Biatorbágy és Páty között közlekedők figyelem: Hónapokig tartó útzár kezdődik az alagútnál

Az MKIF tájékoztatása szerint, az M1 autópálya bővítési munkálatai miatt a 81106-os számú, Pátyot Biatorbággyal összekötő úton (Torbágyi út) található alagút 2025. november 10-én lezárásra kerül.

A tervek szerint a forgalom 2 ütemben lesz korlátozva. 2025 november 10-től kezdődően várhatóan 6 hónapon át az érintett útszakasz teljes szélességben le lesz zárva, majd ezt követően 2026. végéig félpályás korlátozás mellett fognak a munkálatok folytatódni.

Az M1-es további bővítési munkálatait és azok ütemezését, a külön erre a célra létrehozott honlapon tudják nyomon követni. Természetesen, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is folyamatosan tájékoztatunk mindenkit. A honlap az alábbi linken érhető el: https://development.mkif.hu/m1

A felújítási munkák kezdetét megelőzően és azt követően is a várható forgalmi helyzetekről szinte kivétel nélkül informáljuk a közlekedésben résztvevőket. Az MKIF által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton bevezetett és tervezett forgalomkorlátozásokról publikálják az információkat weboldalukon, melyet a következő linken érhetnek el: Felújítás – MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. , illetve az Útinform oldalán is.

 

A Biatorbágyi Fotóklub szervezte 2025-ben a diaszalont

A Biatorbágyi Fotóklub rendezte idén a XIII. Pannónia Diaszalon díjátadó ünnepségét.

Egyéni díjak – oklevél, katalógus:

I.díj: Sedliak Pál: Táncház

II.díj: Szita László: Remény

III.díj: Kapcsándi Zsuzsa: Zenét álmodtam

 

FOTOPLUS különdíj: Kucera Martin: Út a csúcsra

A legjobb alkotócsoport díja a vándorserleg:
1. díj: Helios Fotóklub
 

Oklevelet kaptak:

2.díj: Compur Fotóklub

3. díj: Győri Fotóklub Egyesület

Közvetlenül / Testületi ülés után – 2025.11.06.

A novemberi testületi ülésen több fontos döntés is született Biatorbágyon: változások történtek a városvezetésben, részlegesen feloldották a korábban elrendelt változtatási tilalmat, valamint elfogadták a település helyi önazonosságáról szóló rendeletet. A képviselők emellett számos, a Helyi Építési Szabályzatot érintő lakossági beadványt tárgyaltak, döntöttek új automata vízvételi pontok létesítéséről a külterületeken élők mindennapjainak megkönnyítése érdekében, és együttműködési megállapodást kötöttek a Boldog Gizella Alapítvánnyal az idősek közösségi kapcsolatainak erősítésére.

Részletes napirendi pontok ezen a linken!

BEHAJTÁSI ENGEDÉLY ÉS ÚTDÍJ

2025. november 1-től Biatorbágy súlykorlátozás alá eső, önkormányzati tulajdonban lévő útszakaszain az ott engedélyezettnél nehezebb járműveknek behajtási engedélyt kell kérniük, és az engedély díjköteles. Az engedélyt a város honlapján található nyomtatványon ügyfélkapun vagy cégkapun, (magánszemélyeknek személyesen is) lehet benyújtani. Részletek ezen a linken.  (Korábban is engedélyköteles volt a behajtás, de immáron díjköteles is és megváltozott a nyomtatvány.) 

A díjakat a biatorbágyi önkormányzat 50420441-10003389 számú költségvetési számlájára előre utalással kell megtéríteni, legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidőben.

Az elbírálás legfeljebb 3 munkanap. Sürgős esetben külön díj (10.000 Ft) fejében 1 munkanap. 

A behajtási engedély határozott időre szól. Ez lehet: 1 nap, 10 nap, 90 nap, 180 nap vagy 1 év. 

Egyéves engedélyt csak az kaphat, akinek a gépjármű forgalmi engedélyében szereplő címe súlykorlátozás alá eső biatorbágyi útszakasz. 

A konténerszállítók számára és a 18 tonna alatti gépjárművekre a teljes úthálózatra is adható behajtási engedély - legfeljebb félévre. 

Az, aki fél- vagy egyéves időtartamra kiadott engedéllyel rendelkezik, és az engedély lejárta előtt a gépjárművét eladja, annak az időarányosan hátralévő díj 90 %-át az önkormányzat visszatéríti. (Ugyanott kell kérni, ahol az engedélyt kérelmezte). 

Aki több gépjárműre szeretne engedélyt, annak külön-külön kell ezt megtennie. 

Az útdíjból befolyó összeget az önkormányzat elkülönített számlán kezeli, s kizárólag útfejlesztésre

fordítja.  

Jó utat kíván Biatorbágy Város Önkormányzata!

 

A teljes rendelet itt olvasható: https://or.njt.hu/eli/730084/r/2025/22 

Tájékoztató a Biatorbágyon és környékén zajló útépítési és közmű-felújítási munkálatokról

Az alábbiakban összefoglaljuk a Biatorbágyot és környékét érintő, jelenleg zajló vagy a napokban induló útlezárással, forgalomkorlátozással járó munkálatokat. A jelenleg zajló munkálatok három különböző vállalathoz tartoznak:

1. Fővárosi Vízművek (Gábor Áron utca)

A Gábor Áron utcában a Fővárosi Vízművek dolgozik, hogy az eddig szinte rendszeres csőtörések megszűnjenek és korszerű vízvezeték hálózat legyen az utcában. Korábbi tájékoztatásunk ITT olvasható

2. Szabadság út (Magyar Közút Zrt.)

Továbbítottuk a Szabadság út érintett szakaszának hibáiról a lakossági bejelentéseket a Magyar Közút Zrt-nek, akik ebben az időpontban tudták leghamarabb megkezdeni a felújítást. Ez összesen 2 napon fog félpályás lezárást jelenteni.

A 8101 j. Biatorbágy-Tatabánya összekötő út 2+445 – 2+695 kmsz. közötti szakaszán (félpályán) burkolat-fenntartási munkálatokat végez tervezetten 2025. november 05 – 10. közötti időszakban alábbi ütemezés szerint:

  • előkészítési munkálatok: november 05 – 07.
  • aszfalt réteg terítése, tömörítése: november 10.

A beavatkozások időtartama alatt forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra, sebességkorlátozásra, jelzőőrös forgalomirányításra lehet számítani. Korábban itt írtunk erről.

Kép
2esprojekt

3. 1. számú főút út – ALDI raktár előtt (Magyar Közút Zrt.)

Az 1. sz. Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom elsőrendű főút 11+530 – 11+620 kmsz. közötti szakaszán (1 sáv szélességben) burkolat-fenntartási munkálatokat végez tervezetten 2025. november 05 – 06. közötti időszakban alábbi ütemezés szerint:

  • előkészítési munkálatok: november 05.
  • aszfalt réteg terítése, tömörítése: november 06.

    Kép
    1esprojekt

 

4. Páty, 1134 sz. út -Kerekdombi út (MKIF Zrt.)

Éjszakai forgalomkorlátozásra kell számítani a 1134 sz. úton Pátynál. Az M1-es autópálya bővítése új szakaszába lép a Sasfészek-tó pihenőnél, ahol megkezdődik a meglévő híd bontása. Bár az autópálya forgalmát ez nem érinti, a csomópontban zajló munkálatok miatt november 6-án (csütörtökön) 19:30 és másnap hajnali 4:50 között teljes útzár lesz a 1134-es (Kerekdombi) úton, az autópálya alatti szakaszon. Részletek ITT.


Folyamatosan egyeztetünk az utak és a közművek tulajdonosaival és a kivitelezőkkel és minden lehetőséget megragadunk a lakosok érdekeinek érvényesítésére - ennek része, hogy folyamatosan haladjunk az utak javításával, a közműhálózat korszerűsítésével.

Köszönünk minden jobbító szándékú visszajelzést és köszönjük a türelmet, megértést a munkálatok ideje alatt!

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: