Sikeres volt a Biatorbágyért Üzleti Kör első eseménye

Tegnap este ismét megtelt élettel a biatorbágyi üzleti közösség: közel 100 helyi vállalkozó, cégvezető és gazdasági szereplő vett részt a Biatorbágyért Üzleti Kör rendezvényén. Az esemény vendégelőadója Bod Péter Ákos közgazdász volt, aki közérthető és gondolatébresztő előadásában elemezte Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetét, valamint a vállalkozásokat érintő várható gazdasági kihívásokat és lehetőségeket.

Kép
bod

A rendezvényt a városvezetés nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés célja a helyi vállalkozások, a város közössége és az önkormányzat közötti kapcsolatok erősítése, valamint egy hosszú távon is aktív és együttműködő üzleti közösség építése.

Az est egyik legfontosabb eleme az irányított networking volt, amely során a résztvevők személyesen is megismerhették egymást, tapasztalatot cserélhettek, és új üzleti kapcsolatok alapjait teremthették meg.

A rendezvényen bemutatkoztak a város egyes intézményei és programjai is. A standoknál a résztvevők megismerhették többek között a Biatorbágyi Egészségház vállalkozások számára elérhető egészségmegőrző programjait, a Juhász Ferenc Művelődési Központ közösségi és rendezvényi együttműködési lehetőségeit, Biatorbágy közbiztonságáért folytatott tevékenységeket, bemutatkozott a Média Kft. a „Vedd a helyit” kezdeményezéssel.

Külön figyelmet kapott a Templom-dombi játszótér megújítását bemutató CSR (vállalati társadalmi felelősségvállalás) projekt, amely helyi vállalkozások összefogásával valósultmeg, valamint a Biodiverzitás Program élőhelyteremtő kezdeményezései is.

Az esemény ismét bebizonyította, hogy Biatorbágyon erős, nyitott és együttműködő üzleti közösség működik, amely aktívan keresi a közös fejlődés és partnerség lehetőségeit.

Kép
üzlleti

Gyermekorvos

Házi gyermekorvosi munkakör Biatorbágyon

 

Biatorbágy Város Önkormányzata pályázatot hirdet házi gyermekorvosi körzetének ellátására vállalkozási jogviszony formában, területi ellátási kötelezettséggel, az önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződésben rögzített feltételek szerint.

Pályázati feltételek:

Munkavégzés a Géza fejedelem utcai játszótéren

A tegnapi erős szél néhány ágat megrongált a Géza fejedelem utcai játszótéren. A Városgondnokság ma 12:30-tól dolgozik a terület biztonságossá tételén – a munkák előreláthatólag 16:00-ig tartanak.

A munkaterületet elkerítik, a játszótér többi része eközben is használható.

Kérünk mindenkit, hogy a jelzett területet kerüljék el, és fokozottan figyeljenek a gyerekekre!

Tópark – helyzetkép!

A Tópark területe különleges része Biatorbágynak, hiszen közigazgatásilag a városhoz tartozik, az ide vezető egyetlen út már Törökbálinton található, a terület egésze pedig magántulajdon. Ez persze az ott lakók életét nem oldja meg, de még könnyebbé sem teszi, és számos bejelentés érkezik az önkormányzathoz a közvilágítás hibájával, a buszjárat, a helyben működő közszolgáltatások hiányával kapcsolatban.

Az együttműködés jegyében felvettük a kapcsolatot a terület tulajdonosával és üzemeltetőjével, és egyetértés van abban, hogy a Tópark legnagyobb problémája a lakószám. Kereskedelmi és üzemeltetési szempontból ugyanis kevesen laknak itt, és bár lenne lehetőség arra, hogy növekedjen a lakóegységek száma, magyarán további lakások épüljenek, ebben a kérdésben a tulajdonossal való tárgyalások nem vezettek eredményre.

A Tóparkot is érintő pozitív változás, hogy a legutóbbi ülésen a testület hatályon kívül helyezte az önrendelkezésről szóló rendeletet, ami a gyakorlati alkalmazása során nem érte el a kívánt hatást, ugyanakkor az érintettek számára többlet adminisztrációt jelentett.

Az önkormányzat lehetőségei ezen a ponton nagyon korlátozottak, ugyanakkor a javaslatokat és ötleteket továbbra is várjuk, a tárgyalásokat bármikor örömmel folytatjuk, és amint lehetőség nyílik arra, hogy többet tudunk tenni az itt élőkért, azonnal cselekszünk!

Ki ismeri jobban Biatorbágy híres szülöttét?

A Karikó János Könyvtár online vetélkedőt hirdet a közelgő Karikó János-emléknap alkalmából – és a legjobb kitöltők között ajándékot sorsolnak!

A kvíz kitölthető most, az eredményhirdetés és az ajándék átvétele a szombati emléknapon történik.
A vetélkedő linkje: https://forms.gle/dLmgKMV6qHTXR7hA6

Nem tudod, hol keresd a válaszokat? Segítenek ezek a források:

Persze a válaszok a könyvtárban is megtalálhatók – jó oknak tartjuk egy látogatásra!  

