Szomorú évforduló: 80 éve kezdődött a németajkú lakosság kitelepítése

Éppen ma 80 éve, 1946. február 25-én hagyta el az első olyan tehervonat a bia-torbágyi vasútállomást, amelyen a második világháborút követően a helyi svábokat – családokat, egyedülállókat – telepítettek ki Németországba a kollektív bűnösség nevében. Mindehhez elég volt, ha valaki német anyanyelvű volt. Két nappal később újabb vonat indult, a vagonokra kényszerítettek mindössze egy batyuval – „mit einem Bündel” – utazhattak. Ez összhangban állt Kovács Imre akkori parasztpárti politikus híres mondatával: „A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen” – amit a helyi kitelepítési emlékmű is felidéz. A sváboknak egyik napról a másikra kellett hátrahagyniuk életük munkáját, vagyonukat, házaikat, rokonaikat és barátaikat. Így indultak útnak teljes bizonytalanságban Németországba, a háború romjai közé.

Torbágy felvirágoztatása egyértelműen a 16-17. század fordulójától több ütemben ide érkező német telepeseknek volt köszönhető, akik a török időszakban elnéptelenedett területeken szorgos munkával egy virágzó, prosperáló közösséget hoztak létre a Füzes-patak mentén, jelenlétük Bia történetére is jelentős hatással volt. A második világháborút követő megtorlás, a németajkú lakosság nagyarányú kitelepítése e fejlődést törte derékba. 

A torbágyi németek közel 70 százalékát, a biaiak többségét érintette a kényszerű kitelepítés, összesen több mint 1400 embert, a két település 1941-es összlakosságának csaknem negyedét. A Bia (német nevén Wiehall) és Torbágy (Kleinturwall) rendezett utcáiból kiköltöztetett családok sebei máig fájnak, de a helyben maradó sváb közösség és leszármazottaik továbbra is ápolják őseik örökségét.

A magyarországi németek kitelepítése történelmünk és Biatorbágy egyik tragikus fejezete. Évente megemlékezéssel tisztelegünk azok előtt, akik a kényszerű kitelepítés áldozatai lettek. Idén az 80. évforduló alkalmából:

  • Február 26-án, csütörtökön, 17 órától a Juhász Ferenc Művelődési Központ (JFMK) színháztermében kerül sor a „300 év... de mit adtak nekünk a svábok?” című film bemutatására a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. László Gábor filmrendező alkotása minden korosztály számára közérthetően mutatja be a magyarországi németek immár 300 éves történetét, a magyar-német együttélés örömteli és tragikus pillanatait. A film kizárólag közösségi vetítések során nézhető meg a jubileumi évben, ennek egyik első állomása Biatorbágy.
  • Március 1-jén 15:30-kor a kitelepítési emlékműnél főhajtással indul a nemzetiségi önkormányzat megemlékezése, amely 16:00 órától egy emlékműsorral folytatódik a JFMK-ban.
  • Mindezeket kiegészítve március 1-21. között lesz megtekinthető az „Egy batyuval jöttek…” című emlékkiállítás a JFMK aulájában.

A nyolcvanadik évfordulóhoz kapcsolódóan idén az Értéktár Bizottság jóvoltából két új, a torbágyi és biai svábok életét és helyi emlékeit bemutató helytörténeti sétával bővül a helyi séták és kapcsolódó kiskiadványok sora, továbbá utcanévtáblákkal és tájszótárral gazdagodik majd a helyi svábság örökségét őrző gyűjtemény. 

Menetrendi változás a győri fővonalon

Karbantartási munkák miatt egyes, a győri fővonalon közlekedő vonatok Budapest-Keleti helyett Budapest-Kelenföldről indulnak és oda érkeznek. A hirdetmény szerint Biatorbágy megállóként érintett, ezért a változás a Biatorbágyról induló és ide érkező utazásokat is befolyásolhatja, elsősorban a budapesti végállomás és az átszállási lehetőségek szempontjából.

  • Időszak: 2026. március 2. – április 2. (munkanapokon)
  • Kimaradó állomás: Budapest-Keleti
  • Ideiglenes induló- és végállomás: Budapest-Kelenföld (egyes vonatoknál)
  • Érintett járatok: G10 (SCARBANTIA, SAVARIA, DRÁVA)

Útvonaltervezéshez javasolt a MÁVPlusz alkalmazás használata.

További információk:

Betekintő - a bizottságok munkájáról / Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság - 2026.02.23.

A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság legutóbbi ülésén a városunkat érintő legfontosabb gazdasági kérdéseket tárgyalták. Napirenden volt az idei költségvetés, a működési szabályzat, valamint a bölcsődei ellátás és az étkeztetés díjainak módosítása. 

A végleges döntéseket a Képviselő-testület hozza meg a csütörtöki ülésen. Ha szeretnétek első kézből értesülni a határozatokról, az ülést élőben is figyelemmel kísérhetitek. 

