Ezen az oldalon nyomon követhetők az M1-es autópálya bővítéssel kapcsolatos kezdeményezések, intézkedések.
https://www.biatorbagy.hu/hirek/lakossagi-forum-az-m1-es-autopalya-boviteserol (a link böngészőbe másolva tekintető meg)
- Ideiglenes felhajtó kialakítása
- Teherforgalom csökkentése az 1-es úton
- Közös a térséget érintő tervezési és ütemezési folyamatokban a helyi szempontok is hangsúlyosabban megjelenhetnének
Közvetve az MKIF felé feltett a Páty és Biatorbágy közötti úttal kapcsolatos kérdések és válaszok:
- Érdeklődnénk, hogy igazak-e az információk és lesz teljes lezárás idén? Ha lesz, akkor körülbelül mennyi ideig lehet majd erre számítani?
Igen, a 81106-os sz. utat (Pátyot Biatorbággyal összekötő út) az M1-es autópálya hídjának felújítása, szélesítése miatt teljes szélességben le kell zárnunk. A forgalmat 2 ütemben korlátozzuk, a jelenlegi tervek szerint 2025. október 20-tól kezdődően 6 hónapon át az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárjuk, majd ezt követően – várhatóan április végétől – 2026. végéig félpályás korlátozás mellett fognak folytatódni a munkálatok.
- Annyira kiszélesítik majd az alagutat, hogy a tervezett Páty - Biatorbágy kerékpárút érintett szakasza is elfér majd benne? Vagy annak külön alagútja lesz a jövőben?
Az alagút szélessége nem fog változni a beruházás során.
- Az útszakaszt a távolsági Volánbusz is használja, illetve egy helyi pátyi járat is, ezeken sok diák utazik a vasútállomásra Biatorbágyra, illetve az biatorbágyi középiskolákba. Mi lesz ezen járatok sorsa?
Az érintett járatok a 1134. sz. úton (Sasfészek-tó pihenőhely felé vezető út) keresztül fognak közlekedni, amely kb. 2 km többletutat jelent az arra közlekedők számára. Az MKIF Zrt. folyamatosan kapcsolatban van a társszervekkel és a busztársasággal.
- A Sasfészek-pihenőhely le-, illetve feljárója az autópályára a mostani bővítés kapcsán kerül még lezárásra ebben az évben?
A Sasfészek-tó pihenőhely le- és felhajtója 2025-ben nem kerül lezárásra.
- Előfordulhat olyan, hogy egyszerre lesz lezárva a Páty-Biatorbágy közötti út és a Sasfészek autópálya le- és feljáratai?
Nem, a munkálatokat úgy ütemezzük, hogy a Biatorbágyot Páttyal összekötő út és a Sasfészek-tó pihenőhely fel- és lehajtó ágai egyidőben ne legyen lezárva, segítve ezzel a térségben lakókat és az ingázókat is. https://hirkapszula.hu/biatorbágy/fel-eves-utzar-biatorbagy-es-paty-kozott
2025.09.09 Az ÉKM által szervezett az érintett települések polgármesterei részvételével megtartott konzultáción Biatorbágy polgármestere személyesen tette fel kérdéseit, észrevételeit és javaslatait a várost sújtó forgalmi helyzettel kapcsolatban. A következő válaszokat kaptuk szóban:
- A Katalin-hegyi aluljárón át lévő haladás egy négyméteres sávon folyamatosan biztosított lesz jelzőlámpás forgalomirányítással. Teljes lezárás kizárólag az éjszakai órákban, néhány alkalommal.
- Megvizsgálják a Pátyot Katalin-heggyel összekötő Tábor és Boglárka utcák járhatóvá tételét.
- A tehergépjármű forgalom megtartása az autópályán. Ennek szigorú ellenőrzése a rendőrséggel egyeztetve, az autópályát elhagyó kamionok büntetése várható.
- Egyedi weboldalon az autópálya építéssel kapcsolatos naprakész információk találhatók: https://development.mkif.hu/en/m1
- A MÁV-val tárgyalások kezdődtek a vasuti személyszállítási lehetőségek bővítéséről
- Tárgyalások kezdődtek a közlekedést segítő szolgáltatókkal (Waze, Út
- Az M1-es autópálya terelések miatt érintett, megnövekedett forgalmat bonyolító országos közutak javításai folyamatban vannak. pl.: Biatorbágy, Ország út
- Biatorbágy külön forgalmi tervet kap
2025.09.10 A következő válaszokat kaptuk írásban:
Torbágyi út (81106 számú Biatorbágy-Páty bekötő út)
A Torbágyi úton (81106 számú Biatorbágy-Páty bekötő út) található alagút (M1 híd) várhatóan 2025. októberétől lesz egy évig lezárva. Az első ütemben várhatóan 6 hónapig teljes zár lesz, majd ezt követően a forgalom jelzőlámpás forgalomirányítás mellett 1 sávon haladhat előreláthatóan 6 hónapig.
