Biatorbágy Önkormányzata 2004-ben a helyi értékek védelme érdekében helyi értékvédelmi kataszter összeállítását határozta el. A kataszter összeállítására az M-Teampannon Kft. kapott megbízást. A közel két évig tartó felmérésben építészmérnökök, műemlékvédelmi szakértők, kert és tájtervező szakemberek vettek részt. A terepi bejárásokban a biatorbágyi Tájvédő kör is segítette a szakembereket. Széles társadalmi egyeztetés után az elkészült lajstromból kiválasztásra került a helyi védettség alá vonandó értékek köre. 2006-ban az Önkormányzat rendeleteket alkotott az épített és természeti értékek védelméről, és a védelemre igénybe vehető anyagi támogatásról.
A helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeletében területi és egyedi védettséget különböztet meg. Területi védettséget élvez a két egykori település hagyományos településszerkezetet még örző magja, egyedi védettséget kapott 32 lakóház, és 15 présház-pince, melyek mindegyike a jövő számára megőrzendő karakteres építészeti jegyeket hordoz.
A helyi természeti értékek védelméről szóló rendeletben a Nyakaskő környéke, a Forrás-völgy, a Halastó és a Pecató kapott helyi védelmet. Az újonnan védetté nyilvánított és az korábban védettséget élvező Bolha-hegy területének mindegyikére külön részletes természetvédelmi kezelési terv készült.
A helyi értékek fenntartásához igényelhető anyagi támogatásról szóló rendelet szabályozza az évente a költségvetésből a helyi értékek védelmére fordítható összeg igénylésének feltételrendszerét.
# | Megnevezése | HRSZ | Címe Növekvő rendezés | Területi azonosító | Védettségi fok | Megjegyzés | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
050 | Parasztház | 1896 | Fő u. 92. | - Nincs - | (236.17 KB) | ||
049 | Módos parasztház | 1893/1 | Fő u. 88. | - Nincs - | (262.33 KB) | ||
048 | Polgári lakóház | 1899 | Fő u. 86. | Helyi egyedi védelem | (373.69 KB) | ||
047 | Parasztház | 1902 | Fő u. 84. | Helyi egyedi védelem | (392.2 KB) | ||
046 | Parasztház | 1906 | Fő u. 80. | - Nincs - | (377.77 KB) | ||
045 | Polgári lakóház | 1914 | Fő u. 70. | - Nincs - | (253.47 KB) | ||
044 | Parasztház | 1921/2 | Fő u. 62. | - Nincs - | (216.42 KB) | ||
043 | Parasztház | 2098 | Fő u. 57. | - Nincs - | (209.21 KB) | ||
042 | Polgári lakóház | 1926/4 | Fő u. 56. | Helyi egyedi védelem | (235.45 KB) | ||
041 | Parasztház | 2099 | Fő u. 55. | - Nincs - | (213.43 KB) | ||
040 | Parasztház | 2102 | Fő u. 53. | - Nincs - | (205.03 KB) | ||
039 | Parasztház | 1926 | Fő u. 52. | - Nincs - | (237.79 KB) | ||
038 | Parasztház | 1929 | Fő u. 50. | Helyi egyedi védelem | (249.35 KB) | ||
037 | Parasztház | 2108 | Fő u. 47. | - Nincs - | (199.7 KB) | ||
036 | Parasztház | 1934/1 | Fő u. 42. | Helyi egyedi védelem | (392.27 KB) | ||
035 | Módos parasztház | 1961 | Fő u. 38. | - Nincs - | (313.63 KB) | ||
034 | Polgári lakóház | 1962 | Fő u. 36. | - Nincs - | (290.39 KB) | ||
033 | Parasztház | 2114 | Fő u. 35. | - Nincs - | (218.63 KB) | ||
032 | Parasztház | 1963 | Fő u. 34. | - Nincs - | (276.79 KB) | ||
031 | Polgári lakóház | 1964 | Fő u. 32. | - Nincs - | (276.36 KB) |