Biatorbágy Önkormányzata 2004-ben a helyi értékek védelme érdekében helyi értékvédelmi kataszter összeállítását határozta el. A kataszter összeállítására az M-Teampannon Kft. kapott megbízást. A közel két évig tartó felmérésben építészmérnökök, műemlékvédelmi szakértők, kert és tájtervező szakemberek vettek részt. A terepi bejárásokban a biatorbágyi Tájvédő kör is segítette a szakembereket. Széles társadalmi egyeztetés után az elkészült lajstromból kiválasztásra került a helyi védettség alá vonandó értékek köre. 2006-ban az Önkormányzat rendeleteket alkotott az épített és természeti értékek védelméről, és a védelemre igénybe vehető anyagi támogatásról.
A helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeletében területi és egyedi védettséget különböztet meg. Területi védettséget élvez a két egykori település hagyományos településszerkezetet még örző magja, egyedi védettséget kapott 32 lakóház, és 15 présház-pince, melyek mindegyike a jövő számára megőrzendő karakteres építészeti jegyeket hordoz.
A helyi természeti értékek védelméről szóló rendeletben a Nyakaskő környéke, a Forrás-völgy, a Halastó és a Pecató kapott helyi védelmet. Az újonnan védetté nyilvánított és az korábban védettséget élvező Bolha-hegy területének mindegyikére külön részletes természetvédelmi kezelési terv készült.
A helyi értékek fenntartásához igényelhető anyagi támogatásról szóló rendelet szabályozza az évente a költségvetésből a helyi értékek védelmére fordítható összeg igénylésének feltételrendszerét.
# | Megnevezése Csökkenő rendezés | HRSZ | Címe | Területi azonosító | Védettségi fok | Megjegyzés | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
076 | Polgári lakóház | 193/1 | Nagy u. 40. | - Nincs - | (305.76 KB) | ||
108 | Polgári lakóház | 957 | Széchenyi u. 22. | - Nincs - | (281.01 KB) | ||
045 | Polgári lakóház | 1914 | Fő u. 70. | - Nincs - | (253.47 KB) | ||
078 | Polgári lakóház | 177 | Óvoda köz 3. | - Nincs - | (294.13 KB) | ||
048 | Polgári lakóház | 1899 | Fő u. 86. | Helyi egyedi védelem | (373.69 KB) | ||
113 | Polgári lakóház | 909 | Szent István u. 31. | Helyi egyedi védelem | (308.44 KB) | ||
051 | Polgári lakóház | 1895 | Fő u. 94. | - Nincs - | (247.25 KB) | ||
119 | Polgári lakóház | 1575/1 | Táncsics Mihály u. 1. | - Nincs - | (387.52 KB) | ||
062 | Polgári lakóház/villa | 2142 | Kossuth Lajos u. 23. | Helyi egyedi védelem | (428.94 KB) | ||
148 | Présházpince | 5003 | Ürgehegy-Nefelejcs u. | Helyi egyedi védelem | (439.91 KB) | ||
149 | Présházpince | 4800 | Ürgehegy | Helyi egyedi védelem | (517.45 KB) | ||
150 | Présházpince | 4852/1 | Ürgehegy | Helyi egyedi védelem | (295.95 KB) | ||
151 | Présházpince | 4807, 4808 | Ürgehegy | Helyi egyedi védelem | (558.94 KB) | ||
129 | Présházpince | 4537 | Dobogóhegy | Helyi egyedi védelem | (585.17 KB) | ||
131 | Présházpince | 4386 | Kutyahegy-Pamacs u. | Helyi egyedi védelem | (283.51 KB) | ||
132 | Présházpince | 4707 | Kutyahegy | - Nincs - | (647.24 KB) | ||
133 | Présházpince | 4400/1 | Kutyahegy | - Nincs - | (484.85 KB) | ||
134 | Présházpince | 4356 | Kutyahegy-Turista u. | Helyi egyedi védelem | (250.13 KB) | ||
135 | Présházpince | 4354/1 | Kutyahegy-Turista u. | Helyi egyedi védelem | (268.1 KB) | ||
136 | Présházpince | 3997 | Szarvashegy | - Nincs - | (340.75 KB) |