Egy hivatalos bejárásonAzok közé tartozom, akik nem kórházban születtek, ezért szó szerint is igaz, hogy 1955. január 2-án Bitorbágyon jöttem a világra. Apai nagyszüleim a múlt század harmincas éveiben érkeztek az akkori településre, így aztán szüleim a biai általános iskolába írattak. A középiskolát Budapesten végeztem, és viszonylag korán, 1973-ban kezdtem dolgozni. A nősülés után voltam művezető több akkori nagyvállalatnál, termelésirányító, a BHG-ban anyagellátási előadó, majd 1977-ben a GANZ Műszer Művek központjába hívtak, ahol akkor alakították ki a központi anyaggazdálkodási osztályt. 1980-1987 között a Budaörsi Vegyesipari Szövetkezetnél voltam üzemvezető, majd megalakulása után az Érd és Térsége Vízművek Kft-nél diszpécserként, később üzemvezetőként dolgoztam. Jelenleg a biatorbágyi Vízmű dolgozója vagyok. 2001-ben barátaimmal közös vállalkozást hoztunk létre.