2010. december 25-én, életének 93. esztendejében elhunyt Varga Istvánné, Somogyi Sára tanítónő. Sári néni évtizedeken át oktatta a biatorbágyi általános iskolásokat betűvetésre, olvasásra, a magyar nyelv és irodalom alapjaira. Nemzedékek hálás köszönetét fejezte ki az Önkormányzat 2010 augusztusában, amikor neki és férjének Biatorbágy városért életműdíjat adományozott. Sári nénit, akinek emléke örökké velünk él, Biatorbágy Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Végső búcsúztatása 2011. január 12-én 13.00 órakor lesz a Biatorbágyi Református temetőben.
PRO BIATORBÁGY
Az alábbi előterjesztést elfogadva ítélte oda képviselő testületünk Varga Istvánnak és Varga Istvánnénak 2010 nyarán a "Biatorbágy városért életműdíjat". Addigra Pityu bácsi már elment, és most Karácsony estéjén Sári néni is meghalt. Ahogy a kitüntetésre is együtt javasoltuk őket, úgy a visszaemlékezéskor sem tudok csak egyikükről vagy másikukról beszélni. Ők mindvégig egy pár voltak, akik egészségükben és betegségük idején is kiegészítették egymást. Amikor már Sári néni nem mozdult ki otthonról, a fizikailag még nagyon friss Pityu bácsi vásárolt be, és hozta haza a híreket, amiket Sári néni a mindig precíz memóriájában rögzített. Mindenre emlékezett, olyasmire is, amire nálánál fiatalabbak már nem. Mindent pontosan idézett, elméjét rendszeres olvasással edzette, tisztában volt a helyi közéleti történésekkel is, hiszen a szereplők többségét tanította - ahogy engem is.
Emlékezzünk rájuk tisztelettel és szeretettel!
VARGA István
/1920. augusztus 2., Bia/
és
VARGA Istvánné
/Somogyi Sára, 1917. október 14., Erked (Erdély)/
Egy klasszikus értelemben vett néptanító házaspár. Pályájuk a Biai Református Iskolában kapcsolódott össze 1946-ban, amikor a tanítás még alsó-, ill. felső tagozatos bontásban folyt. Az államosítás után egészen a nyugdíjazásáig Sári néni az alsó tagozaton tanított, de egy ideig a fölsőben is magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tárgyakat. A kornak megfelelően az olvasást szótagolva tanította, ezzel minden gyermek – kivétel nélkül! – megtanult olvasni az első tanév végére. Eredményességét elismerve – egyben kihasználva is - megszakítás nélkül 17 évig csak első osztályban tanított, Pityu bácsi az általános iskola fölső tagozatán és az esti tagozaton matematikát, fizikát, rajzot és éneket (az államosításig mindketten hittant is). Akkoriban természetes volt az, hogy az éneklés (alsó- és fölső tagozaton egyaránt) hangszerkísérettel folyt: mindketten szépen zongoráztak, Pityu bácsi egy időben magánórákat is adott. Ő 1940-48-ig – a katonáskodás és a hadifogság közbeékelődésével - kántorkodott a biai református közösségben, egyúttal 1946 – 1959 között a község dalárdáját vezette, hiszen a Nemzeti Zenedében operaénekes képesítést szerzett 1955-ben (ahogy rajztanárit is 1953-ban a Szegedi Iparostanonc Iskolában).
Számukra a nyugdíjas kor elérése nem jelentette az automatikus nyugdíjba vonulást: Sári néni még 8, Pityu bácsi még 13 évet dolgozott a Biatorbágyi Általános Iskolában.
Kezeik közül nemzedékek kerültek ki, akik az élet minden területén megállták a helyüket, mert tőlük nem csak a számok, betűk, szabályok, memoriterek manapság befogadhatatlannak tűnő tengerét kapták, hanem kedves szigort, szeretetteljes odafigyelést, a személyes példa mintáját.
Varga István édesapjával (aki kántor-tanító volt, majd a biai református iskola rektora lett a 2. vh. után) indult el az a pedagógus dinasztia, melynek második generációja volt ő és felesége, majd mindhárom gyermekük a harmadik. A negyedik generációs folytatás az unokáik közül egy ágon már biztosított…
Kecskés László
képviselő