A Biatorbágy Önkormányzata több mint 120 helyi kisgyermek számára biztosít ellátást a Gólyafészek Bölcsőde két tagintézményében. Fejlesztő foglalkozásokkal, só- és tornaszobával, magasan képzett gondozókkal nem túlzás azt állítani, hogy az ország egyik legkiemelkedőbb bölcsődei intézménye.
A bölcsőde fenntartása az önkormányzat önkéntes vállalása, 2026-ban összesen több mint 615 millió forintot különített el a költségvetésből a célra.
A képviselő-testület a bölcsődei gondozási díjat hosszú idő után hozzáigazította a jelentősen megnövekedett költségekhez, amit a környező települések zöme már évekkel korábban megtett. Ezzel együtt is a térség talán legolcsóbb, de mindenképpen a legszínvonalasabb ilyen jellegű intézménye.
Ennek megfelelően 2026 áprilisától naponta 2200 forintba kerül a munkába visszatérő szülők számára a gyermekük bölcsődei gondozása.
Fontos információ, hogy ezt a többletkiadást pályázati forrásból lehetséges kompenzálni: a kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatásán keresztül havi 50-65 ezer forintot igényelhetnek vissza a családok. Az EFOP PLUSZ-6.3.1 pályázat feltételeivel, az igényléssel és az elszámolással kapcsolatban a Társadalmi Kapcsolatok Iroda (TKI) munkatársai állnak rendelkezésre és segítenek a szülőknek.
Márciusban két alkalommal „Házhoz jön a Hivatal” a bölcsődébe:
・március 10-én a Szent István utcai,
・március 11-én pedig a Forrás utcai épületben reggel 7:30-tól 9:30-ig és 15:00-16:30-ig segít a TKI munkatársa az igénylő szülőknek.
A pályázat részleteiről itt tájékozódhat: EFOP PLUSZ-6.3.1-23-2024-00001 – Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása - Magyar Államkincstár