Önkormányzati pályázatok

Mar 31

Ifjúsági Közösségformáló Alap 2023

Pályázati kiírás

Ifjúsági Közösségformáló Alap

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ifjúsági Közösségformáló Alapot (IKA) hoz létre, amivel támogatni kívánja a település ifjúsági korosztályának közösségépítését, illetve a már meglévő közösségek erősítését. A támogatás fedezetét a mindenkori költségvetés biztosítja. A fenti célok elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet jogi személyek és civil társaságok támogatására, amelyek programjaikkal, céljaikkal a biatorbágyi fiatalok közösségi érzéseit erősítik, biatorbágyi kötődéseit építik.

A pályázat részletei:

I. Pályázati témák:

A pályázat olyan programokat támogat, mely eredménye a közösség építés, bővítés, vagy testvértelepüléseink fiataljait is megcélzó közösség építő programok, vagy már meglévő, nem formális közösségeknek segít a formális civil szervezetté alakulásban.

II. Pályázók köre:

A pályázaton olyan nem önkormányzati fenttartásban álló, biatorbágyi jogi személyek, civil társaságok indulhatnak, amelynek tagjai biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb személyek.

III. Elszámolható költségek köre, mértéke

Az I. pontban megnevezett programok megvalósítására egyszerre egy civil társaság max. 600.000 Ft összegben pályázhat.

IV. Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek:

  1. minél szélesebb réteget elérő rendezvények, programok,
  2. civil szervezetté alakulást célzó programok.

V. Benyújtandó dokumentumok:

  1. pályázati adatlap
  2. tételes költségvetési terv
  3. civil társaság társasági szerződés
  4. Nyilatkozat, hogy a program megvalósulása során minden fórumon feltünteti Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót.

VI. Kizáró okok:

A 2023-es civil pályázaton nyertes csoportok ezen a pályázaton nem indulhatnak.

VII.A pályázat benyújtásának módja, ideje:

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon és digitális formában adathordozón (cd/pendrive) zárt borítékban kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán 2023. 04.28. 14.00 és 2023.10.31-én 16:00 óráig. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

VIII. A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2023.05.31.-ig és 2023.11.30 -ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül kerül sor a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

IX.A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:

  • A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.
  • A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után.
  • A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.
  • A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2024. 02. 15., illetve 2024.09.15. melyet papír alapon kell benyújtania, a mellékelt 1. és 2. számú melléklet alapján.
  • A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  • A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu
  • A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

Fogalomtár:

civil társaság: Egy olyan egyszerű civil szervezeti forma, amit legalább két természetes személy, vagyoni hozzájárulás nélkül, nem gazdasági érdekű közös céljaik megvalósítására, közösségi célú tevékenységük összehangolására hoz létre. A civil társaság nem jogi személy, a társaság létrehozása nem igényel bírósági, vagy hatósági bejegyzést, regisztrációt. A civil társaságra, a polgári jogi társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (azzal az eltéréssel, hogy az ügyvitelre kijelölt tag kivételével a tagságot bármely tag azonnali hatállyal felmondhatja).

upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap (5.57 MB) 5.57 MB
1.sz. melléklet (24 KB) 24 KB
2.sz. mellékel (xls) (30.5 KB) 30.5 KB
Mar 31

Felsőfokú tudományos dolgozatok támogatása 2023

Pályázati kiírás

Felsőfokú tudományos dolgozatok támogatása

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testületeFelsőfokú Tudományos dolgozatok Támogatása (FTT) címen támogatni kívánja a település felsőoktatási intézményben tanuló diákjait, tudományos munkájukban. A támogatás fedezetét a mindenkori költségvetés biztosítja. Ezen cél elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet szakdolgozatok, diplomamunkák és tanulmányi verseny pályamunkák támogatására.

A pályázat részletei:

I.Pályázati témák:

A pályázatban szakdolgozat, diplomamunka megírásához szükséges kutatásokra, országos tanulmányi versenyeken szereplő pályamunkákra, és a hozzájuk tartozó kutatásokra nyújtható be pályázati anyag. A pályázatra csak olyan dolgozatot lehet benyújtani, amely valamilyen önálló új szemléletet, vagy kutatási alap ötletet dolgoz fel.

II.Pályázók köre:

A pályázaton biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb, felsőfokú tanulmányokat folytató, vagy doktori iskolában tanulók indulhatnak.

III.Elszámolható költségek köre, mértéke

A szakdolgozat, diplomamunka, pályamunka megírásához szükséges kutatás kiadásai, adminisztrációs díjak, (pl. fénymásolás, nyomatás, kötés), valamint eszközök (a teljes támogatás max. 50%). A pályázaton egy fő egyszerre maximum 50.000 Ft összegben pályázhat.                                           

IV.Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek.

  1. Korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmények.
  2. olyan dolgozat, aminek biatorbágyi vonatkozású a témája

V.Benyújtandó dokumentumok:

  1. pályázati adatlap
  2. tételes költségvetés terv
  3. dolgozat tematikája, témavázlat
  4. kutatási terv
  5. szerzői hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy az elkészült pályamunkát az önkormányzat korlátozás nélkül felhasználhatja, a megjelenő szellemi terméknél az önkormányzatot, mint támogatót feltűnteti.

VI.A pályázat benyújtásának módja, ideje:

A pályázatokat két körben lehet benyújtani: 2023. 04.28. 14.00 és 2023. október 31. 16.00-ig papír alapon, formanyomtatványon kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

VII.A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2023. 05.31-ig, második körben 2023. november 30 -ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül kerül sor a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

VIII.A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:

  1. Az elkészült tanulmány, munkaanyag bemutatása
  2. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.
  3. A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után.
  4. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.
  5. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2024. 02. 15., illetve 2024.09.15. melyet papír alapon kell benyújtania, a mellékelt 1. és 2. számú melléklet alapján.
  6. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  7. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben, illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban Tóth Tamás Ifjúsági koordinátor 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu
  8. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. 
upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap (5.57 MB) 5.57 MB
1.sz. melléklet (24 KB) 24 KB
2.sz. mellékel (xls) (30.5 KB) 30.5 KB
Mar 31

Egyéb nem iskolai végzettségek támogatása 2023

Pályázati kiírás

Egyéb nem iskolai végzettségek támogatása

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete keretösszeget határoz meg, amivel támogatni kívánja a település ifjúságának munkába állási lehetőségeinek javítását, közvetve felsőfokú iskolai végzettség megszerzését. Ennek a keretnek az összegét a mindenkori költségvetés tartalmazza. Fenti cél elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet több, nem iskolai keretek között megszerezhető képesítés megszerzésének támogatására. Ezzel kívánja Biatorbágy ifjúságának munkaerőpiaci lehetőségeit bővíteni.

