Ifjúsági Közösségformáló Alap

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ifjúsági Közösségformáló Alapot (IKA) hoz létre, amivel támogatni kívánja a település ifjúsági korosztályának közösségépítését, illetve a már meglévő közösségek erősítését. A támogatás fedezetét a mindenkori költségvetés biztosítja. A fenti célok elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet jogi személyek és civil társaságok támogatására, amelyek programjaikkal, céljaikkal a biatorbágyi fiatalok közösségi érzéseit erősítik, biatorbágyi kötődéseit építik.

Egyéb nem iskolai végzettségek támogatása

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete keretösszeget határoz meg, amivel támogatni kívánja a település ifjúságának munkába állási lehetőségeinek javítását, közvetve felsőfokú iskolai végzettség megszerzését. Ennek a keretnek az összegét a mindenkori költségvetés tartalmazza. Fenti cél elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet több, nem iskolai keretek között megszerezhető képesítés megszerzésének támogatására. Ezzel kívánja Biatorbágy ifjúságának munkaerőpiaci lehetőségeit bővíteni.

A pályázat részletei:

Felsőfokú tudományos dolgozatok támogatása

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Felsőfokú Tudományos dolgozatok Támogatása (FTT) címen támogatni kívánja a település felsőoktatási intézményben tanuló diákjait, tudományos munkájukban. A támogatás fedezetét a mindenkori költségvetés biztosítja. Ezen cél elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet szakdolgozatok, diplomamunkák, és tanulmányi verseny pályamunkák támogatására.

A pályázat részletei:

Ifjúsági Tehetséggondozási Alap

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ifjúsági Tehetséggondozási Alapot (ITA) hoz létre, melynek összegét a mindenkori költségvetés tartalmazza. Az önkormányzat pályázatot hirdet a sport, a tudományos élet a zene és az egyéb művészeti területeken kiemelkedően alkotó személyek, valamint biatorbágyi taggal működő zenekarok, művészeti csoportok részére. Ezzel kívánja gazdagítani Biatorbágy kulturális értékeit, színesíteni a kulturális és sportéletet.

A pályázat részletei:

Biatorbágyi Értéktár Bizottság 2022.04.06.

Meghívó   Tisztelettel meghívom a Biatorbágyi Értéktár Bizottság munkaterven kívüli ülésére, amelyen Wiesner Sándor városunk szülötte, Karád község korábbi polgármestere (1994-2006) Hogyan sikerült a Viadukt völgyhidakat a második robbantástól megmenteni? címmel tart előadást.   Az ülés időpontja: 2022. április 6. (szerda) 11 óra helyszíne: Biatorbágy, Városháza, Házasságkötő terem    Wiesner Sándor édesapja, Wiesner Lajos karpaszományos hadapród őrmester 1944 végén személyesen akadályozta meg a völgyhídpár németek által elrendelt felrobbantását. E bátor tett részleteiről hallhatunk az előadásban.   A rendezvényre szeretettel hívjuk, személyes részvételére számítunk.   Nánási-Kézdy Tamás Biatorbágyi Értéktár Bizottság elnöke

Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottság 2022.03.28.

MEGHÍVÓ

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága 2022. március 28. 15:00 óra kezdettel rendes ülést tart a Városháza 102-es tanácstermében, melyre tisztelettel meghívom.

Napirend:

1.) Fészek Csillag lakóotthon létrehozásának kérdéseiről
2.) A „Fészek” Fogyatékosok Nappali Ellátója 2021. évi beszámolójáról
3.) Beszámoló az SOS Krízis Alapítvány 2021. évi tevékenységéről
4.) A Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola intézmény átszervezéséről 
5.) Pénzeszköz átadási szerződésről a 2022. évi Egészségnap megvalósításához
6.) Az ifjúsági koordinátor beszámolója a 2021 évi tevékenységéről
7.) A Viadukt Nonprofit Sport Kft. 2021. évi szakmai beszámolójáról
8.) A Biatorbágy Város Egészségügyi Ellátó Nonprofit Kft. 2021. évi szakmai beszámolójáról
9.) A Biatorbágyi Közösségi Médiaszolgáltató Nonprofit Kft 2021 évi szakmai beszámolójáról
10.) Beszámoló Biatorbágy Város aktuális egészségügyi helyzetéről
11.) Az Ifjúsági pályázatok kiírásáról
12.) Tájékoztatás egyes önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról
13.) Felülvizsgált önkormányzati rendeletek módosításáról 
14.) A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2021. évi pályázati támogatásának elszámolásáról
15.) A Biatorbágyon működő civil szervezetek támogatására kiírt pályázat elbírálásáról
16.) Biatorbágyon működő köznevelési intézmények támogatására kiírt pályázat elbírálásáról 
17.) Szociális Intézményeink önköltség számítási szabályának felülvizsgálatáról 
18.) Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója a 2021 évi tevékenységéről (átruházott)
19.) Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és a Kipi-kopik Játszóház házirendjének módosításáról (átruházott hatáskörben) 
20.) Karikó János Könyvtár 2021. évi statisztikai beszámolója (átruházott)
21.) Karikó János Könyvtár 2022. évi munkaterve (átruházott)
22.) Forrás projekt munkaközi tervek bemutatásáról
23.) A Biatorbágyi Gólyafészek Bölcsőde 2022. évi beiratkozási időpontjának meghatározásáról
24.) Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata 2021. évi kommunikációs feladatainak megvalósulásáról
25.) Biatorbágy Város Önkormányzata 2022. évi kommunikációs tervéről
26.) Beszámoló a vagyonnyilatkozattételi kötelezettség teljesítéséről
(a napirendhez tartozó előterjesztés pótanyagként kerül kiküldésre)
27.) A Kálvin téri szoborról
28.) Előterjesztés temetési támogatás formájában nyújtható rendkívüli települési támogatás megállapítása iránti kérelem ügyében benyújtott fellebbezés elbírálásáról (Zárt)

Pótanyag:

Biatorbágy, 2022. március24.

Varga László sk.
elnök
  

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: