Palovics Lajos polgármester a Biatorbágyi Kábeltévében elhangzott újévi köszöntője

Tisztelt Biatorbágyiak!
Kedves Barátaim!

Az emberiség, az egyes nemzetek, közösségek és a személyek életében vannak olyan fordulópontok, amikor számot kell vetni a múlttal és el kell dönteni, hogyan éljünk ezután. A Karácsony, Jézus krisztus születése az emberiség életében ilyen esemény, és évente eljön az óév és az újesztendő fordulója is.

A 2009. év elmúltával jól esik visszaemlékezni az eredményekre, Az anyagi-pénzügyi nehézségek ellenére a korábbiakhoz hasonló jó színvonalon működtettük intézményeinket, az önkormányzati közszolgálatokat. Fejlesztésre is volt lehetőség, a Szalonna és a Zugor utcák – korábbi földutak – csapadékvíz-elvezetését, korszerű út- és járdaburkolat kiépítését, körülbelül egy hektárnyi zöldfelület kialakítását valósítottuk meg. Az örvendetesen növekvő gyermeklétszám miatti óvodai és iskolai többletigényeknek is gyorsan megfeleltünk, a biai Sándor kastély kertrészében építettük fel a Legoovit, új tantermeket építettünk. Az év folyamán nemzeti ünnepeinken, a testvértelepülési találkozókon és számos más rendezvényen intézményeink, tanulóink, egyesületeink megmutatták sokféle tudásukat és Biatorbágy jó hírét növelték ország-világ előtt. A nagy érdeklődés mellett zajló évfordulós rendezvényekre is büszkék lehetünk. A Szakály Mátyás Férfikórus (Dalárda) 50 éves fennállását, a herbrechtingeni testvértelepülési megállapodás, a Tájvédő Kör és más események 20 éves évfordulóját ünnepeltük.

A cselekedeteink természetesen 2009-ben sem voltak hiba nélkül. Voltak rossz döntések, amikor kötelező feladatok rovására vállaltuk át mások feladatát, sok a parkolási és más közlekedési szabálytalanság, sok a parlagfű és így tovább. Országosan is sok a hasonlóság a 20 évvel ezelőtti viszonyokhoz – bár Biatorbágyon megteremtettük a teljes közművesítettséget a 20 évvel ezelőttihez képest óriásit előrelépve – most is, mi is szenvedünk a jogbizonytalanságtól és legtöbben nem bízunk a politikai pártokban. Ezért időszerű Reiner Maria Rilke egyik költeményének zárósora:
„Du mußt dein Leben ändern” – ami magyarul annyit tesz: „Meg kell változtatnod élted!”
Nem biztos, hogy teljes egészében fordulnunk, változtatnunk kell. A jót folytatva – a rosszat, a hibásat kell kigyomlálnunk magunkból.
Az eddigiekhez képest még inkább tartsuk be az emberi kapcsolatok és az illem, a közlekedés, az építkezés, stb. szabályait. A 2010-es „választási évben” pedig mindenki gondolkozzon el a választási ígéreteken, vizsgálja meg, ezek betarthatók-e, be akarják-e tartani vagy csak kampányfogást alkalmaznak a megválasztásukat akaró jelöltek. Aki pedig változást akar, akinek nem jó valami mostanában, az tegyen is a változásért, dolgozzon azért, hogy az újesztendőben és a következőkben javuljon az őt körülvevő világ. A legkevesebb, amit tehet és meg kell tennie, hogy szavazatával véleményt nyilvánít. És hiába teljesít 4-5 %-kal jobban Biatorbágy az országos vagy Pest megyei átlaghoz képest a választási részvételben, a választópolgárok közel fele még nálunk is általában távol marad az urnáktól. Őket is kérem, hogy változtassák meg hozzáállásukat!

A jót is szeretnénk és kell is folytatni. Hogy közszolgáltatásainkat, intézményeinket jól és jobban tudjuk működtetni, takarékos gazdálkodás mellett új fejlesztésekre is szükség van. Néhány dologra szeretnék koncentrálni, ezek között legfontosabb az új általános és művészeti iskola, hivatalos nevén az „Oktatási és Sportcentrum” építésének előkészítése. Ennek a szándéknak a megvalósításában a Képviselő-testületnek elsősorban erkölcsi támogatásra van szüksége, ezt kérem Önöktől, Tisztelt Biatorbágyi Polgárok.

Bízom benne és képviselőtársaimmal együtt igyekszünk, hogy a választásokon kapott megbízással jól tudunk majd sáfárkodni az Önök javáért 2010-ben is, hogy sokféle igényüket arárányosan, mások sérelme nélkül tudjuk kielégíteni.

Remélem, hogy a január 11-i közmeghallgatáson és utána is számos rendezvényen találkozunk.
Isten ajándékaiban gazdag, boldog, békés, sikeres új esztendőt, egész évben vidám napokat kívánok Biatorbágy Képviselő-testülete és a magam nevében minden biatorbágyinak, valamennyi itt dolgozónak és vendégünknek!