A pályázat részletei:

I.Pályázati témák:

A pályázatban a következő, nem iskolai keretek között megszerezhető végzettségek pályázhatók:

  1. 1.    nyelvvizsga tanfolyam
  2. 2.    Vezetői engedély tanfolyam
  3. 3.    OKJ tanfolyam

II.Pályázók köre:

A pályázaton minimum 3 éve biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb személyek indulhatnak.

III.Elszámolható költségek köre, mértéke:

  • Az I.1. pontban megjelölt cél esetén a tanfolyam díja és taneszközök költsége,
  • az I.2 pontban megjelölt cél estén a tanfolyam és vizsga díja,
  • az I. 3. pontban megjelölt cél estén a tanfolyam és vizsgadíj, valamint a taneszközök költsége.

Egy pályázó mindhárom célra benyújthat támogatási kérelmet.

A pályázható maximális összeg: 50.000 Ft/cél.

IV.Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek azon pályázatok:

  1. amelyek aktuális, Biatorbágyon is keresett szakmák, végzettségek megszerzésére irányulnak,
  2. melyek felsőfokú diploma megszerzéséhez köthető nyelvvizsgát céloznak,
  3. melyek a munkavégzéshez, munkaerő piaci helyzet javítását szolgáló autóvezetői engedélyek megszerzésére irányulnak,
  4. szociálisan rászorultságát igazoló személyek pályázata

V.Benyújtandó dokumentumok:

  1. pályázati adatlap
  2. tételes költségvetés terv
  3. szociális rászorultságot igazoló iratok, jövedelem igazolás a pályázó és a vele az egy háztartásban élők tekintetében
  4. GDPR nyilatkozat a szülő részéről, amennyiben a pályázó 16 évnél fiatalabb

VI. A pályázat benyújtásának módja, ideje:

A pályázatokat folyamatosan, a keret erejéig legkésőbb 2023. november 15-ig, papír alapon, formanyomtatványon és digitális formában adathordozón (cd/pendrive) kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

VII.A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokat, a beérkezést követő első bizottsági ülésen, a képviselő-testület által delegált hatáskör alapján, az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága bírálja el. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül kerül sor a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

VIII.A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:

  1. A megszerzett bizonyítvány bemutatása, vagy a sikertelen vizsgát igazoló okirat.
  2. Tanfolyam támogatása esetén a képző intézet igazolása arra vonatkozólag, hogy a pályázó minimum 80%-ban részt vett a képzésen. Ennek hiányában az orvosi igazolás, ami miatt ezt nem teljesítette.
  3. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.
  4. A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után.
  5. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.
  6. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2023. 01. 31., melyet papír alapon kell benyújtania.
  7. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  8. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben, illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu
  9. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

Fogalomtár:

szociálisan rászoruló személy: a háztartásban élő egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori minimál nyugdíj négyszeresét.

jövedelem:jövedelem: - az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, és azon bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

nyelvvizsga tanfolyam: Minden Magyarországon elfogadott, regisztrált nyelvvizsga.

A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:

  • a pályázó és a vele közös háztartásban élők jövedelmének és egyéb pénzellátásának (táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, rehabilitációs járadék, rokkantsági járadék,  stb.), illetve rendszeres szociális ellátásának igazolása (ápolási díj, rendszeres települési támogatás, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, rendszeres gyermekvédelmi támogatás stb.)
  • ha a pályázó félárva/árva, a szülő(k) halotti anyakönyvi kivonata(i),
  • ha a szülők elváltak, a jogerős bírósági ítélet másolata,
  • ha a pályázó krónikus betegségben szenved, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg van, az erről szóló orvosi igazolás vagy kórházi zárójelentés,
  • ha a szülő/gondviselő, egyéb családtag munkanélküli, a munkaügyi központ igazolása,
  • ha a szülő/gondviselő nyugdíjas, az erről szóló határozat vagy nyugdíjasigazolvány,
  • ha a pályázónak gyermeke van, a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • ha a pályázó kollégiumi ellátásra jogosult, de helyhiány miatt abban nem részesült, az erről szóló értesítés.
upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap (5.57 MB) 5.57 MB
1.sz. melléklet (24 KB) 24 KB
2.sz. mellékel (xls) (30.5 KB) 30.5 KB
Mar 16

Pályázati felhívás fogorvosi ügyelet ellátására

Pályázati felhívás fogorvosi ügyelet ellátására

Biatorbágy, Etyek, Herceghalom, Páty települések Fogorvosi Ügyeleti Ellátást Biztosító Társulás Társulási Tanácsának 1/2023. (III.3.) számú határozata alapján pályázatot hirdet a fogorvosi ügyeleti ellátás biztosítására a 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet 17. §.(3) és a 23.§. (3) bekezdés a) pontja szerint a fogászati alapellátás körébe tartozó sürgősségi ellátásra Biatorbágy, Etyek, Herceghalom és Páty települések közigazgatási területén, - folyamatos elérhetőség biztosításával, minimum 4 óra helyszíni tartózkodással - kizárólag munkaszüneti napokon, heti pihenőnapokon valamint ünnepnapokon, vállalkozási formában, feladat-ellátási szerződés keretében, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött szerződés szerinti finanszírozással.

