Nagysikerű dzsúdó verseny Biatorbágyon

Február 24- én rendezte idei első tornáját a Viadukt SE judo csapata. A torbágyi iskola tornatermében közel hatvan gyerek küzdött az érmekért, megmutatva, hogy tudásuk mennyit fejlődött a tavalyi versenyek óta. A hazai judokák – többek között – tokodi, veresegyházi, kistarcsai, lábatlani, velencei, törökbálinti ellenfelekkel mérhették össze a tudásukat.

A körmérkőzéses rendszerben egy súlycsoporton belül mindenki, mindenkivel mérkőzött, így igazán meg kellet dolgozni az éremért. A kísérőként, nézőként megjelent szülőknek is nagyon tetszett a verseny, sokan most ismerték meg a judo sportot közelebbről és ez egy jó „első benyomásnak” bizonyult. A Viadukt Judo Szakosztályának versenyzői az alábbi eredményeket érték el: Első helyezettek: Oláh Kristóf, Ilyés Levente, Hullé Bence. Második helyezettek: Forster Bertold, Kubinyi Gábor, Kovács-Kolos András, Oláh Gergő, Ordódy Zsigmond. Bronzérmesek: Tóth Csongor, Hullé Panka, Ordódy Árpád. Eredményeikhez gratulálunk! Az iskolának pedig köszönjük, hogy helyet adott és segített a terem berendezésében.

Grunda Zoltán, szakosztályvezető