Az Egészséges Biatorbágyért Közhasznú Egyesület 14 alapító taggal a településen dolgozó orvosok és civil tagok támogatásával alakult 2001. ben. Célunk az volt, hogy az egészség megőrzése fontos és hangsúlyos szerepet kapjon a lakosság körében.
Tevékenységünk alapcélkitűzéseként a népegészségügyi programmal összhangban a lakosság egészségkultúrájának erősítését és segítését, az egészség megőrzését, és összességében az életminőség javítását kívánjuk elérni.
Egyesületünk tevékenyen részt vesz egészségvédő- programok, szűrővizsgálatok szervezésében és megtartásában. Céljaink megvalósulása érdekében egyesületünk együttműködik más helyi civil szervezetekkel, csoportokkal is.
Az Egyesület költségvetésének alapját az alapító tagok és a támogatók adománya képezik.
Egyesületünk tevékenységét segítő pályázatok figyelése és megírása útján több ízben sikerült plusz bevételi forráshoz jutnunk.
Magánszemélyek és vállalkozók is támogatják Egyesületünket, amely közhasznú egyesület, így a segítő adományok, támogatások közcélokat szolgálnak.
A SzJA 1 % ára jogosultak vagyunk, így ez szintén fontos bevételi forrás.
2011. évi tevékenységünket 3 fő tennivaló köré szerveztük.
1. Szűrővizsgálatok szervezése
2. Ismeretterjesztő előadások szervezése
2. Életmód és fittnessz klub és nyári tábor szervezése,
1. A szűrővizsgálatok keretében folytattuk az orthopédiai szűrővizsgálatokat az általános iskolások körében ősszel október és november hónapban. Ezt a szűrővizsgálatot 2012.ben is megszervezzük.
2. Kihasználva az önkormányzati támogatással vásárolt Tympanometer adta lehetőségeket a kisiskolások és óvodások körében hallásvizsgálatot és a középfül funkcióra utaló tympanometriás vizsgálatot szervezünk április-május hónapban.
3. Folytatjuk az obesitas szűrését az általános iskolások körében. Lehetőség van, vércukor, vérzsír, vérkép vizsgálatok, valamint 24 órás vérnyomás-monitorizálás (ABPM) vizsgálat elvégzésére a BMI index (testtömegindex) meghatározása mellett.
4. Az Egészséges Biatorbágyért Népegészségügyi program keretében ismeretterjesztő előadás sorozatot szervezünk havi rendszerességgel egészséges életmód, egészséges környzet témakörökben
5. 2012. július második hetében Fogyókúrás és Életmód tábort szervezünk a Biatorbágy Város Önkormányzata Fonyódligeti üdülőjében. Ezen 25 gyermek vehet részt.
Az Egészséges Biatorbágyért Közhasznú Egyesület munkájának szervezésében, a pályázati lehetőségek kihasználásában, az ismertség növelésében, a kitűzött célok megvalósulásáért az Egyesület elnökének tevékenységén kívül lelkes önkéntes segítők is részt vesznek, és sokat dolgoznak, melyért mindenkit köszönet illet.
Bízunk benne, hogy tevékenységünkkel Biatorbágy lakosságának egészségét, egészségmegőrzését és egészségtudatos magatartását segítjük.