A 2010. július 26-ára összehívott képviselő-testületi ülésen a FIDESZ-KDNP képviselők ismét nem jelentek meg, melynek folytán a képviselő-testület határozatképtelenség miatt nem tudta megkezdeni munkáját.
Tekintettel arra, hogy olyan kérdések szerepelnek napirenden, amelyekben a döntés meghozatala nem tűr halasztást, a képviselő-testület ülését ismételten összehívom a fent megjelölt időpontra.
Július 25-én tartja a Biai Katolikus Egyházközség Szent Anna-napi búcsúját, a templom névadó szentjének ünnepét. A búcsúra érkezők a szentmisét követően világi mulatságokon is résztvehetnek, egybekötve az Ördöglovas-nappal.
Az ÁNTSZ tisztifőorvosa dr. Pallér Anna, II. fokú hőségriadót rendelt el július 21-től július 24-ig az ország egész területére vonatkozóan, miután a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szerdától a legalacsonyabb nappali hőmérséklet eléri a 30 ºC-ot.
Ördöglovas-nap, Biatorbágyon 2010. július 25-én 10 órától a Sándor–Metternich-kastély iskolai szárnyában.
A Biatorbágyi Lovas Baráti Kör szervezésében látványos lovas bemutatók:
Az ANTSZ tisztiorvosa dr. Pallér Anna, III. fokú hőségriadót rendelt el július 18-ig az ország egész területére vonatkozóan, miután a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a csütörtöktől 27 ºC felett lesz az átlagos napi középhőmérséklet.
A Benta-patak rehabilitációjának célja, hogy annak környezetében élők vízgazdálkodás szempontjából biztonságos környezetén, életkörülményein javítson, valamint a csapadékvíz elvezetést megfelelően biztosítsa.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán folytatódik a kánikula és csütörtökre már országszerte 27 fok fölé emelkedik a nappali középhőmérséklet. Lakkné Kovács Krisztina tű. őrnagy tájékozatóban hívja fel a lakosok figyelmét a kánikula veszélyeire.
A képviselő-testület FIDESZ-KDNP képviselői nem jelentek meg a július 5-i képviselő-testületi ülésen, amely a szükséges létszám hiányában elmaradt. A megjelent képviselők, így nem tudtak dönteni a Karinthy utcai általános iskola bővítéséről és az óvodáskorú gyermekek elhelyezéséről.
Július elseje a köztisztviselők napja. Ezen a napon a közhivatalok zárva tartanak, a Polgármesteri Hivatal sem fogad ügyfeleket.