Hamarosan indul az M1-es autópálya bővítése!

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF Zrt.) a tegnapi napon megtartotta első tájékoztatóját a bővítéssel érintett önkormányzatoknak, melyen Biatorbágy képviseletében Kocsis József polgármester és Repcsik Dávid képviselő vettek részt.

Kép
kocsis

A beruházással kapcsolatos információkért felelős MKIF Zrt. az itt letölthető lakossági tájékoztatót bocsátotta rendelkezésünkre illetve az alábbi információt osztotta meg:

"M1 bővítésének előkészítési munkálatai már 2024. őszén elindultak, idén pedig a pálya tényleges bővítését is elkezdi az MKIF Zrt. Az előkészítő munkálatok (próbacölöpözés, védett növények áttelepítése, bozót és cserjeírtás, tűzszerészeti átvizsgálások, régészeti feltárások stb.) a főpálya forgalmát eddig nem érintették. Március környékén azonban már lehetnek olyan előkészítő munkák, amelyek részben érinthetik a főpályát. Ezek praktikusan a hidakat jelentik. A kiszélesített, kibővített M1-es pályája a legtöbb helyen nem fér el a hidak alatt, ezért azokat át kell építeni, vagy el kell bontani és a helyükre újat kell építeni. Ezeknél a főpályát érintő munkáknál a belső sávokban dolgozunk majd és sávelhúzással a külső- és a leállósávra tereljük a forgalmat. Ezekről időben és előre tájékoztat majd az MKIF Zrt., amint az ütemezés elfogadásra kerül. A főpálya tényleges bővítési munkái is elindulnak idén, több ütemben."

A beruházás mielőbbi elkészülte, a projekt sikere mindannyiunk érdeke, a városvezetés ezért kiemelten törekszik arra, hogy a zökkenőmentes megvalósításban szorosan együttműködő partnere legyen a leendő kivitelezőnek. Várjuk az MKIF részletes, Biatorbágyra szabott tájékoztatását, amelyet természetesen azonnal ismertetünk Biatorbágy lakóival. 

Bővítéssel kapcsolatos további információért kérjük látogasson el az www.mkif.hu oldalra!

Kép
m1plakat

Csatolmány Méret
M1Bővítés_plakat.pdf (8.06 MB) 8.06 MB

BIATORBÁGY KOMPOSZTÁL – INGYENES ÁGAPRÍTÁS INDUL

FRISSÍTÉS: 🔥 ÁGAPRÍTÁS – BETELT! 🔥

Minden időpont elkelt, köszönjük a hatalmas érdeklődést! 🙌
Közel 100-an jelentkeztetek az idei ágaprítási akciónkra – örülünk, hogy ennyien éltek a lehetőséggel! 🌿
  



Az önkormányzat idén aktívan elősegíti a zöld javak helyben történő felhasználását. Az ágapríték kiváló alapanyag talajtakaráshoz (mulcsozáshoz) és komposztáláshoz. Az Önkormányzat a szolgáltatást a jelentkezés sorrendjében tudja biztosítani, a rendelkezésre álló költségkeret kimerüléséig!

Hogyan működik?

  • Előre egyeztetett időpontban a Városgondnokság a helyszínen ledarálja a kerti munkák során keletkezett ágakat, gallyakat.
  • Az apríték az ingatlanon marad, így helyben felhasználható mulcsozásra vagy komposztálásra.

Időpontok és regisztráció

  • Regisztrációs időszak: 2025.03.13 – 03.27.
  • Aprítás időpontjai: Március 28., 31., április 4., 7., 11., 14. (hétfő, péntek), 13:00–19:00.
  • Jelentkezés:
  • Szükséges adatok: Név, helyszín, telefonszám (a későbbi egyeztetésekhez).

A regisztráció lezárása után útvonalterv készül, és minden érintettet értesítünk a várható időpontról.

Elérhetőség

+36 30/456-3473

Részvételi feltételek

  • Csak biatorbágyi lakosok vehetik igénybe.
  • Előzetes regisztráció (1 helyszín = 1 regisztráció).
  • Maximum 5 m³ ág és gally aprítása címenként.
  • A helyszínen biztosítani kell a 3,5 méteres utánfutó akadálymentes parkolását.

