biatorbágy hulladékszállítója értesíti a lakosságot, hogy 2012. március 15-én, csütörtökön a háztartási szemét szállítása elmarad. A csütörtöki körzetekben a kukaürítő járat március 17-én, szombaton gyűjti be a hulladékot! A változás a pénteki szelektív hulladékgyűjtést nem érinti.