Pályázati feltételek:

  •  háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II. 25.) EüM. rendeletben, valamint az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004.(V. 11.) ESzCsM rendeletben foglalt feltételek megléte;
  • Fogorvosi képesítés;
  • Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003.(X.20.) ESzCsM rendelet szerinti rendelő és egyéb tárgyi feltételek megléte;
  • Működtetési jog megléte vagy megszerzése feltételeinek fennállása.

Csatolandó dokumentumok:

  • Részletes szakmai önéletrajz;
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány;
  • A végzettséget igazoló okirat hiteles másolata;
  • Vállalkozás meglétét igazoló dokumentumok;
  • Tárgyi feltételek meglétét igazoló dokumentumok;
  • Működtetési jog meglétét igazoló határozat, vagy a Pest Vármegyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának határozata arról, hogy a pályázó megfelel a működtetési jog engedélyezési feltételeinek;
  • A fogászati ügyelet rentábilis működéséhez szükséges tételes árajánlat megjelölése;
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik.

Az ügyelet megszervezése és működtetése a pályázó feladata.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 05. (szerda) 16:30

A pályázat elbírálásának határideje:2023. április 11.

Elbírálási szempont: A legalacsonyabb ajánlati ár.

A megbízás időtartama: 1 év

A feladatellátás kezdő időpontja:2023. június 1.

A pályázat benyújtásának helye: A pályázatot 2 példányban, zárt borítékban „Pályázat alapellátási fogorvosi ügyelet működtetésére” felirattal ellátva Biatorbágy, Etyek, Herceghalom, Páty települések Fogorvosi Ügyeleti Ellátást Biztosító Társulásnak címezve (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a ) Tarjáni István Társulási Tanács elnöke  részére kell benyújtani.

Felvilágosítás kérhető:dr. Szabó Ferenctől, Biatorbágy Város jegyzőjétől a 06-23-310-174 telefonon vagy személyesen, előzetes időpont-egyeztetést követően.

Feb 22

Az Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatásról

  I.        KÜLTERÜLETI (ZÁRTKERTI) pályázat

 

Biatorbágy Város Önkormányzatának Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága a zártkerti területeken élő társadalom megerősítése, közösségek kialakulása, a meglévő infrastrukturális hiányosságok kiküszöbölése, valamint az önkormányzat feladatainak költséghatékony kivitelezése céljából a lakosságot képviselő szervezeteket, a város területén felújító, építő munkákat a település éves költségvetésében meghatározott forrás (Összefogás Építési Alap) erejéig pályázati úton elnyerhető támogatással segíti.

1.    Pályázati feltételek

Pályázatot nyújthat be minden olyan, legalább 1 éve működő civil szervezet, mely Biatorbágy közigazgatási területén e Rendeletben megfogalmazott célok érdekében felújító, építő munkát végez.

2.    A Pályázat keretében támogatható célok, A TÁMOGATÁS FORMÁJA:

  • a közösség érdekeit szolgálja, ne egyes személyekét,
  • a környezet javításával kapcsolatos, lehetőleg felújító-építési feladat legyen,
  • rövid átfutási idejű legyen (legfeljebb négy hónap),
  • pályázatonként legfeljebb bruttó 7 millió Ft költségvetéssel bírjon,
  • a pályázó jelen pályázati felhívásra kizárólag egy pályázatot nyújthat be,
  • a megvalósítók munkájukon kívül a legfeljebb bruttó 7 millió Ft összeköltségvetésen belül 15% önrészt vállaljanak.

Közvilágítás-fejlesztések esetén felelős műszaki vezetői nyilatkozat benyújtása kötelező az elszámolás során.

II.       BELTERÜLETI PÁLYÁZAT

Biatorbágy Város Önkormányzatának Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága a belterületen élő társadalom megerősítése, közösségek kialakulása, a meglévő infrastrukturális hiányosságok kiküszöbölése, valamint az önkormányzat feladatainak költséghatékony kivitelezése céljából a lakosság önszerveződő közösségei által önkéntes alapon vállalt, a város területén felújító, építő munkákat a település éves költségvetésében meghatározott forrás (Összefogás Építési Alap) erejéig pályázati úton elnyerhető támogatással segíti.

1.    Pályázati feltételek

Pályázatot nyújthat be minden olyan minden, legalább három különböző helyrajzi számonnyilvántartott ingatlan tulajdonosaiból és haszonélvezőiből álló, nagykorú és cselekvőképes személyek közössége, mely Biatorbágy közigazgatási területén e Rendeletben megfogalmazott célok érdekében felújító, építő munkát végez.

2.    A Pályázat keretében támogatható célok, a támgatás formája:

  • a közösség érdekeit szolgálja, ne egyes személyekét,
  • a környezet javításával kapcsolatos, lehetőleg felújító-építési feladat legyen,
  •  rövid átfutási idejű legyen (legfeljebb négy hónap),
  • pályázatonként legfeljebb 1 bruttó millió Ft költségvetéssel bírjon,
  • megvalósításában legalább három különböző helyrajzi számonnyilvántartott ingatlan tulajdonosaiból és haszonélvezőiből álló, nagykorú és cselekvőképesszemélyek közössége vegyen részt,
  • a megvalósítók munkájukon kívül a legfeljebb bruttó 1 millió Ft összköltségvetésen belül 15% önrészt vállaljanak.

Közvilágítás-fejlesztések esetén felelős műszaki vezetői nyilatkozat benyújtása kötelező az elszámolás során.

A Pályázat keretében nem támogathatók:

  • politikai tevékenységet folytató szervezetek, pártok.
  • olyan szervezet, amely a korábban elnyert támogatással nem tudott szabályosan elszámolni.

III.   A Pályázaton felosztásra kerülő keretösszeg:

  1. Külterületi (zártkerti) pályázatokra a keretösszeget Biatorbágy Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetésében 30.000.000,- Ft összegben határozta meg a Képviselő-testület.
  2. Belterületi pályázatokra a keretösszeget Biatorbágy Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetésében 5.000.000,- Ft összegben határozta meg a Képviselő-testület.