Tervezett zárás időpontja: 2025.10.20.
Az alagút teljes zárásakor a Kerekdombi út és Szent József út (1134 számú M1-Páty összekötő utak) is végig járható lesz, ezáltal Biatorbágy és Páty települések továbbra is össze lesznek kötve. Az 1134 számú M1-Páty összekötő útról elérhető az M1-es autópálya, onnan pedig mind a 81106 számú Biatorbágy-Páty bekötő út, mind közvetlenül Biatorbágy is.
Biatorbágy csomópont
A 2025. szeptember 8-án lezárt Biatorbágy csomópont (10478 számú) felhajtóágának kerülő útjai:
az 1-es út, az 1-es útról a főváros felé érkezők, illetve a Páty felől érkezők, a Sasfészek-tói pihenőhelyen tudnak felhajtani az M1-re, valamint az M1-M0 csomópontnál is fel lehet hajtani az M1-re.
Kerékpárút
A biatorbágyi kerékpárút nem része az MKIF Zrt. és a Magyar Állam által kötött Koncessziós Szerződésnek, az az önkormányzat különálló projektje, ezért nem szerepel az M1 bővítésben érintett Torbágyi úti alagút átépítésében. De természetesen kerékpárral is használható lesz a szakasz.
- A Biatorbágyról reggel 6:38-kor és 7:38-kor a Déli pályaudvarra továbbinduló S12-es vonatok 3 FLIRT motorvonati egységgel közlekednek.
- Visszaútban a Déli pályaudvarról munkanapokon 16:25-kor induló S10-es vonat 3 FLIRT motorvonati egységgel, hétfőtől csütörtökig a Déli pályaudvarról 17:55-kor induló S12-es, pénteken a 14:55-kor induló S12-es vonat 2 FLIRT motorvonati egységgel közlekedik.
Ezek a vonatok tehát járatonként 200 ülőhellyel megnövelt kapacitást jelentenek
Az ideális esetben gyors közúti eljutás várható drasztikus romlására való tekintettel számítunk arra, hogy utasaink a személygépjárművek használatától fokozatosan a közösségi közlekedés igénybevételére térnek át. Ennek gördülékenyebbé és összehangoltabbá tétele érdekében Társaságunk szeptember 15-től az alábbi, Biatorbágy közlekedését is érintő intézkedéseket vezette be:
• A térség forgalmi helyzetét folyamatosan nyomon követve, szükség esetén azonnali döntéseket hozunk a szükséges beavatkozásokról, operatív erősítésekkel, MÁVbuszok indításával.
• A legforgalmasabb győri S10-es és oroszlányi S12-es személyvonatok több motorvonati egységgel, két reggeli sebesvonat a FLIRT-motorvonatoknál háromszor több utas utazását lehetővé tévő KISS-motorvonattal közlekedik.
• A MÁV Pályaműködtetési Zrt. megerősített jelenléttel készül a hibák és zavarok gyors elhárítására.
• Az autóbuszos forgalomirányítás dedikált személyzettel, megerősített jelenlét alkalmazásával valósul meg.
• Az ARRABONA InterCity, illetve a többi gyorsított vonat operatív megállásáról Tatabányától Budapest felé szükség szerint gondoskodunk.
• Tartalék nagyteljesítményű dízelmozdonyt allokálunk a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalra, amely az esetleges zavarhelyzetek esetén lehetővé teszi azok gyorsabb és hatékonyabb kezelését.
Amennyiben az utasforgalom azt szükségessé teszi, akkor egy második ütemben, várhatóan szeptember végétől további mentesítővonatok közlekedtetését és járaterősítések végrehajtását tervezzük”
2025.09.16 Magyar Közúttal történt megbeszélésen az alábbi konkrét kérések hangzottak el:
• 1 sz. főút és a Dózsa György út kereszteződésénél egy plusz jobbra kanyarodó sáv kialakítása (Dózsa Gy. út felől)
• Ugyanezen a helyszínen a lámpák átprogramozása előnybe részesítve a Dózsa Gy. út felől történő kihajtást
• Új lámpás kereszteződés építése az 1. sz főút és a Sasfészek pihenő bekötőútja kereszteződésében
• Biatorbágy és Herceghalom közötti út célforgalomra történő korlátozása
• az organizációs terv átadására
• a biatorbágyi M1 felhajtót csak a lehető legszükségesebb ideig tartsák zárva
• alternatív felhajtási lehetőség biztosítsanak az itt élőknek
• A Katalin-hegy Tábor utca (Páty irányába történő közlekedést biztosítja) minden időben járhatóvá tétele
A leállóöblöket azért alakították ki, hogy egy esetleges műszaki hiba vagy egyéb probléma esetén a járművek a lehető leggyorsabban elhagyhassák az aktív forgalmi sávokat. Az új, több ütemben bevezetett ideiglenes forgalmi rend részeként az öblök a belső elválasztósávban, a külső sáv mellett, valamint a munkaterület mentén is elérhetők.
