Belterületen felbukkanó vadállatok – szakmai egyeztetés Biatorbágyon

Az utóbbi hónapokban egyre többen találkozhattunk a városunk belterületeire is „betévedő” vaddisznókkal, rókákkal, aranysakálokkal. A téma súlyosságát érzékelve az Önkormányzat szakemberekből álló fórumot hívott össze, bevonva többek között a Pilisi Parkerdő, az Iharos Vadásztársaság, a tájegységi fővadász, valamint a Hivatal több dolgozóját. 

A résztvevők a saját szempontjaik alapján értékelték a kialakult helyzetet.

Mayer József Az Iharos Vadásztársaság elnöke elmondta, hogy a balesetveszély miatt lakott területen legyen az kül- vagy belterület, nem, vagy csak nagyon speciális feltételek mellett szabad vadászni. 

Újhelyi Tamás tájegységi fővadász szerint a volt zártkerti övezetben az elhanyagolt ingatlanokat is problémásnak találja, hiszen ott könnyen búvóhelyet találnak a vadak. 

László József a Pilisi Parkerdő Zrt egyik vezetője az élve fogó csapdát javasolta. Az így befogott állatok járványügyi okokból nem kerülhetnek ki onnan élve.

A szakemberek véleménye szerint a lakosság tehet legtöbbet a tulajdonuk megóvása érdekében. A lehetőségek azonban rendkívül korlátozottak: az elektronikus riasztó eszközök csak rövid ideig hatékonyak, azokat hamar megszokják az állatok. Tapasztalatok alapján az illatanyagokra alapuló riasztás sem válik be, a villanypásztor nem elég hatékony a vaddisznó ellen, mérgezni pedig szigorúan tilos! Egyedüli lehetőség a földbe süllyesztett erős kerítés, aminek megépítése sok esetben rendkívül költséges lehet.

Ismét felhívjuk a póráz nélkül kutyát sétáltató gazdik figyelmét a vadakkal való találkozás veszélyességére!

Biatorbágy polgármestere a fenti problémák megoldása kapcsán írásban fordult a Mezőgazdasági Minisztérium illetékes államtitkárához.

A témában felmerülő egyeztetésekről folyamatosan beszámolunk. A közös gondolkodáshoz és a lehetséges megoldások mielőbbi megtalálásához lakossági fórumot tervezünk összehívni, melynek ideje előreláthatólag szeptember hónapban várható.

Fotó: Pilisi Parkerdő (parkerdo.hu)