A pályázaton igényelhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

IV.   A pályázat kötelező mellékletei:

1.   Külterületi (zártkerti) pályázat

  • 1.1.  pályázati adatlap
  • 1.2.  a megvalósítást szolgáló tételes költségvetés
  • 1.3.  anyag- és munkaszükséglet
  • 1.4.  a megpályázott munka elkészülésének tervezett kezdete és befejezési időpontja
  • 1.5.  a megpályázott munka részletes leírása
  • 1.6.  helyszínrajz
  • 1.7.  Létesítő okirat (másolat)
  • A pályázó hatályos létesítő okirata (alapszabály, alapító okirat) mely tartalmazza a pályázó adatait, különös tekintettel a képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére. 
  • 1.8.  Nyilatkozat A pályázó törvényes képviselője, vagy annak meghatalmazottja által cégszerűen aláírt Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, valamint a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek.
  • 1.9.Fizetési számlaigazolás (banki igazolás) A pályázó fizetési számlájára vonatkozó, a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által kiadott igazolás, mely alkalmas a támogatás HUF, EUR, USD devizanemben történő fogadására.

2.   Belterületi pályázat

  • 2.1.  pályázati adatlap
  • 2.2.  a megvalósítást szolgáló tételes költségvetés
  • 2.3.  anyag- és munkaszükséglet
  • 2.4.  a megpályázott munka elkészülésének tervezett kezdete és befejezési időpontja
  • 2.5.  a megpályázott munka részletes leírása
  • 2.6.  helyszínrajz

V. Pályázat érvénytelensége

A pályázatot a Biatorbágy VárosÖnkormányzata Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága érvénytelennek minősíti, ha 

  • a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban, illetve céllal nyújtotta be;
  • a pályázó nem tartozik a meghatározott pályázói körbe;
  • a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg, vagy hamis/hamisított dokumentumot nyújtott be;
  • a pályázat nem a felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelően került benyújtásra;
  • a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak.

VI. A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja:

A pályázatot Biatorbágy Város Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságának címezve, a Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) Ügyfélszolgálatán 2023. március 28. 16.00 óráig lehet benyújtani zárt borítékban. A zárt borítékon kérjük feltüntetni:

Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatás 2023.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. április 30.

Munkák befejezése 2023. szeptember 30-ig.

VII. Konzultáció, kapcsolat, megállapodás

  1. A pályázók a döntésről 15 napon belül írásban értesítést kapnak.
  2. A pályázaton elnyert pénzösszeg átutalása (kifizetése) 2023. május 31-ig történik.
  3. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatottal szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a konkrét támogatás feltételei, folyósításának, elszámolásának módja, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendje.
  4. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2023. október 20.
  5. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  6. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében Erdőhegyi-Vincze Zsófia műszaki ügyintéző e-mailben, illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban. (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a. e-mail: erdohegyi.zsofia@biatorbagy.hu)
  7. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott formailag hiányos pályázatok tekintetében a pályázó hiánypótlásra történő felszólítása 15 naptári napon belül történik. 
upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás és adatlap (642.27 KB) 642.27 KB
Jan 30

Pályázat Biatorbágyon működő köznevelési intézmények számára 2023.

Biatorbágy Város Önkormányzata támogatni kívánja a biatorbágyi köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok szakmai fejlődését, a nevelőtestületek közösségfejlesztését, szakmai kapcsolatok kialakítását a testvértelepülések intézményeivel, diákcsere programok lebonyolítását és határon túli tanulmányi kirándulások megszervezését a testvértelepülések bevonásával.

Fenti cél elérése érdekében pályázatot ír ki a Biatorbágy Város területén működő, a 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a), b), f), i) pontjaiban felsorolt intézmények, tagintézmények valamint a Gólyafészek Bölcsőde számára. A pályázati keretösszeg a 2023. évi költségvetésben biztosított.

      I. Pályázati témák:

  1. Pedagógus továbbképzés és szakképesítés megszerzésének támogatása
  2. Szakmai rendezvényeket is tartalmazó Tantestületi csapatépítő programok
  3. Közös szakmai programok, továbbképzések, együttműködések támogatása biatorbágyi, gyergyóremetei, nagydobronyi és alistáli köznevelési intézmények részvételével
  4. Határon túli tanulmányi kirándulások, diákcsere programok
  5. Tehetséggondozás
  6. Felzárkóztatási program

    II. Pályázók köre:

Biatorbágy Város területén működő, a 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a), b), f), i) pontjaiban felsorolt intézmények, valamint a Gólyafészek Bölcsőde, azzal a kikötéssel, hogy a bölcsőde csak az I./1. pontban megjelölt témára nyújthat be pályázatot.

   III. Pályázati feltételek:

  1. A köznevelési pályázati keretből fenntartói és működtetői feladatok nem finanszírozhatók.
  2. Pályázat a 2023. február 1. és 2024. január 31. között megvalósuló programokra nyújtható be.
  3. A köznevelési pályázatból olyan határon túli diákcsere programra nem nyújtható be pályázat, amelyre központi pályázat kiírásra került, de az intézmény nem vett részt azon. (Pl.: „Határtalanul” program)
  4. A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázat keretében létrejött eredményeket megosztja. (ahol releváns)
  5. Egyéni pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázat lezárulását követő öt tanévet az őt delegáló intézményben kíván dolgozni.
  6. A pályázatot az intézményvezetőnek el kell látnia kézjegyével.

  IV. Egyéb tudnivalók:

  1. A 2020.,2021. és 2022. évi pályázaton támogatást nyert és megkezdett pedagógus-továbbképzésekre új pályázatot nem kell benyújtani.
  2. A 2022. évi pályázaton elnyert, de nem megkezdett pedagógus-továbbképzésekre ismételten be kell nyújtani pályázatot, amennyiben a pályázó fenntartja szándékát.
  3. Az egyes témákra nevelőtestületek közösen, a továbbképzésekre pedagógusok egyénileg nyújthatnak be pályázatot.

