
Szeptember 29-én tartották meg a Madár-forrás projekt zárórendezvényét az épülő Forrás utcai óvoda-bölcsőde komplexum szomszédságában. Az Élhető Települések Pályázat keretében 300 millió ft támogatási összeg állt rendelkezésre a megvalósításhoz. Ennek köszönhetően a forrás közvetlen környezete egy apró vizes élőhellyel és egy látványos madár alakú esőbeállóval lett gazdagabb. Ezen kívül kiépítettek egy 1 km hosszú sétányt és helyreállították a több mint 100 éves kőhidat, továbbá megtörtént a szabadtéri felnőtt kondipark átadása is, ahol 16 darab, a mai elvárásoknak megfelelő kültéri-fitnesz eszköz várja az edzeni vágyókat. Ez az idevezető út műszaki átadása után lesz megközelíthető.

Az átadón rövid köszöntőt mondott Kocsis József, polgármester, aki kiemelte, hogy ez a projekt is a folyamatosan fejlődő, illetve alakuló város életének része, és bízik benne, hogy a hátralévő – főként növényzetet érintő – munkálatok végeztével ez a változás is beépül majd Biatorbágy mindennapjaiba. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy a telepítési időszakban 189 fát fognak ültetni a területen. Beszéde végén megköszönte a tervezőknek, a kivitelezőknek, és önkormányzat dolgozóinak a munkát, illetve a város, valamint a környék lakóinak a türelmet.
Ezután Kocsis József polgármester, Kiss Ádám, alpolgármester és Milasovszky Zoltán, műszaki ellenőr szalagátvágással zárták a rendezvényt.
Az önkormányzat részéről több önkormányzati képviselő, és a sikeres megvalósításhoz aktívan hozzájáruló hivatali munkatárs is jelen volt.
Fotók: Puskás Dávid