Interaktív térkép segít követni az M1-es bővítési munkákat

Az MKIF Zrt. a specifikusan az M1 bővítésére létrehozott 13 nyelvű oldalon, a ’Munkavégzés’ fülre kattintva egy olyan térképet dolgozott ki, ahol az M1-es autópálya bővítési munkálataiban érintett felül- és aluljárók helyszíneire kattintva az aktuális korlátozások, továbbá azok idősávjai megtekinthetőek. Az oldalon található információ alapján az M1-es autópálya bővítéséhez kapcsolódó munkák miatt lezárt Torbágyi utat – ahol a meglévő alagút bővítése zajlik – 2026 júliusában adják vissza a forgalomnak. 

Fontos tudni: az út egyelőre egysávon, jelzőlámpás irányítással nyílik meg, tervezetten július végén.

Ez a Páty és Biatorbágy közötti egyik legfontosabb összekötő útvonal, így a megnyitó sokak számára hoz majd érdemi könnyebbséget.

Emlékeztetőként: az M1-es biatorbágyi felhajtója a tervek szerint május végén válik használhatóvá.

Menetrendváltozás a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon

A Déli Körvasút felújítási munkái miatt két hétvégén átmeneti változás lép életbe a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.

Május 19–21. és 26–27., 09:00–13:55 között egyes nemzetközi vonatok – köztük a CSÁRDÁS, LISZT FERENC és KÁLMÁN IMRE járatok – Budapest-Keleti helyett Budapest-Kelenföldről indulnak, illetve oda érkeznek.

Érdemes előre ellenőrizni a menetrendet.

Részletek: mavcsoport.hu/vaganyzar, MÁV DIREKT: +36 (1) 3 49 49 49 és a csatolmányban!

Klímaadaptált kaszálás: idén az időjárás dönti el, mikor vágunk

A statisztikák szerint az elmúlt 125 év legkevesebb csapadéka hullott az idei tavaszon – és ez már nem téli, hanem tavaszi jelenség, ami önmagában is újabb figyelmeztetés. A 2021 óta mért halmozott csapadékhiány országosan elérte a 462 mm-t: öt év alatt közel egy évnyi eső és hó maradt el. Az előrejelzések szerint a közelgő nyár a 2022-esnél is kiszárazabb lehet. Az aszály évről évre korábban köszönt be, hatásai összeadódnak – és minden jel szerint klimatikus vészhelyzethez közeli állapotba kerülünk. Szó szerint létkérdéssé válik a klímaalkalmazkodás és a vízmegtartás.

Ebben a helyzetben a városvezetés és a Városgondnokság Nonprofit Kft. úgy döntött: a zöldterület-kezelést az éghajlati körülményekhez kell igazítani, és át kell alakítani az eddigi kaszálási szokásokat.

Mikor és hol nem kaszálnak?

Biatorbágy részlegesen csatlakozik a „Vágatlan május" mozgalomhoz – de az alkalmazkodás nem csak egy hónapra szól. A Városgondnokság egész nyáron az alábbi három szempont együttes mérlegelése alapján dönt a kaszálásról:

  • Csapadék: ha nem esik számottevő eső, a zöldterületeket nem kaszálják.
  • Fűmagasság: csapadékos időszak után is magasabbra hagyják a füvet a korábbi gyakorlatnál.
  • Területhasználat: a folyamatosan látogatott vagy rendezvényeknek helyet adó területeken az igényeket is figyelembe veszik.

A szempontrendszer célja, hogy a döntések kiszámíthatóak és nyomon követhetők legyenek – ne általános hivatkozás legyen az időjárásra, hanem valódi mérlegelés konkrét területenként.

Első tesztvágások a Buba mentén

A napokban megérkezik a Városgondnokság által beszerzett, traktorra szerelhető alternáló kasza, amellyel a fűmagasság pontosan beállítható. Az első tesztvágások a Buba mentén zajlanak majd – ez lesz az első konkrét helyszín, ahol az új megközelítés a gyakorlatban is kipróbálható és megfigyelhető.

A locsolás kapja az elsőbbséget

A kaszálással felszabaduló időt és kapacitást a Városgondnokság öntözésre fordítja. A korábbi gyakorlat szerint az újonnan ültetett fákat egy évig kellett locsolni a megeredéshez; a friss tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy már a 3-4 éves fák is megsinylhetik a szárazságot, mivel a talajvízszint számottevően csökkent. A feladathoz a Városgondnokság egy új, 6000 literes, tehergépjárműre szerelhető tartályt szerzett be.

A klímaváltozás hatásai összeadódnak – Biatorbágy zöldterületei és faállománya az eddiginél nagyobb terhelésnek vannak kitéve. A Városgondnokság az idei nyáron ezekkel az eszközökkel és szemlélettel igyekszik megvédeni a város fáit.

Korhadt nyárfát vágnak ki a Madaras játszótéren

A Városgondnokság megbízásából külső szakértő  vizsgálta meg a Madaras játszótér nyárfáit – és az elvégzett felmérés alapján két fa is beavatkozást igényel.

Az egyiknél gyökérnyaki korhadást találtak: a fa lombkoronája már csak részlegesen tartható meg, a veszélyes részeket el kell távolítani. A másik nyárfa törzséről nagy, lehasadásra hajlamos ágak nőttek ki – ezeket szakszerűen vissza kell metszeni, a száraz, veszélyes részeket pedig le kell szedni.

A játszótér munkálatai hamarosan elkezdődnek!

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: