Változik a gyermekétkeztetés Biatorbágyon

Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési eljárás keretében kiválasztotta a közétkeztetési szolgáltatás nyertes ajánlattevőjét. Az eljárás jelenleg is a jogszabályban előírt szerződéskötési moratórium (tilalom) szakaszában van miután az előző szolgáltató élt a jogszabályok által biztosított jogorvoslati lehetőségekkel.

Az Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen átmeneti időszakban is folyamatosan és zavartalanul biztosított legyen a gyermekek étkezése. Ezidő alatt a térítési díjak változatlanok maradnak. Ennek megfelelően a biatorbágyi óvodások egy része már jelenleg is, míg az iskolások hamarosan (a tavaszi szünet után) már új szolgáltatótól kapják az ételt – kivétel a két egyházi fenntartású iskola (Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Biai Gáspár Református Általános Iskola) –, itt ebben a tanévben már nem változik. A moratórium lejárta után, az immár végleges szerződés megkötését követően részletes tájékoztatást adunk arról is, hogy milyen változások várhatók a szolgáltatásban, és ezek miként jelennek meg a gyermekek és az intézmények mindennapjaiban.

A fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk a szülőket és az érintetteket.

Iskolaorvost keres Biatorbágy

A Biatorbágyi Egészségház iskolaorvosi állást hirdet – határozatlan idejű, teljes munkaidős jogviszonyban.Az állás Biatorbágy óvodáit és iskoláit érinti:

  • Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium
  • Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
  • Biai Gáspár Református Általános Iskola
  • Benedek Elek Óvoda és tagóvodái 
  • Szőlőszem Óvoda

A pozícióhoz háziorvosi, belgyógyász vagy csecsemő- és gyermekgyógyász szakképesítés szükséges, kamarai tagsággal. Előnyt jelent az iskolaegészségtan és ifjúságvédelem szakvizsga, illetve a legalább 2 éves tapasztalat.

  • Munkakezdés: 2026. augusztus 1.
  • Pályázati határidő: 2026. június 30.

A pályázatot postán vagy e-mailen lehet benyújtani:

2051 Biatorbágy, Mester utca 2., igazgatas@egeszseghaz.biatorbagy.hu (tárgy/boríték: „Iskolaorvos")

Minden részlet ezen a linken.


 


 

Biatorbágy Egészségház pályázatot hirdet ISKOLAORVOSI feladatok ellátására

Jogviszony tartama: Határozatlan idejű egészségügyi szolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

Illetmény és juttatások: 2020. évi C. törvény rendelkezései szerint

Ellátandó feladatok:

 

Az iskola-egészségügyi feladatok ellátásáról szóló 26/1997.(IX.3.) NM rendelet alapján teljes iskolaorvosi feladatok ellátása Biatorbágy város közigazgatási területén működő következő nevelési-oktatási intézményekben:

PARKOLÁSI INFORMÁCIÓK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK NAPJÁN

Április 12-én több, mint 11 000 szavazásra jogosult biatorbágyi lakos és ide szavazásra átjelentkező állampolgár élhet demokratikus jogával, és mehet el szavazni a város három különböző pontján.

Kérjük a környéken lakókat, hogy legyenek türelemmel és megértéssel a szokásosnál intenzívebb forgalom miatt, és kérjük a helyszínekre érkezőket, hogy a közlekedési szabályokat ezen a napon is tartsák be.

A közlekedés és parkolás megkönnyítése érdekében néhány hasznos információ:

  •  a közlekedési szempontból terhelt helyszíneken jelen lesznek a Közterület-felügyelők vagy a Polgárőrség munkatársai, segítik a gördülékeny közlekedést
  • a Szavazatszámláló Bizottság tagjai külön területeken parkolnak, ami nem vesz el a helyszínre érkező szavazópolgárok parkolási lehetőségeiből

KÁLVIN TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

  • a sorompó fel lesz nyitva, tehát az iskola parkolója használható – ide a Kálvin téri körforgalom felől lehet behajtani
  • további parkolóhelyek találhatók a Benedek Elek Óvoda Nagy utcai épületének parkolójában, valamint a Nagy utca és a Kálvin tér környékén
  • elektromos autók töltésére szolgáló helyek mindenki számára használhatók lesznek ezen a napon
  • biciklitároló az új épület főbejáratától balra található
     

FORRÁS UTCAI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE  (Forrás utca 32/a és 32/b)

  • a Forrás utca és a Nimród köz felől is vannak parkolók 
  • a mozgáskorlátozott parkolók egy részét mindenki számára használhatóvá teszik erre a napra
  • kerékpártároló a bejáratokhoz közel és a Madár-forrásnál

RITSMANN ISKOLA  (Karinthy Frigyes u. 4.)

