Kijárási korlátozások Biatorbágyon május 4-től

mk.jfif

Megjelent a Magyar Közlöny a veszélyhelyzet új szakaszának szabályaival. A kormány Budapest főváros Pest megye területén a már korábban is érvényes kijárási korlátozásokat fenntartja. Biatorbágyon tehát továbbra is a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet és a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló 95/2020. (IV. 9.) Korm. rendelet marad hatályban.

Budapest főváros és Pest megye kivételével Magyarország területén 2020. május 4-től a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletben meghatározott kijárási korlátozás megszűnik, helyébe a 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet alapján egyéb védelmi intézkedések lépnek.

2. Általános védelmi intézkedések

2. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) tartani.

(2) Mindenki köteles üzletben történő vásárlás és tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

(3) A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok is látogathatóak.

3. Idős honfitársainkra vonatkozó védelmi intézkedések

3. §  (1) Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, gyógyszertárat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.

(2) Az élelmiszerüzletben, drogériában, gyógyszertárban, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.

(3) A településen működő piac nyitva tartásának rendjéről és a  piacnak a  65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának rendjéről a  települési önkormányzat e  rendelettől eltérően rendelkezhet. A piac nyitva tartása alatt olyan kizárólagos látogatási idősávot kell megállapítani, amely alatt a piacot kizárólag 65. életévüket betöltött személyek látogathatják.

4. Az üzletekre, éttermekre, fürdőkre és egyéb intézményekre vonatkozó védelmi intézkedések

4. § (1) Valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható.

(2) A vendéglátó üzlet – így különösen az  étterem, a  kávézó, a  cukrászda, a  büfé, a  presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.

(3) A  vendéglátó üzleten belül – az  ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az  elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

(4) A strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható.

(5) A szabadtéri múzeum és állatkert nyitva tarthat és látogatható.

(6) A szolgáltatások szabadon bárki által igénybe vehetők, a  szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva tarthat és látogatható.

5. § (1) A  védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a  4.  §-ban meghatározott látogatható hely üzemeltetője gondoskodik.

(2) A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni. (3) A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének e rendelet hatálybalépésétől 2020. szeptember 1. napjáig nem kell a közterülethasználati díjat megfizetnie a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után.

5. A rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések

6. § (1) A rendezvények megtartására vonatkozó korlátozásoktól eltérően vallási közösség szertartása, továbbá a polgári házasságkötés és temetés tartható.

(2) A vallási közösség szertartása, továbbá – a házasuló felek kivételével – a polgári házasságkötés és temetés során biztosítani kell a védőtávolság megtartását.

6. A felsőoktatási intézményekre vonatkozó intézkedések

7. § (1) A felsőoktatási intézmény a hallgatók által a rektor döntése szerinti rendben látogatható. A felsőoktatási intézmény kollégiuma hallgatók általi látogatása tilos.

(2) A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a rektor gondoskodik.

7. Záró rendelkezések

8. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2020. május 4-én lép hatályba.

(2) A 9. § 2020. május 18-án lép hatályba.

9. § A Kormány e rendelet hatályát a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítja.

10. § (1) Az  egészségügy ellátórendszer vonatkozásában elrendelt korlátozások feloldásáról – a  járványügyi előírások figyelembevételével – külön szabály rendelkezik.

(2) E  rendelet hatálya alá tartozó területen az  egészség és élet megóvása, valamint a  nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése nem alkalmazható.

(3) Felhatalmazást kap a települési önkormányzat polgármestere – mint a  helyi önkormányzat képviselő-testülete hatáskörének gyakorlója a  katasztrófavédelemről és a  hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.  évi CXXVIII. törvény 46.  § (4)  bekezdése alapján –, hogy önkormányzati rendeletben határozza meg a településen működő piac nyitva tartásának és a 65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának szabályait.

(4) A szabálysértésekről, a  szabálysértési eljárásról és a  szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II.  törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 1.  § (1) bekezdésétől eltérően szabálysértést követ el, aki az e rendeletben meghatározott védelmi intézkedést, valamint a  védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosítására vonatkozó szabályokat megszegi.

(5) A Szabs. tv. 11. § (1) bekezdésétől eltérően a (4) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

(6) A (4) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a helyszíni bírság összege a Szabs. tv. 99.  § (2) bekezdésétől eltérően ötezer forinttól százezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén százötvenezer forintig terjed.

Külön rendeletben kaptak helyet a sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedések (170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet) E szerint:

1. § (1) Magyarország egész területén a) sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható, b) a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezések akkor is alkalmazandók, ha a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet, illetve a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet eltérően rendelkezik.

2. § E rendelet alkalmazásában a lóversenyt sportrendezvénynek kell tekinteni.

3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2020. május 4-én lép hatályba.

(2) A 4. § 2020. május 18-án lép hatályba.

4. § A Kormány e rendelet hatályát a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítja.

2020-05-01 13:46
AttachmentSize
PDF icon mk_20_096.pdf257.44 KB