    V. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  1. A pályázat kapcsolódása más pályázatokhoz, projektekhez
  2. Több intézmény együttműködése a pályázati cél megvalósításában

  VI. A pályázat benyújtásának módja, ideje

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán 2023. február 28-án 16:00 óráig. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

 VII. A pályázat elbírálása, szerződéskötés, a pályázati összeg utalása

A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2023. március 31-ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül sor kerül a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, számla ellenében történő kifizetésére, illetve előleg felvételére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

 VIII. Elszámolható költségek köre és mértéke:

  1. Képzések: Tandíj, részvételi díj 80 %-a
  2. Szakmai rendezvényekhez kapcsolódó Csapatépítő programok: Szállás, utazás, belépők, étkezés 80 %-a
  3. Szakmai programok testvérvárosokkal: Szállás, utazás, belépők, étkezés 80 %-a
  4. Határon túli tanulmányi kirándulások, diákcsere programok: Szállás, utazás, belépők, étkezés 80 %-a
  5. Tehetség fejlesztő programok eszközeinek beszerzése, programok, utazás 80%-a
  6. Felzárkóztatási programok eszközeinek beszerzése, programok, utazás 80%-a

  IX. A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:

  1. Képzés esetén tanúsítvány, bizonyítvány, oklevél, számla a képzési díjról
  2. A számlák összesítésére excel táblázat kitöltése (a táblázat a pályázati kiírás melléklete)
  3. Dologi kiadásokról számla, felhasználási terület szöveges ismertetése
  4. A számlák devizaneme: HUF
  5. A szöveges beszámolót is tartalmazó pénzügyi elszámolás határideje, melyet papír és elektronikus formában is le kell adni:
  6. 2024. február 1.
  7. Az elszámolás elmulasztása vagy határidőn túl benyújtott, vagy szakmai beszámolót nem tartalmazó elszámolás a 2024. évi pályázatból való kizárást vonja maga után.

A pályázati tudnivalókkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt Tóth Tamás ifjúsági referens személyesen és telefonon a 23/310-174/231-es melléken, illetve e-mailen: toth.tamas@biatorbagy.hucímen a Polgármesteri Hivatal nyitva tartási idejében.

Biatorbágy, 2023. január 11.

upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás (196.76 KB) 196.76 KB
Pályázati adatlap (131.04 KB) 131.04 KB
Pályázati adatlap (doc) (5 MB) 5 MB
3_szamla_osszesito_tablazat_penzugyi_beszamolohoz.xls (30.5 KB) 30.5 KB
Jan 30

A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2023. évi támogatására

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket, hogy ezzel is segítse közösségek létrejöttét és megerősödését, gazdagítsa a város kulturális kínálatát, sportéletét, teret biztosítson a természet és az épített környezet értékmegóvásának ezzel is javítva az itt élők életminőségét. Ennek érdekében pályázatot ír ki a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2023. évi támogatására.

I.    Pályázati feltételek

  1. A szervezet biatorbágyi székhelyű, a pályázat elbírálását megelőzően legalább 1 éve működik a településen, és tagjainak legalább kétharmada biatorbágyi lakos.
  2. A művelődési, sport, érdekvédelmi közéletben való aktív részvétel, rendezvények szervezése, maradandó értékek létrehozása, ill. a közösség érdekében végzett egyéb tevékenység, mely alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a településen élők életminőségének javulásához, valamint öregbíti a település jó hírét.
  3. A korábban kapott támogatás megállapodás szerinti felhasználása.
  4. Pontos elszámolás a korábban kapott támogatással.
  5. Hozzájárulás a kapott támogatás felhasználásának önkormányzati ellenőrzéséhez.

II.    A Pályázat keretében támogatható célok

  1. A civil szervezet alapító okiratában, alapszabályában megjelölt célok megvalósítását segítő tevékenységek.

III.    A Pályázat keretében nem támogathatók:

  1. a politikai tevékenységet folytató szervezetek, pártok,
  2. azon szervezetek,
    1. amelyek a pályázatra nyitva álló határidőn túl nyújtották be pályázatukat,
    2. amelyek pályázati dokumentációja nem tartalmazza a kötelezően előírt adatokat, mellékleteket és azokat a hiánypótlásra nyitva álló határidőn belül nem pótolják,
    3. amelyek a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ költségvetésén belül részesülnek önkormányzati támogatásban,
    4. melyek tevékenységét pályázaton kívül, együttműködési megállapodás keretében támogatja Biatorbágy Város Önkormányzata,
  3. működési kiadások.

IV.    A Pályázaton felosztásra kerülő keretösszeg:

  1. A keretösszeget Biatorbágy Város Önkormányzatának 2023. évi költségvetése tartalmazza
  2. A pályázaton igényelhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
  3. Egy szervezet pályázati anyagában kérelmezett cél(ok), terv(ek), tevékenység(ek) támogatására együttesen odaítélhető összeg maximum 800.000 Ft.
  4. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a legalább három szervezet által közösen vállalt programok és célok, valamint azok, amelyek az ifjúsági korosztály helyi közösségekbe való bekapcsolódását segítik elő.
  5. A testvérvárosi kapcsolatokat erősítő programok

V.    A Pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

  1. A hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap.
  2. A pályázó szervezet elmúlt évi tevékenységének bemutatása különös tekintettel azokra a programokra, amikre az elmúlt évben nem nyújtottak be támogatási kérelmet (maximum egy A/4-es oldal terjedelemben)
  3. A pályázó szervezet tevékenységének és céljainak rövid ismertetése (maximum egy A/4-es oldal terjedelemben).
  4. A tárgyévre tervezett tételes költségvetés, benne az elnyerni kívánt pályázati összeg tervezett felhasználásával, valamint a pályázati célok egyértelmű megfogalmazásával.
  5. Hiánytalanul kitöltött pályázati cél adatlap/ adatlapok.
  6. Az egyesület éves programterve, aminek részeként apályázati dokumentumban konkrétan meg kell jelölni azt a maximum 4 (négy) pályázati célt/tervet/tevékenységet, amelyhez az önkormányzat támogatását szeretné elnyerni a pályázó szervezet.
  7. A civil szervezet nyilvántartásba vételéről szóló bírósági végzésnek az egy évnél nem régebbi – változás esetén az adott időponttól érvényes – egyszerű másolata.
  8. A pályázó nyilatkozata a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a alapján.
  9. A civil szervezet hatályos alapító okirata, ill. alapszabálya azon szervezetektől, akik először pályáznak, illetve akiknél a szervezet létesítő okiratának tartalmában változás történt. Más szervezeteknek nyilatkozni kell arról, hogy az előzőleg benyújtott pályázati időpontjukhoz képest nem történt változás a létesítő okiratukban.
  10. A pályázó szervezet 2023. évi - önkormányzati ingatlan(ok)ra vonatkozó - térítésmentes teremhasználati igényeit tartalmazó kitöltött adatlap.
  11. felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízás alkalmazásához.
  12. A kedvezményezett szervezet hivatalos képviselőjének – a vonatkozó jogszabály értelmében – nyilatkoznia kell a szervezet minden pénzforgalmi számlájáról. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény, valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet szerinti felhatalmazó levelet szükséges alkalmazni.A Kedvezményezettnek valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára ki kell tölteni a „felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízás alkalmazásához” nevű dokumentumot!