  • parkolni a Meggyfa utca – Karinthy Frigyes utca – Iskola utca – Mária királynő utcában lehet
  • valamint a pár perc sétára lévő vasútállomás környéki kijelölt parkolókban és a Gyöngyvirág utcában
  • kerékpártárolási lehetőség a Karinthy utca és Iskola köz sarkán lévő bejáraton keresztül közelíthető meg

Mechwart András utca felújítása

Holnap (2026.04.10.) a Mechwart András utca teljes hosszán útkarbantartási munkák lesznek: gréderezés, valamint murvázás és hengerelés.

A munkavégzés várhatóan 07:00 és 17:00 között zajlik.

A személyautóval történő ki- és behajtás végig biztosított lesz, ugyanakkor a forgalom időnként lassabb lehet. 

Köszönjük a türelmet!

Viabusz-menetrend – április 12.

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2026. április 12-én, vasárnap, a választás napján a korábbi gyakorlattól eltérően közlekedik a ViaBusz. A menetrend a buszmegállókban, a Körkép Biatorbágyon újságban, illetve a város online felületein olvasható.

A választási körzetek változása miatt kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy aki a buszközlekedést választja, könnyebben eljuthasson a kijelölt szavazóhelyére. Ennek érdekében több járat indul.

Legkorábban 8:20-kor tudunk elindulni az 1-es és 8:50-kor a 2-es járattal. A buszok óránként indulnak. Az utolsó járat a Vasútállomásról: 1-es busz – 15:20, 2-es busz – 15:50.

A Viabusz a szavazás napján óránként jár két útvonalon. Az 1-es járat első busza 8:20-kor indul a Vasútállomásról a Torbágyi temető irányába, körbejár Katalin-hegyen és 8:30-kor ismét visszér a Vasútállomásra, majd elindul a belváros felé – érintve a Ritsmann iskolát, a Forrás utcai Óvodát és Bölcsődét és a Biasulit.  Az utolsó busz ezen a vonalon 15:20-kor indul.

A 2-es járat 8:50-kor a Vendel tér irányába indul a Vasútállomásról. A Zöldsziget lakópark érintésével jut el a Biasulihoz, majd kimegy a Pecató környékére és Ürgehegyre, ismét visszatér a Biasulihoz, majd a Forrás utcai Ovihoz és Bölcsihez és a Ritsmann Iskolához is el lehet vele menni. Az utolsó busz 15:50-kor indul.

Mindkét járat körjárat.

A szavazóhelyiségek megállói:

Biasuli (11., 12., 13.,14. szavazókör): Kálvin tér, Nagy utca, Sándor utca megállókból érhető el könnyen. Utolsó érkezési idő: 1-es járat 16:13-kor, 2-es járat 16:33-kor.

A Forrás Óvoda  (9.,10., 15., 16. szavazókör) és Bölcsőde (5., 6., 7., 8. szavazókör)  a Nimród köz megállóhoz van közel. Utolsó érkezési idő:. Utolsó érkezési idő: 1-es járat 15:37-kor, 2-es járat 16:47-kor.

A Ritsmann iskola (1., 2., 3., 4. szavazókör) esetében a megálló neve is Ritsmann iskola.. Utolsó érkezési idő: 1-es járat 16:36-kor, 2-es járat 16:53-kor.

Bölcsődei díjkedvezmény – segítség, ha szükség van rá

A Gólyafészek Bölcsőde és a Forrás utcai tagbölcsőde intézményi jogviszonyban lévő gyermekei esetén – a jövedelmi helyzettől függően – 50%-os vagy akár 100%-os díjmérséklés is megállapítható. A kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani személyesen, postán vagy e-papíron keresztül, a részletes tudnivalók és a nyomtatvány a csatolmányban is elérhető. 

Továbbá lehetőség van EFOP PLUSZ-6.3.1-23-2024-00001 – Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatás igénylésre is, részletek ezen a linken.

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: