Közmeghallgatás a költségvetés-tervezettel a fókuszban

Tegnap került sor az idei első közmeghallgatásra, amely az egyik legfontosabb és legközvetlenebb hivatalos fórum a lakosság és a városvezetők között, és amelynek hagyományosan az adott év költségvetése a fő témája.

A közel négy és fél órás eseményen elsőként dr. Kassai Annamária jegyző ismertetett néhány információt az áprilisi választások lebonyolításával, valamint a polgármesteri hivatal személyi változásaival kapcsolatban. Ezt követően Kocsis József polgármester ismertette az idei év költségvetési koncepciójának aktuális állását, lényegi elemeit.

A város költségvetése egy nagyon hosszú, sokszereplős egyeztetési folyamat során készül el, amelyben a döntéshozók – a városi intézményekkel való szoros egyeztetéssel, figyelembe véve a lakosság véleményét is – végül összhangba hozzák a vágyakat és az idei célokat a lehetőségekkel; a kiadási oldalt a bevételi oldallal. Az már egyértelműen látszik, hogy az idei évben a nagyberuházások befejeztével a már meglévő értékek és eszközök megóvása, fejlesztése lesz fókuszban.

A közmeghallgatás második felében mindig a lakossági kérdések és hozzászólások játszák a főszerepet, amelyek között számos jelentős téma szóba került. A teljesség igénye nélkül, szó volt többek között út- és járdaépítésekről, gyalogos-átkelőhelyek létesítéséről, közlekedésbiztonsági problémákról, a hóeltakarításról, a Média Kft. anyagairól, a vaddisznó-helyzetről, külterületi fejlesztésekről. A kérdezők szinte kivétel nélkül mind egyből választ is kaptak a polgármestertől, a város képviselőitől vagy a hivatal szakértő képviselőitől (az utánanézést igénylő kérdéseket utólag írásban válaszolják meg).

A költségvetés tervezése, véglegesítése még folytatódik a következő hetekben, további egyeztetések várhatók a városi intézmények vezetőivel, valamint a testület valamennyi szakbizottságában. A végleges változatról február 26-i ülésén dönt majd a képviselő-testület.

A közmeghallgatáson készített videófelvétel teljes hosszában megtekinthető ezen a linken.