VI.    A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja:

Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, maximum 4 (négy) db konkrétan megjelölt önkormányzati támogatásra kérelmezett céllal/tervvel/tevékenységgel.

A pályázatot személyesen a Biatorbágy Város honlapjáról letölthető nyomtatványon, zárt borítékban, Biatorbágy Város Képviselő-testületének címezve, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) 2023. február 28-án 16.00 óráig lehet benyújtani, illetve postai úton 2023. február 27-én éjfélig lehet feladni.

Kérjük, hogy a pályázatot semmilyen formában ne fűzze össze!

A borítékon kérjük feltüntetni:

CIVIL PÁLYÁZAT 2023.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. március 31.

VII.    Konzultáció, kapcsolat, megállapodás

  1. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.
  2. A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után, legkésőbb 2023. április 30-ig teljesül.
  3. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.
  4. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2024. január 31. Az elszámolást a pályázat mellékletében szereplő adatlapokon kell benyújtani, papír alapon.
  5. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  6. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban: Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu
  7. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.
upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás.pdf (429.04 KB) 429.04 KB
1.sz melléklet nyilatkozat (80.26 KB) 80.26 KB
1.sz melléklet nyilatkozat (doc) (23.5 KB) 23.5 KB
3_beszamolo_2_sz_melleklet_szamla_osszesito.xls (30.5 KB) 30.5 KB
Pályázati kiírás.docx (47.67 KB) 47.67 KB
Felhatalmazó levél (133.15 KB) 133.15 KB
Jan 12

Lakáscélú helyi támogatás

PÁLYÁZATI  KIÍRÁS

lakáscélú helyi támogatásra

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága  a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 26/2012. (X.26.) Ör. sz. rendeletben (továbbiakban: Rendelet) foglaltak szerint minden év júniusában dönt a lakásépítés és vásárlás tárgyában benyújtott kérelmekről és a költségvetésben szereplő összeg erejéig határoz a támogatások odaítéléséről. A pályázati lehetőség 2023. január 1-jén ismét megnyílt.

Pályázati feltételek

A Rendelet személyi hatálya a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 3. § (1)-(2) bekezdésében foglalt azon személyekre terjed ki, akik a kérelem benyújtásakor Biatorbágyon legalább három éve állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. A Rendelet tárgyi hatálya kizárólag Biatorbágy Város közigazgatási területén található, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett lakóingatlanokra terjed ki.

A pályázat keretében támogatható célok

Biatorbágy Város Önkormányzata támogatást nyújt:

  • lakásépítéshez, vásárláshoz,
  • önerőből megvalósuló emeletráépítéshez, tetőtér-beépítéshez, amennyiben ezzel önálló lakás létesül,
  • a nem lakás céljára szolgáló helyiség(ek)nek lakássá történő átalakításához,
  • lakásbővítéshez,
  • lakás felújításához, korszerűsítéséhez,
  • lakások műszaki megosztásához.

Támogatás nyújtható továbbá:

  • a hagyományőrző, műemlék jellegű lakóépület-, építmény felújításához, karbantartásához. E felújítás azonban kizárólag hagyományőrző, műemlék jellegű munkálatok elvégzésére irányulhat.

A támogatás formája, feltételei

  • A helyi támogatás - 10 évenként egy alkalommal - a méltányolható lakásigény mértékét meg nem haladó szobaszámú lakóingatlanhoz adható, vissza nem térítendő támogatás, valamint kamatmentes kölcsön formájában.
  • Vissza nem térítendő helyi támogatás nyújtható:

§  ha a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozója, élettársa tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében a kérelem benyújtásakor nincs másik beköltözhető lakás,

§  a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozó, élettárs egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg családos kérelmező esetén a 114.000,- Ft-ot, egyedül élő kérelmező esetén 142.500,- Ft-ot,

§  a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozó, élettárs nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek együttes forgalmi értéke a szociális törvényben meghatározott mértéket meghaladja.

  • Kamatmentes kölcsönben részesíthető az a személy, aki a vissza nem térítendő támogatáshoz szükséges szociális, jövedelmi és vagyoni feltételekkel ugyan nem rendelkezik, de az eltartottak száma vagy egyéb méltánylást érdemlő körülmény (elemi kár, munkaképtelenné válás, családban felmerült tragikus körülmény stb.) ezt indokolttá teszi.

A pályázat keretében felosztásra kerülő keretösszeg, a támogatás mértéke

  • A keretösszeg Biatorbágy Város Önkormányzatának 2023. évi költségvetésében meghatározott összeg (2022. évben 3 millió Ft volt), mely összegről a Képviselő-testület várhatóan februári ülésén dönt.
  • A támogatás mértéke a vételár vagy az építkezés, átalakítás, felújítás, korszerűsítés költségének 60 %-áig terjedhet, amennyiben a kérelmező igazolt pénzbeli megtakarítása a vételár, vagy a költségvetésben meghatározott összeg 20 %-át eléri.

