Sajnálattal tudatjuk, hogy életének 92. esztendejében elhunyt Asbóth Edéné az 1923.10. 07-én született Kustán Georgina. Györgyi néni búcsúztatása 2015. február 27-én délután 3 órakor lesz Biatorbágyon a biai katolikus temetőben.
Elment. Ismét elment egy igazi tanár. Egy, azok közül, akik nem munkának, kényszernek, hanem az életük részének tekintették a nevelést, életük részének tekintették azokat az emberpalántákat, akiket néhány órára, néhány évre rájuk bízott a sors, az Isten. Györgyi néni Perecsényben, a ma Ukrajnához tartozó kárpátaljai településen született. Diplomáját az ungvári tanítóképzőben szerezte. Húsz évesen ment férjhez Asbóth Edéhez, aki hegyivadász főhadnagyként szolgált Perecsényben. A házasságkötés után Ede bácsi szülővárosába, Kőszegre költöztek. Györgyi néni itt tanított. Éppen Fehérváron volt egy többnapos továbbképzésen, amikor a hatóságok az otthontartózkodó férjét és egyik gyereküket a Hortobágyra telepítették. A háború elmúltával a család végül hosszas megpróbáltatások után Pesten találkozott, majd 1955-ben költözött Biára egy rokonhoz. Györgyi néni a biai iskolában talált állást, itt tanította az orosz nyelvet, amelyet otthonról hozott magával. Ha tantárgyát nem is, őt mindenki szerette, mert diákjai érezték, hogy szívén viseli mindennapos ügyes-bajos problémáikat, hogy kitüntetett figyelemmel fordul feléjük. A rosszakra, a jókra, az okosakra, a kevésbé okosakra egyaránt szentelt időt. Gyermekközpontú módszertana ma már a tanárképzés része, a nyelvtanítás alfája. A hatvanas évek elején saját pénzből magnetofont vásárolt, hogy a gyermekek minél árnyaltabb kiejtést hallhassanak. Az akkori tanmenetben ez forradalmi újításnak számított és kisebb lázadással ért fel! Ő ennek ellenére megtette. Nem dacból, hanem, mert úgy vélte, a rábízottaknak erre van szükségük. Biatorbágyi pályafutása közel harminc éve alatt több generáció gyermekeit tanította 1981-es nyugdíjazásáig. Mindig örömmel fogadta, ha egykori kisdiákjai közül – már meglett emberként – valaki felismerte az utcán, vagy felkereste őt otthonában. Szívesen beszélgetett velük a közös iskolai élményeikről. Szinte hihetetlen, de mindenre és mindenkire emlékezett. Ma már csak a rokonok, ismerősök, tanítványok emlékezhetnek rá, és tiszteleghetnek alázatos életpéldája előtt, talán azzal is, hogy elkísérik végső útjára.