  • Időpont: 2026. február 26. (csütörtök), 15:00 
  • Élő közvetítés ezen a linken.

A bizottsági ülés részletes napirendi pontjait ezen a linken olvashatjátok. 

Miről szólt a februári Biatorbágyért Menedzser Klub?

A februári Biatorbágyért Menedzser Klubon csupa olyan téma volt terítéken, ami mindannyiunk mindennapjait jobbá teszi. Kiderült, hogy a helyi vállalkozások nemcsak itt működnek, de tenni is akarnak a közösségért. Íme a legfontosabb közös terveink:

  • Könnyebb közlekedés: Készül az új ViaBusz-járat koncepciója, ami bekapcsolja az ipari parkokat is a város vérkeringésébe.
  •  Aktív pihenés: Áprilisban jön a Városi Futónap, és egy új szabadtéri kardióösvény kialakítása is tervben van.
  • Zöldebb környezet: A cégek aktívan beszállnak a helyi fásításba és a fák utógondozásába, de készülnek madáretetők és patakparti fűszerkertek is a beporzóknak.
  • Helyi értékek: Érkeznek az úgynevezett „mesélő táblák”, amik izgalmas sztorikat mesélnek majd Biatorbágy múltjáról egy-egy séta közben.


További részletek a BiatorbágyOn beszámolójában

 

Ünnepélyes megnyitó a Fő téren – Biatorbágyon a Pest Vármegyei Értéktár vándorkiállítása

Ma reggel különleges eseménynek adott otthont Biatorbágy Fő tere: megérkezett városunkba a Pest Vármegyei Értéktár vándorkiállítása. A tárlat Sóskútról érkezett, és az elmúlt tíz évben már több mint száz Pest vármegyei településen mutatták be – most pedig mi is részesei lehetünk ennek az értékeket bemutató utazásnak.

A kiállítást Kocsis József polgármester és Kisfaludi Aranka Pest Vármegyei Értéktári referens nyitotta meg. A polgármester beszédében hangsúlyozta a biatorbágyi értékek megőrzésének fontosságát, valamint méltatta a helyi Értéktár Bizottság áldozatos munkáját és közösségépítő szerepét. Kisfaludi Aranka beszédében arról szólt, milyen fontos, hogy megismerjük és megbecsüljük a múltban létrejött értékeinket, hiszen ezek határozzák meg, kik vagyunk ma. Kiemelte azt is, hogy a különböző tájegységeken élők összefogása erősíti közösségeinket, és segít megőrizni közös örökségünket.

Öröm volt, hogy a megnyitón jelen volt a szomszédos Sóskút polgármestere is, ami tovább erősíti településeink jó kapcsolatát.

A megyei vándorkiállításhoz szorosan kapcsolódik a Biatorbágyi Értéktár mozgó kiállítása, amely részletesen bemutatja városunk saját értékeit.

Köszönjük Tótpál Judit Értékvédelmi és Fejlesztési Tanácsnoknak a tartalmas tárlatvezetést és a rendezvény megvalósításában vállalt aktív közreműködést!

Fotók: Puskás Dávid 

Kutyafuttató épül Biatorbágyon – a befejezés március végére várható

A képviselő-testület 2025. június 26-án döntött arról, hogy a lakossági igényekre reagálva kutyafuttató létesülhet Biatorbágyon. A lehetséges helyszínek vizsgálata után a Szilvamag területét jelölték ki erre a célra - olvashatjuk a BiatorbágyON hírében.

A kutyafuttató a Határkereszt sétány és a Füzes-patak által határolt részen kap helyet. A terület több szempontból is megfelelő: önkormányzati tulajdonú, zöldterületi övezetben található, könnyen megközelíthető, valamint a lakóingatlanoktól kellő távolságra fekszik. A fás-cserjés védősáv és az árnyékos környezet nyugodt, természetközeli teret biztosít a kutyák mozgásához.

  • Tervezett méret: kb. 800 négyzetméter
  • Várható költség: kb. 5 millió forint
  • Tartalom: padok, kutyapiszok-gyűjtő edények, 1,7 méter magas, talajcsavarral rögzített kerítés, zsilipes kapurendszer

A kivitelezés a téli időjárás miatt csúszott, mivel a tartós fagyok idején nem megoldható a kerítés rögzítése. A befejezés jelenlegi tervek szerint március végére várható, amit az időjárás még befolyásolhat.

A használathoz szabályzat készül, emellett egy általános „kutyás etikett” is segíti majd a felelős és harmonikus együttélést. A cél egy kulturált és biztonságos közösségi tér kialakítása, ahol a gazdik nyugodt körülmények között engedhetik szabadon kedvenceiket.