A kérelem kötelező mellékletei

  • kereseti igazolás,
  • építés esetén a jogerős építési engedély, vásárlás esetén a Földhivatal érkeztető bélyegzőjével ellátott adásvételi szerződés,
  • egyéb jogcím esetén a tervező vagy a kivitelező által készített költségvetés,
  • amennyiben a kérelmező a munkáltatótól vagy pénzintézettől kölcsönt, lakásépítési kedvezményt, adó-visszatérítési támogatást kapott, annak igazolása,
  • a pénzbeli megtakarítást hitelt érdemlő módon bizonyító pénzintézet által kiadott igazolás,
  • nyilatkozat a kérelmezőtől, valamint a vele együtt élő vagy együtt költöző személyektől arra vonatkozóan, hogy az Önkormányzat a törvény keretei között a személyes adatait – amelyet az Önkormányzat a támogatás elbírálásához kér – jogosult kezelni és nyilvántartani,
  • nyilatkozat az ingatlan valamennyi tulajdonosától, hogy a kérelem pozitív elbírálása esetén az Önkormányzat javára a jelzálogjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez hozzájárulnak,
  • -amennyiben az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásba már korábban elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be -, a tilalom jogosultjának nyilatkozata arról, hogy hozzájárul az Önkormányzat javára további jog bejegyzéséhez,
  • a kérelmező nyilatkozata arról, hogy – a támogatás megítélése esetén – a szerződés megkötéséhez két készfizető kezest biztosít,
  • társasházban lakó kérelmező esetén a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének nyilatkozata arról, hogy a tervezett építkezésről, felújításról értesült.

A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja

  • A pályázatot a mellékelt formanyomtatványon Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatalának (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.) Ügyfélszolgálatán 2023. április 30. napjáig lehet benyújtani, illetve postai úton 2023. április 30. napján éjfélig lehet feladni a jegyzőnek címezve.

A kérelmek elbírálásának határideje a pályázati határidő lejártát követő hatvan nap: 2023. június 30.

Kapcsolattartás, elbírálás, támogatás felhasználása

  • A jegyző a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán keresztül gondoskodik a kérelmek nyilvántartásáról, szükség esetén hiánypótlásra való felhívásról és a Bizottság döntésének előkészítéséről.
  • A hiánypótlás nem teljesítése esetén a kérelem környezettanulmány lefolytatása nélkül elutasításra kerül. A kérelmüket hiánytalanul benyújtott, illetve a hiánypótlást teljesítő kérelmezők esetében a Polgármesteri Hivatal környezettanulmányt köteles készíteni.
  • A kérelmekkel kapcsolatosan további tájékoztatás az Igazgatási Osztály ügyintézőjétől (László Béláné 06-70/640-9746 vagy 06-23/310-174/228 mellék) vagy osztályvezetőjétől (Pomaházi Krisztina 06-30/697-4095 vagy 06-23/310-174/218 mellék) kérhető.
  • A helyi támogatást pénzintézet útján kell folyósítani. A kölcsön folyósítására a támogatás összegéig terjedő jelzálogjog Önkormányzat javára történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzést követően kerülhet sor.
  • A támogatás csak a megjelölt célra használható fel.
  • A kölcsönt havi egyenlő részletekben kell visszafizetni, lehetőség van előtörlesztésre, végtörlesztésre, illetve fizetési halasztás engedélyezésére is. Amennyiben a kamatmentes kölcsönben részesített személy a részletfizetési kötelezettségét írásbeli felszólítás ellenére hat havi törlesztő részlet vonatkozásában nem teljesíti, abban az esetben a hátralévő teljes összeg azonnal, egy összegben esedékessé válik.

Biatorbágy, 2023. január 9.

upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás (143.02 KB) 143.02 KB
Kérelem (225.34 KB) 225.34 KB
Jun 30

ÚJRA MEGNYITOTT PÁLYÁZATI KIÍRÁS lakáscélú helyi támogatásra

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 26/2012. (X.26.) Ör. sz. rendeletben (továbbiakban: Rendelet) foglaltak szerint minden év júniusában dönt a lakásépítés és vásárlás tárgyában benyújtott kérelmekről és a költségvetésben szereplő összeg erejéig határoz a támogatások odaítéléséről. A Bizottság a tárgyévi költségvetésében e célra elkülönített keretből, a fennmaradó maradványösszeg (1.790.000,- Ft) erejéig

2022. július 1. és augusztus 31. napja közötti időtartamra

ismét megnyitja a pályázat lehetőségét.

Pályázati feltételek

A Rendelet személyi hatálya a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 3. § (1)-(2) bekezdésében foglalt azon személyekre terjed ki, akik a kérelem benyújtásakor Biatorbágyon legalább három éve állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. A Rendelet tárgyi hatálya kizárólag Biatorbágy Város közigazgatási területén található, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett lakóingatlanokra terjed ki.

A pályázat keretében támogatható célok

Biatorbágy Város Önkormányzata támogatást nyújt:

  • lakásépítéshez, vásárláshoz,
  • önerőből megvalósuló emeletráépítéshez, tetőtér-beépítéshez, amennyiben ezzel önálló lakás létesül,
  • a nem lakás céljára szolgáló helyiség(ek)nek lakássá történő átalakításához,
  • lakásbővítéshez,
  • lakás felújításához, korszerűsítéséhez,
  • lakások műszaki megosztásához.

Támogatás nyújtható továbbá:

  • a hagyományőrző, műemlék jellegű lakóépület-, építmény felújításához, karbantartásához. E felújítás azonban kizárólag hagyományőrző, műemlék jellegű munkálatok elvégzésére irányulhat.

A támogatás formája, feltételei

  • A helyi támogatás - 10 évenként egy alkalommal - a méltányolható lakásigény mértékét meg nem haladó szobaszámú lakóingatlanhoz adható, vissza nem térítendő támogatás, valamint kamatmentes kölcsön formájában.
  • Vissza nem térítendő helyi támogatás nyújtható:
    • ha a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozója, élettársa tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében a kérelem benyújtásakor nincs másik beköltözhető lakás,
    • a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozó, élettárs egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg családos kérelmező esetén a 99.750,- Ft-ot, egyedül élő kérelmező esetén 114.000,- Ft-ot,
    • a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozó, élettárs nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek együttes forgalmi értéke a szociális törvényben meghatározott mértéket meghaladja.
  • Kamatmentes kölcsönben részesíthető az a személy, aki a vissza nem térítendő támogatáshoz szükséges szociális, jövedelmi és vagyoni feltételekkel ugyan nem rendelkezik, de az eltartottak száma vagy egyéb méltánylást érdemlő körülmény (elemi kár, munkaképtelenné válás, családban felmerült tragikus körülmény stb.) ezt indokolttá teszi.

