Kulturális szervezetek
Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar és Füzes Táncegyüttes
Elnök:
Wéber Ferencné
Telefonszám:
E-mail:
weber.johanna@gmail.com
Adószám:
19179021-1-13

Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar és Füzes Táncegyüttes

A Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar és a Füzes Néptáncegyüttes 1986-ban alakult meg a német nemzetiségi hagyományok ápolására, 20 fővel. Kezdetben mindenféle segítség nélkül, kizárólag a szülők és a gyerekek lelkesedésére, hagyománytiszteletére alapozva működött. A biatorbágyi németajkú lakosságot nagyszámban telepítették ki Németországba, az itthonmaradottak hosszú évtizedeken keresztül nem használhatták anyanyelvüket, levették népviseletüket és kultúrájukat, hagyományaikat, szokásaikat is csak a szívükben őrizték. Az együttesek megalakulásakor - szinte a 24. órában - még sikerült találni olyan idős embereket, akik emlékeztek és segítettek, hogy a zenekar és a táncegyüttes repertoárja, viselete tükrözze Biatorbágy és vidéke sváb hagyományait. Ezt a szellemi tőkét ápolják.

Az induláskor 10-12 éves gyerekek ma már húszas, harmincas éveikben járnak, a zenekar és a táncegyüttes gerincét alkotják, de mögöttük ott van, fejlődik és nevelődik 6 éves kortól az utánpótlás. Jelenleg a két együttes összlétszáma közel 100 fő. Az együtteseknek szép sikereket értek el hazai nemzetiségi találkozókon, fesztiválokon, és számtalanszor szerepeltek külföldön is.

Sikereikben nem kis része van a kiváló pedagógusoknak, akik a zenekarral és a táncegyüttessel foglalkoznak. Munkájukban elsődleges szempont a minőség, és nem csak szakmai munkájukban törekednek erre, hanem a gyerekek életének más területén is érezhető a zene és a tánc értékteremtő ereje. Cél, hogy ezeket a gyerekeket, fiatalokat továbbra is összefogják, bátorítsák, számukra a továbbfejlődés lehetőségét biztosítsák szakmai és erkölcsi szempontból egyaránt.

A zenekar karmestere kezdetben Jávor Zoltán nyugalmazott zenepedagógus volt, majd közel 2 éves munka után a zeneoktatást átadta egyik kiváló tanítványának, Buzás Bálintnak. 1993-ban átmenetileg Bán László állt a zenekar élén, majd pedig Kovács Attila személyében került ismét szakavatott kezekbe a zenekar, 2000. óta pedig Kaszás Sándor irányítja töretlen lelkesedéssel a zenekart. Vele a Zenekar kitűnő kapcsolatot ápol a Sóskúti Ifjúsági Zenekarral. A hagyományos német nemzetiségi dalok mellett műsorukon állandó jelleggel helyet kapnak mind komolyzenei, mind könnyűzenei darabok.

A táncosokkal eleinte Losonczy Béláné foglalkozott, majd 1988-tól Szerdahelyi Zsuzsanna, 1992-től pedig Wenczl József neves koreográfus irányította a tánclépéseket.1996-ban Szabó Julianna hozott új színt az együttes életébe, vele a csoport magyar táncot is tanult, később pedig a könnyű műfajba is kitekintettek. Bunth Edinával közösen számtalan koreográfiát vittek sikerre, Karácsonyi Gálaműsorokon, külföldi fesztiválokon.