Visszaadták a forgalomnak az M1-M0 csomópontot
Visszaállt az eredeti forgalmi rend az M1–M0 csomópont térségében, miután az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán elbontották a korábban bevezetett forgalomterelést – olvasható az MKIF közösségi oldalán.
A munkálatok lezárásával ismét két sávon haladhat a forgalom Győr felől az M0 irányába. A felújítás során az érintett szakaszon 140 centiméter mélységig visszabontották az átvezető ágat, új alap került kialakításra, valamint az úttest teljes szélességében két, a korábbinál vastagabb kötőréteget építettek be.
A projekt keretében korszerűsítették a vízelvezető rendszert, új szalagkorlátot telepítettek, valamint útszéljelző oszlopokat helyeztek ki. Az M1–M0 csomópont Magyarország egyik legforgalmasabb útszakasza. Bár az elmúlt években több alkalommal is kapott új burkolati rétegeket, a szakasz állapota ismét leromlott.
A felújítás célja az volt, hogy az M1 idei bővítése előtt stabil szerkezeti állapotba kerüljön a csomópont. A fúrásos mintavételek alapján már korábban is felmerült, hogy a mélyebb, szerkezeti rétegekkel is problémák lehetnek. A bontási munkák igazolták ezt: a szakasz, amely még 1994-ben épült, gyenge minőségű útalapra épült, sem teherbírása, sem vízelvezetése nem felelt meg a mai követelményeknek.
A Biatorbágy térségében található felhajtóág továbbra is zárva marad az M0 irányába vezető oldalon. Az MKIF Zrt. tájékoztatása szerint ennek átadása várhatóan 2025. július 21-én történik meg.
Amint arról beszámoltunk, ideiglenes felhajtók és vészhelyzeti öblök segítik a forgalmat az építkezés ideje alatt.
Fotó: MKIF Zrt.
Betekintő - a bizottságok munkájáról - Városfejlesztési Bizottság
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága 2025. július 17-én, csütörtökön, 10:00 órai kezdettel munkaterven kívüli ülést tartott.
Részletes napirendi pontok ITT.
Képviselő-testületi ülés 2025.07.17 élő közvetítés
Részletes napirendi pontok ITT.
Betekintő - a bizottságok munkájáról - Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2025. július 17-én csütörtökön, 11:00 órai kezdettel munkaterven kívüli ülést tartott.
Részletes napirendi pontok ITT.
Példaértékű összefogás Biatorbágyon – köszönjük a segítséget!
Az elmúlt időszak viharai után már többször beszámoltunk a kárelhárítási munkákról. Most szeretnénk külön köszönetet mondani mindenkinek, aki segített! Sok helyen egész utcák fogtak össze, hogy eltakarítsák a lehullott faágakat, kidőlt fákat az utakról, járdákról, árkokból – példaértékű összefogás volt, köszönjük!
Egyúttal kérjük azokat, akik portájuk előtt még ágakat, gallyakat, sarat vagy más törmeléket találnak, hogy lehetőség szerint mielőbb tegyék rendbe a területet. A Városgondnokság dolgozói folyamatosan dolgoznak a közterületek tisztításán, de a lakossági segítség most is sokat számít!
A közterületen kidőlt fákkal kapcsolatban bővebb információt ITT talál.
Emlékeztetni szeretnénk Önöket, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata segítséget nyújt azoknak a településen élő időskorú vagy egyedül élő, szociálisan rászoruló lakosoknak, akiknek gondot okoz az udvarukon kidőlt fa, letört ág elszállítása, feldolgozása. Erről részletesen ITT olvashat.
Képviselő-testületi ülés 2025.07.17.
MEGHÍVÓ
Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2025. július 17. napján (csütörtökön), 15.30 órakor a Városháza tanácstermében (102. terem) munkaterven kívüli képviselő-testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Részletes napirendi pontok ITT.
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság 2025.07.17.
MEGHÍVÓ
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2025. július 17.-én csütörtökön, 11:00 órai kezdettel munkaterven kívüli ülést tart a Városházán, melyre tisztelettel meghívom.
Részletes napirendi pontok ITT.
Városfejlesztési Bizottság 2025.07.17.
MEGHÍVÓ
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága 2025. július 17-én, csütörtökön, 10:00 órai kezdettel munkaterven kívüli ülést tart a Városházán, melyre tisztelettel meghívom.
Részletes napirendi pontok ITT.
Ismételt ajánlattételi felhívás a Biai Gáspár Református Általános Iskola területén
Biatorbágy Város Önkormányzata két külön munkára vár ajánlatokat a Biai Gáspár Református Általános Iskola területén:
1. légcserélő berendezések kiépítése, részletek ITT.
2. gipszkartonozási, beltéri vakolási, festési és mázolási munkák elvégzése, részletek ITT.
Az ajánlatok beadásának határideje: 2025. július 31. (szerda) 10:00
Csatolmány | Méret |
---|---|
Biai Gáspár Református Általános Iskolában gipszkartonozás beltéri vakolási festési mázolás (4.1 MB) | 4.1 MB |
Biai Gáspár Református Általános Iskolában légcserélő berendezés kiépítése (4.03 MB) | 4.03 MB |
Terem méretek és adatok (173.1 KB) | 173.1 KB |