Ágak és gallyak előkészítése

  • Legfeljebb egy éve vágott, szennyeződésmentes, maximum 10 cm átmérőjű gallyakat lehet összekészíteni.
  • A levágott ágakat vastag végükkel azonos irányba fordítva helyezzük el.
  • Nem kell darabolni, és nem kell összekötni őket.
  • A közterületre előre nem helyezhető ki – csak az egyeztetett időpontban kell átadni.
  • Ha az aprítás mégis közterületen történik, az aprítékot 48 órán belül el kell szállítani, és a területet a tulajdonosnak kell megtisztítania.

Fontos

  • A szolgáltatás ingyenes, és az ingatlan helyszínén történik.
  • A nem megfelelően előkészített kupacok darálását visszautasíthatjuk.

Az apríték hasznosítása

  • Komposzt: Értékes humusz nyerhető belőle.
  • Talajtakarás (mulcsozás): Megőrzi a talaj nedvességét, gátolja a gyomokat, és bomlás során tápanyagot biztosít.


 

Csatolmány Méret
REGISZTRÁCIÓS ADATLAP (145.97 KB) 145.97 KB

Viadukt Sportegyesület Biatorbágy

Viadukt Sportegyesület gyakorlatilag teljesen lefedi Biatorbágy sportéletét, a versenysport, szabadidősport és tömegsport területén. 13 szakosztályban 1000 fő feletti az igazolt gyerekek és felnőttek száma.

Szakosztályok: 

Labdarúgás: 300 fő

Röplabda: 160 fő

Kosárlabda: 25 fő

Atlétika: 120 fő

Karate: 50 fő

Sakk: 30 fő

Kézilabda: 30 fő

Torna: 30 fő

Görkorcsolya: 25 fő

Judo:30 fő

Kerékpár: 30 fő

Darts: 30 fő

Szkander: 20 fő

Budavidék Zöldút Szövetség

A Budavidék Zöldút kialakításának területe a Zsámbéki-medence, amely földrajzi kistájként a Békás-patak vízgyűjtőjéhez tartozó településeket foglalja magában: Biatorbágy, Budajenő, Herceghalom, Etyek, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök, Zsámbék. A kapcsolódó táji-természeti értékek miatt e tájhoz szervesen illeszkedik Budakeszi, Nagykovácsi és Mány területe, így ezt a 13 települést nevezhetjük együtt Budavidéknek.

BiKE Biatorbágyi Természetbarát és Kerékpáros Egyesület

A Biatorbágyi Természetbarát és Kerékpáros Egyesületet 1991 decemberében alapították helyi fiatalok Biatorbágyi Kerékpáros Egyesület néven. Ebből jön a bejegyzett rövidített név is: BiKE (ejtsd: bike).  Az elmúlt több, mint 33 évben az egyesület tagjai szervezett keretek között és egyénileg is bejárták kerékpárral és gyalogosan az ország ismert és eldugottabb tájait.  Biatorbágyon hosszú éveken át társszervezői a rendkívül népszerű, és újjáélesztett BIA25 és BIAfelező gyalogos teljesítménytúráknak.

Egészségfejlesztés Természet Turizmus Egyesület

Az egyesület 2016 óta szervez erdei gyalogtúrákat (évi 100 alkalommal )a Biatorbágyon élőknek . A szervezet fő célja a biatorbágyi lakosság egészségkultúrájának fejlesztése, a magyar családok életminőségének javítása a rendszeres prevenciós célú , életmódváltásra ösztönző erdei gyalogtúrák szervezésével. Törekszünk a digitális forradalom által okozott szociális izoláció kompenzálására a közösségfejlesztés által, mentálhigiénés problémák orvoslására, továbbá a lakosság fizikai erőnlétének növelésére a szabadidő sport révén.

Viadukt Lovas Egyesület

A lovas sportok népszerűsítése és széles körben való ismertetése Biatorbágyon. Ezen belül a sportlovaglás, hobby lovaglás népszerűsítése, utánpótlás nevelése a szakágban és rendszeres versenyek szervezése. A lovas turizmus kialakítása, fellendítése Biatorbágyon minél szélesebb körben és minden korcsoportban.


 

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: