Esős idő ellenére is nagy siker volt a március 15-i program Biatorbágyon 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
A borongós, esős idő sem szegte kedvét a biatorbágyi lakosoknak, akik szép számmal látogattak el a Faluházban rendezett március 15-i ünnepségre. Egész délután élővé vált az 1848-as forradalom hangulata, ahol a gyerekek egyaránt találhattak számukra érdekes programokat.
Sokakat vonzott a Faluház nagyterem előterében nyílt kiállítás Biatorbágy legszebb kokárdáiból. Nagy siker volt Kádár Ferkó 1848-as fotószínháza is, ahol a látogatók korhű öltözetben készítettek képeket magukról.
A Faluház udvarán felépített honvédtábor különleges élményt nyújtott a látogatóknak, ahol a Komárom Vármegyei Hamary Dániel Hagyományőrző Nemzetőr Zászlóalj és Kiss Péter huszár vezette be az érdeklődőket az 1848-as katonai szokásokba. A gyermekeket a huszárcsákó-készítés, a fegyverbemutató és a toborzó dalok varázsolták el. Később a "kishuszárok ütközete" is nagy sikert aratott, ahol a fiatalok zoknibombákkal és fakardokkal mérhették össze erejüket.
Az esti programokat a Petőfi-szobornál tartott koszorúzás nyitotta meg, amelyet a hagyományőrzőkkel közös fáklyás felvonulás követett. Az események fénypontja a Faluházban megtartott ünnepi műsor volt, amelyet Kovács Róbert színművész vezetett. Az est során Kocsis József polgármester ünnepi beszédet mondott, majd kihirdették a "Biatorbágy legszebb kokárdája" verseny eredményét. A rendezvényt a Tükörszínház művészei, a Biatorbágyi Fúvószenekar, a Biatorbágyi II. János Pál cserkészcsapat és a Biatorbágyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület fellépései tették méltóvá és emelkedetté.
Az eső ellenére a rendezvény nagy sikert aratott, a magas színvonalú programokhoz lelkesen csatlakoztak kicsik és nagyok.
Az eseményről készült fotókat ITT és ITT nézheti meg.
A Völgyhíd TV beszámolója itt nézhető vissza:
Ünnepeljünk együtt az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulóján!
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem talán legfontosabb eseménysorozata volt, hiszen először mutatkozott meg markánsan népünk összetartó ereje, nemzettudata, szabadságszeretete és büszkesége. Olyan hősök és hazafiak küzdöttek a szabad, önrendelkező, új Magyarországért, mint Kossuth Lajos, Petőfi Sándor vagy Damjanich János. Harcuk 1849 tavaszán győzelmet aratott Ausztria felett. A küzdelem mégis vereséggel zárult mégpedig az orosz beavatkozással kialakuló túlerő miatt. Nem szabad azonban soha elfelednünk legnagyobbjaink történetét, azokat az éveket, melyek a magyar történelem legkiemelkedőbbjei közé tartoznak. (Forrás: http://tortenelemcikkek.hu/)
FONTOS: Rossz idő esetén a délutáni programokat továbbra is a Faluházban tartják meg, azonban a koszorúzás egyéni formában zajlik.

Városfejlesztési Bizottság 2025.03.20.
MEGHÍVÓ
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési Bizottsága 2025. március 20-án (csütörtök) 15:00 órai kezdettel munkaterv szerinti ülést tart a Városházán, melyre tisztelettel meghívom.
Napirend:
Pótanyag:
- Downhill pálya üzemeltetéséről
- 2024-2029-es önkormányzati ciklusprogramról
- Beszámoló a Településrendezési tervmódosítás aktuális állapotáról, javasolt további teendőkről
Biatorbágy, 2025. március 14.
Tótpál Judit s.k.
bizottság elnöke
Közjóléti Bizottság 2025.03.19.
MEGHÍVÓ
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti Bizottsága 2025. március 19-én (szerdán) 15:00 óra kezdettel rendes ülést tart a Városházán, melyre tisztelettel meghívom.
Napirend:
Pótanyag:
- Az Érdi Tankerületi Központ fenntartásában működő Biatorbágyi Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményátszervezésére tett javaslat véleményezéséről
- Beszámoló a Biatorbágyon működő köznevelési intézmények támogatásának 2024. évi felhasználásáról
- Szociális intézményeink önköltségszámítási szabályának felülvizsgálatáról
- Beszámoló a Biatorbágyon működő civil szervezetek támogatásának 2024. évi felhasználásáról
- A 2024-2029-es önkormányzati ciklusprogramról
- A kiemelt civil szervezetek 2025. évi támogatásáról
Biatorbágy, 2025. március 14.
Loszman Levente s.k.
Hamarosan indul az M1-es autópálya bővítése!
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF Zrt.) a tegnapi napon megtartotta első tájékoztatóját a bővítéssel érintett önkormányzatoknak, melyen Biatorbágy képviseletében Kocsis József polgármester és Repcsik Dávid képviselő vettek részt.

A beruházással kapcsolatos információkért felelős MKIF Zrt. az itt letölthető lakossági tájékoztatót bocsátotta rendelkezésünkre illetve az alábbi információt osztotta meg:
"M1 bővítésének előkészítési munkálatai már 2024. őszén elindultak, idén pedig a pálya tényleges bővítését is elkezdi az MKIF Zrt. Az előkészítő munkálatok (próbacölöpözés, védett növények áttelepítése, bozót és cserjeírtás, tűzszerészeti átvizsgálások, régészeti feltárások stb.) a főpálya forgalmát eddig nem érintették. Március környékén azonban már lehetnek olyan előkészítő munkák, amelyek részben érinthetik a főpályát. Ezek praktikusan a hidakat jelentik. A kiszélesített, kibővített M1-es pályája a legtöbb helyen nem fér el a hidak alatt, ezért azokat át kell építeni, vagy el kell bontani és a helyükre újat kell építeni. Ezeknél a főpályát érintő munkáknál a belső sávokban dolgozunk majd és sávelhúzással a külső- és a leállósávra tereljük a forgalmat. Ezekről időben és előre tájékoztat majd az MKIF Zrt., amint az ütemezés elfogadásra kerül. A főpálya tényleges bővítési munkái is elindulnak idén, több ütemben."
A beruházás mielőbbi elkészülte, a projekt sikere mindannyiunk érdeke, a városvezetés ezért kiemelten törekszik arra, hogy a zökkenőmentes megvalósításban szorosan együttműködő partnere legyen a leendő kivitelezőnek. Várjuk az MKIF részletes, Biatorbágyra szabott tájékoztatását, amelyet természetesen azonnal ismertetünk Biatorbágy lakóival.
Bővítéssel kapcsolatos további információért kérjük látogasson el az www.mkif.hu oldalra!

Csatolmány | Méret |
---|---|
M1Bővítés_plakat.pdf (8.06 MB) | 8.06 MB |