Fórumon a Szarvasugrás

A Szarvasugrás lakóterület városunk egyik legintenzívebben benépesülő része. Elsősorban az itt élőknek, ideköltözni vágyóknak szervez az önkormányzat lakossági fórumot 2023. október 17-én, kedden 18:00 órától a Faluház nagytermébe a lakóterület jelenlegi helyzetével, fejlesztésével, forgalomtecnikai tervével kapcsolatos témában.

Az eseményre meghívást kaptak a terület ingatlanfejlesztő tulajdonosa, valamint beruházói. Az érintett lakókat az önkormányzat szórólapokkal is értesíti. Az egyeztető megbeszélés központi témái:
• építési övezetek, beépíthetőség
• közlekedés, útkezelői jogok
• forgalmi rend
• parkolás
• gyalogjárdák
• területhasználat
Az önkormányzat kéri, hogy minél többen tiszteljék meg jelenlétükkel a fórumot, hallgassák meg a tájékoztatókat, mondják el véleményüket, javaslataikat! Mellékletben a meghívó.
  

Csatolmány Méret
szarvasugras_2023.10.17meghivo.jpg Ismeretlen

Forgalmirend változás

Bián a Rákóczi utcának – a mellékelt térképen kékkel jelzett – a Nagy utca és Gárdonyi köz közé eső szakaszára mindkét irányból behajtani tilos táblát helyeztek ki, kivéve célforgalom kiegészítéssel. A kivéve célforgalom kiegészítés a megállás nélküli áthajtást tiltja. A kivéve… kiegészítő táblával ellátott behajtani tilos táblával jelzett útszakaszokra kerékpárral szabad behajtani. 

A kivéve célforgalom kiegészítés a megállás nélküli áthajtást tiltja. A cél bármi lehet, ha legalább egy rövid megállással jár. Tehát, ha a jármű úti célja a mindkét irányból behajtani tilos táblával és kivéve célforgalom kiegészítő táblával jelzett útszakaszon van, akkor behajthat a jelzett útra. Ha viszont például egy dugót szeretnél elkerülni a behajtani tilos kivéve célforgalom táblával jelzett úton áthaladva, az nem szabályos és akár pénzbírságot, valamint több hibapontot vonhat maga után. 

Csatolmány Méret
rakoczi_utca.jpg Ismeretlen

Tájékoztatás a tengelyes szennyvízszállításról

Biatorbágy Város Önkormányzata tárgyalást folytat a település nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízelszállítási problémáinak azonnali megoldása érdekében. A városvezetés célja, hogy néhány napon belül megállapodást kössön egy vállalkozóval, aki a lakosság részére átmeneti jelleggel a Fővárosi Vízművek korábbi tarifájával azonos áron vállalja a szolgáltatást.

Többeknek okoz problémát, hogy a Fővárosi Vízművek egyoldalúan felbontotta a szennyvízszippantásra és elszállításra az önkormányzattal kötött közbeszerzési szerződését, és 2023 szeptemberétől beszüntette biatorbágyi szolgáltatását. Habár a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság jogosult a tengelyes szennyvízszállítási közszolgáltatás ideiglenes ellátására megfelelő szolgáltatót kijelölni, a kialakult vis maior helyzet miatt a város vezetése a probléma azonnali megoldását kezdeményezte.
 

Bursa Hungarica 2024

Biatorbágy Város Önkormányzata csatlakozott a 2024. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. 2023. november 3-ig nyújtható be az „A” illetve „B” típusú 2024. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat. 

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (további tájékozódás: https://emet.gov.hu/kategoria/kiemelt-kategoriak/palyazatok/aktualis-felhivasok/bursa-hungarica/ által kiírt pályázat beadásához a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://emet.gov.hu/eper-bursa-belepesi-pontok/. A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése. A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva egy példányban, zárt borítékban Biatorbágy Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához kell eljuttatni (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a.), a borítékra csak annyit kell ráírni „Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat”. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzatnak az EPER-Bursa rendszerben igazolnia szükséges. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. november 3. (péntek)

A fenti határidőn túl a támogatásban részesíteni kívánt pályázók körét az önkormányzat még abban az esetben sem jogosult bővíteni, ha jogosulatlanság vagy lemondás folytán az önkormányzatnak a Bursa Hungarica ösztöndíjra szánt keretében pénzmaradvány jelentkezik.

Biatorbágy Város Önkormányzata

a.) csak az illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű pályázókat részesítheti támogatásban, akik

„A” típusú pályázat esetén

  • felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
  • Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2023 szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2024 őszén már nem áll fenn, úgy a 2024/2025. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
  • Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2023/2024. tanév második félévére a beiratkozott hallgató már aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.
  • "A" típusú pályázati felhívás kiegészítés: a Pályázatkezelő tájékoztatása alapján a 2023/2024. tanév első félévéről a felsőoktatási intézmény által kibocsátott eredeti hallgatói jogviszony-igazolás vagy annak hiteles másolatának benyújtása helyett a pályázó az "A" típusú pályázat benyújtásakor a megadott adatok rendelkezésre bocsátásával nyilatkozik a felsőoktatási intézménnyel kialakított hallgatói jogviszonya fennállásáról és annak tartalmáról.
  •  

„B” típusú pályázat esetén

  • a 2023/2024. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy
  • felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;
  • és a 2024/2025. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
  • A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2024/2025. tanévben ténylegesen megkezdik.

b.) Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója, doktori (PhD) képzésben vesz részt, valamint aki kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt.

c.) Az elbírálás során korra, fajra, nemre, bőrszínre, felekezeti vagy világnézeti hovatartozásra, tanulmányi eredményre tekintet nélkül, kizárólag a pályázó szociális rászorultságának objektív vizsgálata alapján járhat el.

További tájékoztatást Pomaházi Krisztina, a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának vezetője tud nyújtani telefonon a 06-23/310-174/218-as melléken, illetve a 06-30/697-4095 számon, vagy elektronikus úton az igazgatas@biatorbagy.hu címen.

Képviselő-testületi ülés 2023.09.28.

MEGHÍVÓ

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2023. szeptember 28. napján (csütörtökön), 15.00 órakor a Városháza tanácstermében (102. terem) képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Napirend előtt:

Állampolgári bejelentések
A polgármester beszámolója két ülés közötti időszak eseményeiről
Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Az alpolgármesterek beszámolója az utolsó tájékoztatás óta eltelt időszak tevékenységéről
Beszámoló a tanácsnokok munkájáról

Napirend:

1.) A Biatorbágyi Benedek Elek Óvoda 2023/2024. évi munkatervéről
Előadó: polgármester
2.) A 2024/2025. tanévre vonatkozó iskolai körzethatárok véleményezéséről
Előadó: polgármester
3.) A polgármesteri hivatalban 2023. évben igazgatási szünet elrendeléséről szóló 31/2023. (I. 26.) képviselő-testületi határozat módosításáról
Előadó: polgármester
4.) A Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás tagjaiban bekövetkezett változásról
Előadó: polgármester
5.) A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszerhez való 2024. évi csatlakozásról
Előadó: polgármester
6.) Biatorbágy Város Önkormányzata 2024. évi rendezvénytervéről
Előadó: polgármester
7.) A 2022. évi ifjúsági pályázatok elszámolásáról II. forduló
Előadó: polgármester
8.) A Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának támogatása
Előadó: polgármester
9.) Polgármesteri beszámoló Biatorbágy Város településképe védelmének helyi szabályairól szóló 21/2018. (X.26.) önkormányzati rendelete alapján átruházott jogkörben hozott döntésekről
Előadó: polgármester
10.) Dr. Molnár Bálint fióktelep bejegyzési kérelmének jóváhagyásáról
Előadó: polgármester
11.) Az alapellátásban dolgozó orvosok támogatásáról
Előadó: polgármester
12.) A sajátos nevelési igényű gyermekek nem az önkormányzat fenntartásában működő intézményben fizetendő térítési díjainak támogatásáról szóló rendelet megalkotásáról (második olvasat)
Előadó: polgármester
13.) A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötött, idősek átmeneti elhelyezésére vonatkozó ellátási szerződés megújításáról
Előadó: polgármester
14.) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2009. (X.30.) Ör. sz. rendelet felülvizsgálatáról
Előadó: polgármester
15.) Az egyes gyermekjóléti ellátásokról szóló 8/2009. (10.30.) Ör. sz. rendelet felülvizsgálatáról
Előadó: polgármester
16.) Az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (X.30.) Ör. sz. rendelet felülvizsgálatáról
Előadó: polgármester
17.) CTP Management Kft. TRSZ módosítási javaslatáról
Előadó: polgármester
18.) Nyugati III. lakóterület úthálózat és közvilágítási hálózat átadásával kapcsolatos megkeresésről
Előadó: polgármester
19.) Biatorbágy Gördülő Fejlesztési Tervéről
Előadó: polgármester
20.) Biatorbagy, 3606/3 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonássról
Előadó: polgármester
21.) Biatorbagy, 6706 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonássról
Előadó: polgármester
22.) Biatorbágy 3606/4 hrsz.-ú ingatlan ajándékozási szerződéséről
Előadó: polgármester
23.) Biatorbágy Város Önkormányzata 2023. évi költségvetéséről szóló 11/2023. (II.24.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Előadó: polgármester
24.) „Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyha építési beruházás” közbeszerzési eljárás megindításáról
Előadó: polgármester
25.) A 2023. évi közbeszerzési terv módosításáról
Előadó: polgármester
26.) A város adventi koszorújáról
Előadó: polgármester
27.) Elektromos közösségi rollerekről
Előadó: polgármester
  Tisztségviselői, bizottsági előterjesztések
  Tájékoztatások, javaslatok
28.) Tájékoztató a Molnár Tibor által közigazgatási határozat felülvizsgálata érdekében indított perek lezárásáról (ZÁRT)
Előadó: polgármester 
29.) Pest megyei kitüntetésekről (ZÁRT)
Előadó: polgármester 
30.) "Közétkeztetési szolgáltatás biztosítása" tárgyban indult közbeszerzési eljárás lezárásáról (ZÁRT)
Előadó: polgármester 

Pótanyag:

Biatorbágy, 2023. szeptember 22.                                             

Tarjáni István

polgármester

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: