Útépítések és akadályok

utepites.png

Az önkormányzat 149 millió forintot nyert belterületi utak fejlesztésére. Az önkormányzat kéri a közlekedők türelmét és megértését, hiszen a beruházások leginkább az ő kényelmüket szolgálják majd. Az alábbi utcák környékén lakók lehetnek érintettek az átmeneti közlekedési fennakadásokban:

Első ütemben az Árpád utca, Attila utca és a Géza fejedelem utca felújítása készült el, majd a Szily Kálmán utca kopórétege, valamint a szegélypótlások. A forgalomtechnikai beavatkozások, buszmegálló fejlesztések, területrendezés még hátra vannak. A Dévay utca aszfaltozására június 17. hétfőn 8.30-15.30 óra között kerül sor. A környéken lakók értesítést kapnak a forgalomkorlátozásról. Az óvodában szünnap lesz. Elkezdődött a Petőfi utca felújítása is, egyelőre a Mester utca felé eső rész kiegyenlítése történt meg egy aszfaltréteggel, illetve megkezdték a régi járda elbontását is.
A város önerőből három helyszínen végeztetett mart aszfaltos útfelújítást: a Geréby utcában, a Tas utcában, illetve a Kamilla utca József Attila utcától Tulipán utcáig terjedő szakaszán.
 

2019.06.12 15:39
Europe/Budapest