A vállalat egy animációs videóban is bemutatja a leállóöblök rendeltetésszerű használatát, amely ismerteti, hogy az egyes sávokból hogyan lehet biztonságosan igénybe venni azokat: https://is.gd/VfDWoS
A biztonságot további intézkedések is szolgálják: az érintett mérnökségeken a nap 24 órájában kamionmentő áll készenlétben. Ennek célja, hogy műszaki hiba vagy baleset esetén a pályát a lehető legrövidebb idő alatt felszabadítsák.
Az MKIF Zrt. hangsúlyozta, hogy a bővítés ideje alatt Győr és Budapest irányába is két-két sávon haladhat a forgalom, és az autópályát a személyautók és a tehergépjárművek is korlátozás nélkül használhatják.
A társaság tájékoztatása alapján a forgalom két ütemben lesz korlátozva. 2025. november 10-től kezdődően hat hónapon át az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárják, ezt követően pedig 2026 végéig félpályás korlátozás mellett folytatódnak a munkálatok.
Alternatív útvonalként az 1134-es számú M1–Páty összekötő út (Kerekdombi és Szent József út) használatát javasolják az arra közlekedőknek.
Az MKIF Zrt. hangsúlyozta, hogy a munkálatokat úgy ütemezték, hogy a Biatorbágyot Páttyal összekötő út és a Sasfészek-tó pihenőhely fel- és lehajtóágai egyidőben ne kerüljenek lezárásra, ezzel is segítve a térségben élőket és az ingázókat.
A közleményben kiemelték, hogy a Magyar Állammal kötött koncessziós szerződés szerint az M0–Bicske közötti szakasz 2028. augusztus 31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029. augusztus 31-ig készül el. A Concó pihenő és Hegyeshalom közötti szakasz szintén bővül, de egy későbbi időpontban. A sávbővítéseket úgy hajtják végre, hogy a közlekedők számára mindvégig biztosított legyen a 2×2 forgalmi sáv.
A hídgerendák kiemelése idején a forgalmat a 81106 sz. út – Felsőtorbágyi út – Ország út – 1. sz. főút útvonalra terelik - tájékoztatott az MKIF Zrt.
Mint ismert, november 10-re halasztották a Biatorbágy és Páty közötti, 81106-os számú úton tervezett teljes útlezárást az M1-es autópálya alatti alagútnál.
A tervek szerint a forgalom 2 ütemben lesz korlátozva. 2025 november 10-től kezdődően várhatóan 6 hónapon át az érintett útszakasz teljes szélességben le lesz zárva, majd ezt követően 2026. végéig félpályás korlátozás mellett fognak a munkálatok folytatódni.
Az M1-es további bővítési munkálatait és azok ütemezését, a külön erre a célra létrehozott honlapon tudják nyomon követni. Természetesen, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is folyamatosan tájékoztatunk mindenkit. A honlap az alábbi linken érhető el: https://development.mkif.hu/m1
A felújítási munkák kezdetét megelőzően és azt követően is a várható forgalmi helyzetekről szinte kivétel nélkül informáljuk a közlekedésben résztvevőket. Az MKIF által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton bevezetett és tervezett forgalomkorlátozásokról publikálják az információkat weboldalukon, melyet a következő linken érhetnek el: Felújítás – MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. , illetve az Útinform oldalán is.
A társaság közlése szerint a korlátozás ideje alatt az M1-es autópálya M1–M0 csomópont és a Sasfészek-tó pihenőhely közötti szakasza díjmentesen vehető igénybe.
A forgalomkorlátozás feloldásáról az MKIF Zrt. saját információs csatornáin ad további tájékoztatást.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kivitelező (MKIF Zrt. és Magyar Közút Nonprofit Zrt.) képviselői a fórumon válaszolnak a felmerülő kérdésekre. A hatékony felkészülés érdekében kérdéseiket előzetesen is megküldhetik a hivatal@biatorbagy.hu címre, tárgy: “Lakossági fórum”. A helyszínen is lesz lehetőség további kérdéseket feltenni.
Helyszín: Faluház nagyterme
Cím: 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1.