Példaértékű összefogás Nagydobronyban: elindult a Szeretetkonyha


Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, és részt vettünk a Nagydobronyi Szeretetkonyha megnyitóján. Biatorbágy Város Önkormányzata 2025-ben a 66/2025. (II.27.) sz. határozata alapján Nagydobronyi Kistérség nélkülözésben élő lakóinak megsegítéséhez 6 millió Ft összeggel járult hozzá. Ezen és más támogatásokból valósulhatott meg a rászorulókat támogató szociális konyha, amelynek megnyitó ünnepségén városunk négy fős küldöttséggel vett részt. Jó volt személyesen is látni azt a gondosan kialakított épületet, amely mostantól a szeretet és a gondoskodás egyik fontos helyszíne lesz a településen.

Az ünnepséget Nagy Ferenc polgármester nyitotta meg, majd Kolozsy András esperes kérte Isten áldását az intézmény működésére. Nagydobronyban született Illyés Zsuzsanna tiszteletes asszony pedig meghatóan beszélt a település összefogásáról és a közös munka eredményéről.

A szeretetkonyha létrejötte számunkra is megerősítés: a közösség ereje valóban képes maradandó értéket teremteni.

Az ünnepség végén a „NEFELEJCS” énekkar műsora zárta a programot. A szeretetkonyha már az első napon 53 adag meleg ételt juttatott el a rászorulóknak. A tervek szerint a konyha heti két alkalommal, kedden és pénteken fogadja a kérelmeket.

Szívből gratulálunk Nagydobrony közösségének ehhez a szép és példaértékű összefogáshoz, és köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a különleges alkalomnak. 
 

Ennyien még soha nem jelentkeztek szavazatszámláló bizottsági tagnak

Február 10-ig adhatták be jelentkezésüket azok, akik szavazatszámláló bizottsági tagként szeretnék segíteni április 12-én az országgyűlési választások lebonyolítását. A 16 szavazókörbe 48 rendes tagra és 32 póttagra van szükség, akik betegség vagy más akadályozottság esetén a rendes tagok helyére léphetnek.

Korábban nem tapasztalt aktivitás volt, több mint 120-an jelentkeztek. A tapasztalt szavazatszámlálók mellé a további helyekre sorsolással választották ki a tagokat és póttagokat. Nem kerültek be a sorsolásba azok, akiknek a jelentkezése formailag hibás volt, határidőn túl érkezett vagy az állandó lakcíme nem biatorbágyi, így végül 116 fő neve került a kisorsolható jelentkezők közé.

A Helyi Választási Iroda (HVI) automatikusan tagnak javasolja azokat, akik már az előző országgyűlési választáskor is szavazatszámlálók voltak, és idén is jelentkeztek (33 fő), hiszen az ő rutinjuk sokat segíthet majd a folyamat gördülékenységében.

Így a sorsoláson először 15 rendes tagot, majd 32 póttagot sorsoltak ki a HVI tagjai. A kisorsolt tagok részvétele akkor válik véglegessé, amikor február 26-án a képviselő-testület dönt az erről készülő előterjesztésről. Ez esetben módosító indítványt nem nyújthatnak be, a bizottsági tagokról egyként dönt a testület.

Ezt követően a HVI írásban tájékoztat minden jelentkezőt az eredményről. Aki ma nem tudott részt venni a sorsoláson, de tudni szeretné, hogy milyen összetételű a bizottság, amiről a testület dönteni fog, az holnap (02.20-án) megtalálja az erről készülő előterjesztést a város honlapján ( https://www.biatorbagy.hu/kepviselo-testuleti-munka )

A tagokat 4 évre választják, így a 2030-as országgyűlési választásig tart majd a mandátumuk.

Valamennyi megválasztott taggal a választókör jegyzőkönyv-vezetője veszi fel a kapcsolatot, tájékoztatja őket az eskütétel és az oktatás menetéről. Azok a jelentkezők, akiket nem választottak be a szavazatszámlálók közé, erről írásban kapnak értesítést a testületi döntés után.

Sorsolás a jelentkezéseknél

Nem mindennapi, hogy sorsolással döntenek a szavazatszámlálókról, erre azért volt szükség, mert rendkívül sokan, a korábbi években tapasztaltak többszöröse volt idén a jelentkezők száma. A sorsolás nem kötelező eleme a folyamatnak, a HVI vezetője maga is eldönthette volna, kit választ ki a jelentkezők közül. A jelentkezők magas száma miatt és a szubjektív döntést elkerülendő esett a választás a sorsolásos módszerre.

A HVI-nek a február 10-i határidővel beérkezett jelentkezéseket egyenként kellett leellenőriznie, ez rengeteg időt vett igénybe, e hét közepére értek a végére. Az átvizsgálás befejeztét gyorsan követte a kiválasztás, azaz a sorsolás, amelyre legkésőbb február 20-ig sort kellett keríteni, mivel a jövő heti testületi ülésen döntenek hivatalosan az előterjesztésről. Az előterjesztésnek pedig az SZMSZ szerinti határidőn belül fel kell kerülnie a testületi anyagok közé.

Köszönjük előre is a tagok munkáját, és éljünk állampolgári jogunkkal, legyünk ott minél többen április 12-én!

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: