VIABUSZ MŰKÖDÉSÉNEK MEGÚJÍTÁSA - KÉRDŐÍV KITÖLTÉS

ViaBusznak Biatorbágy életében kiemelt szerepe van, ezért szeretnénk a működését mielőbb megújítani. A jelenlegi szolgáltatási szerződés keretein belül és a meglévő infrastruktúra (útvonalak, megállók) mellett kisebb menetrend-módosításra nyílik most szeptembertől lehetőségünk.

A nagyobb módosítások pedig jövő év szeptemberétől lehetségesek. 

Jelen módosítás során szeretnénk figyelembe venni: 

  • az iskolák csengetési rendjét 
  • a MÁV-Volán menetrendjét 
  • a lakosság egyéb közlekedési szokásait és igényeit is. 

Ehhez egy célzott kérdőívet készítettünk, amelynek kitöltésében minden kedves biatorbágyi lakos segítségét kérjük. 

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak azok töltsék ki a kérdőívet, akik jelenleg használják a ViaBuszt, hanem azok is, akik a mostani útvonalak és menetrend okán nem tudják a helyi buszjáratokat használni. 

Továbbá kérjük, hogy a kitöltésben segítsék a fiatalokat és az időseket is, ugyanis az ő igényeik számunkra ugyanolyan fontosak. A kitöltött kérdőívek feldolgozása két lépcsőben történik. 

A július 31-ig történő kitöltéseket még a mostani szeptemberi menetrend-módosításnál figyelembe tudjuk venni, a későbbi kitöltéseket pedig a jövő évi nagyobb változtatások során használjuk majd fel.