A lakossági fórum eredményekkel zárult. Kiemelünk néhány új, illetve lényeges információt:
az 1. számú főút Tatabánya és Budapest közötti szakaszára nehézgépjárművek nem hajthatnak be, 7.5t-s korlátozó táblák kihelyezésre kerültek
a Herceghalom felől a 8101 jelű úton (Szent István utca) érkező átmenő- („menekülő”) forgalom időszakos letiltása történt behajtani tilos táblák kihelyezésével
a Biatorbágy centrum felől érkezők 1. számú főútba történő becsatlakozását és a torlódások csökkentése érdekében a Dózsa György 1-es csomópontban a jelzőlámpa zöldidő-arányait a Dózsa György út javára módosítják
az 1-es számú főút Ország úti és Vendel parki körforgalmú csomópontjain az áteresztőképesség növelése várható (a Tormásréti úti körforgalom kb. egy hónap múlva)
az M1 autópálya pátyi csomópontnál a felhajtó járművek segítésére 60 km/h-s sebességkorlátozás mellett „40 m-es legkisebb követési távolság” jelzőtábla kerül kihelyezésre
az M1-es keleti felhajtó májustól használható lesz
a Pátyi M1 csomópont felől az 1-es főútra kanyarodásnál a jelzőlámpázás forgalomirányítást napirendre tűzik
2026 nyarára pedig az M1 Budapest felé tartó oldala kiszélesedik, ami lehetővé teszi 2 sáv használatát a főváros felé, ez pedig a pályára történő felhajtást teheti könnyebbé
Összefoglaltuk az M1 autópálya bővítéssel kapcsolatos eredményeket:
Az MK (Magyar Közút Nzrt.) és a MKIF (MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) az eddigiekben több beavatkozást végrehajtott. Ezek voltak:
- az M1 pátyi csomópontnál az 1-es főútra balra kanyarodóknak épített külön sáv
- ugyanitt a besorolást segítő sáv felfestése
- az autópálya pihenőhely mellett Budapest irányú felhajtó ág két sávosra történő átalakítása
- Biatorbágy Katalinhegy irányából Páty felé a Tábor utca zúzottköves profiljavítása
- az 1-es főút Dózsa György utcai csomópontjában a város felől a egyenes-balra és a jobbra kanyarodók felállását segítő burkolati jelek felfestése
- Herceghalom felől a 8101 jelű úton (Szent István utca) az átmenő- („menekülő”) forgalom időszakos letiltása.
Az MK készen áll arra, hogy a folyamatban lévő forgalomszámlálás alapján a Dózsa György 1-es főúti csomópontjában a jelzőlámpa zöldidőarányait a Dózsa György út javára módosítsa. (amennyiben valaki a főirányban kitöltetlen zöldidőt tapasztal, jelezzen és állítanak a fázisterven.)
Tervező bevonásával vizsgálják az 1-es számú főút Ország úti és Vendel parki körforgalmú csomópontjain az áteresztőképesség növelésének kiskorrekciós lehetőségeit Budapest irányába, valamint a hazaingázó irányt is készek vizsgálni. A Tormásréti úti körforgalomnál a Budapest irányú többletsáv „optimális esetben egy hónap múlva megvalósulhat”.
Az M1 autópálya pátyi csomópontnál az autópályára felhajtó járművek segítésére a pályán Budapest felé haladó sávjában 60 km/h-s sebességkorlátozás mellett „40 m-es legkisebb követési távolság” jelzőtábla kerül kihelyezésre.
Lakossági javaslat vonatkozott a nehézgépjármű forgalom 1-es főútról való kitiltására, ami történetesen egy irányba mutatott teherforgalom autópályahálózatra terelésének szakminisztérium részéről kitűzött országos célokkal, így a főúton novemberben sor került a 7,5 t-s korlátozó táblák kihelyezésére.
Az MK és a MKIF (műszaki, forgalmi, biztonsági, tulajdonosi, előkészítési-engedélyezési időigény típusú okokra hivatkozva) nem támogatta a városból az M1 pályára való ideiglenes megoldásokra irányuló javaslatokat (például a 027/16 helyrajzi számú földterületen; felhajtóág a Verebély utcából, ill. az utca meghosszabbítása az M0 Tópark csomópontig).
Az MK és a MKIF átadott anyagában az eljutási lehetőségek átfogó képéhez ajánlásokat adott a Budapestre való beingázás alternatív megoldásira: például a 8101 jelű út (Szent István utca) – 1-es főút útvonalon, Herceghalom irányában tett kitérővel a pátyi autópályacsomópont felé, illetve Sóskút felé a 8104 j. ök. út - M7 útvonalon.
MKIF M1 bővítéssel kapcsolatos összefoglalója itt található: