Biatorbágy Város Önkormányzata pályázatot hirdet házi gyermekorvosi körzetének ellátására vállalkozási jogviszony formában, területi ellátási kötelezettséggel, az önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződésben rögzített feltételek szerint.
Pályázati feltételek:
● Egyetem, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, valamint a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés,
● B kategóriás jogosítvány,
● büntetlen előélet
● cselekvőképesség
● csecsemő-és gyermekgyógyászati szakorvosi képesítés
● magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz
● Magyar Orvosi Kamarai tagság
● vállalkozói jogviszony formában való feladatellátás
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
● iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat hiteles másolata
● egészségügyi alkalmasságot igazoló okmány másolata
● 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy az annak megkéréséről szóló postai feladóvevény másolata
● részletes szakmai önéletrajz, motivációs levél
● Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása
● nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázó vállalkozói jogviszonyban kívánja a feladatot ellátni, a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata, társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum
● illetékes hatóság által kiállított igazolás arról, hogy a praxisengedély megszerzésének feltételei fennállnak
● pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul
● pályázó hozzájáruló nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a pályázati eljárásban résztvevő személyek a pályázati anyagot megismerjék, abban betekinthessenek
● a pályázó arról szóló nyilatkozata, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához
● Orvosi alap-nyilvántartási igazolás, érvényes működési nyilvántartási adatok
A munkakör betölthetőségének időpontja: A jogviszony kezdete a feladat-ellátási szerződés megkötését követően, az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó praxisengedély alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépését követően azonnal.
A pályázat benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak Biatorbágy Város Önkormányzata címére történő megküldésével (2051 Biatorbágy, Baross Gábor 2/A.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati azonosító számot: JK/174-12/2026., valamint a munkakör megnevezését: házi gyermekorvos
A pályázat benyújtásának határideje: 2026. augusztus 31.
A pályázat elbírálásának határideje: 2026. szeptember 15.