A pályázat keretében felosztásra kerülő keretösszeg, a támogatás mértéke

  • -A keretösszeg Biatorbágy Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetésében meghatározott összeg maradványösszege (1.790.000,- Ft).
  • -A támogatás mértéke a vételár vagy az építkezés, átalakítás, felújítás, korszerűsítés költségének 60 %-áig terjedhet, amennyiben a kérelmező igazolt pénzbeli megtakarítása a vételár, vagy a költségvetésben meghatározott összeg 20 %-át eléri.

A kérelem kötelező mellékletei

  • kereseti igazolás,
  • építés esetén a jogerős építési engedély, vásárlás esetén a Földhivatal érkeztető bélyegzőjével ellátott adásvételi szerződés,
  • egyéb jogcím esetén a tervező vagy a kivitelező által készített költségvetés,
  • amennyiben a kérelmező a munkáltatótól vagy pénzintézettől kölcsönt, lakásépítési kedvezményt, adó-visszatérítési támogatást kapott, annak igazolása,
  • a pénzbeli megtakarítást hitelt érdemlő módon bizonyító pénzintézet által kiadott igazolás,
  • nyilatkozat a kérelmezőtől, valamint a vele együtt élő vagy együtt költöző személyektől arra vonatkozóan, hogy az Önkormányzat a törvény keretei között a személyes adatait – amelyet az Önkormányzat a támogatás elbírálásához kér – jogosult kezelni és nyilvántartani,
  • nyilatkozat az ingatlan valamennyi tulajdonosától, hogy a kérelem pozitív elbírálása esetén az Önkormányzat javára a jelzálogjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez hozzájárulnak,
  • amennyiben az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásba már korábban elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be -, a tilalom jogosultjának nyilatkozata arról, hogy hozzájárul az Önkormányzat javára további jog bejegyzéséhez,
  • a kérelmező nyilatkozata arról, hogy – a támogatás megítélése esetén – a szerződés megkötéséhez két készfizető kezest biztosít,
  • társasházban lakó kérelmező esetén a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének nyilatkozata arról, hogy a tervezett építkezésről, felújításról értesült.

A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja

A pályázatot a mellékelt formanyomtatványon Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatalának (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.) Ügyfélszolgálatán 2022. augusztus 31. napján (szerdán) 16:30 óráig lehet benyújtani, illetve postai úton 2022. augusztus 31. napján éjfélig lehet feladni a jegyzőnek címezve.

A kérelmek elbírálásának határideje a pályázati határidő lejártát követő hatvan nap: 2022. október 30.

Kapcsolattartás, elbírálás, támogatás felhasználása

  • A jegyző a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán keresztül gondoskodik a kérelmek nyilvántartásáról, szükség esetén hiánypótlásra való felhívásról és a Bizottság döntésének előkészítéséről.
  • A hiánypótlás nem teljesítése esetén a kérelem környezettanulmány lefolytatása nélkül elutasításra kerül. A kérelmüket hiánytalanul benyújtott, illetve a hiánypótlást teljesítő kérelmezők esetében a Polgármesteri Hivatal környezettanulmányt köteles készíteni.
  • A kérelmekkel kapcsolatosan további tájékoztatás az Igazgatási Osztály ügyintézőjétől (László Béláné 06-70/640-9746 vagy 06-23/310-174/228 mellék) kérhető.
  • A helyi támogatást pénzintézet útján kell folyósítani. A kölcsön folyósítására a támogatás összegéig terjedő jelzálogjog Önkormányzat javára történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzést követően kerülhet sor.
  • A támogatás csak a megjelölt célra használható fel.
  • A kölcsönt havi egyenlő részletekben kell visszafizetni, lehetőség van előtörlesztésre, végtörlesztésre, illetve fizetési halasztás engedélyezésére is. Amennyiben a kamatmentes kölcsönben részesített személy a részletfizetési kötelezettségét írásbeli felszólítás ellenére hat havi törlesztő részlet vonatkozásában nem teljesíti, abban az esetben a hátralévő teljes összeg azonnal, egy összegben esedékessé válik.

Biatorbágy, 2022. június 27.

upload
Csatolmány Méret
KÉRELEM A lakáscélú helyi támogatások tárgyában (225.34 KB) 225.34 KB
May 23

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy Csokonai utca 10., 416 hrsz-ú belterületi ingatlan értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és a vagyonhasznosítás szabályairól 21/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete 29. §-a alapján nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő 2051 Biatorbágy, Csokonai utca 10. 416 hrsz-ú belterületi ingatlan (továbbiakban. Ingatlan) értékesítésére az alábbiak szerint: 

1) A pályázatot kiíró neve, székhelye:

Biatorbágy Város Önkormányzata
2051 Biatorbágy Baross G. u. 2/a.

2) A pályázat célja:önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése

3) A pályázat jellege:a pályázat nyilvános

4) A pályázat tárgya, az Ingatlan adatai:

  • művelési ág: kivett beépítetlen terület
  • terület: 488 m2
  • az ingatlan per-, teher és igénymentes
  • övezeti besorolás: Lk-3 Kisvárosias lakóterület, az Ingatlanra vonatkozó részletes építési övezetre vonatkozó előírások a Polgármesteri Hivatalban (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a.) Rumi Imre főépítésztől (rumi.imre@biatorbagy.hu) kérhetőek.
  • Az ingatlanon elektromos áram és csatorna került bevezetésre. A vezetékes víz rákötésére az utcáról van lehetőség.

5) Ajánlattételi határidő: A pályázatokat zárt borítékban 2022. június 14. napján 10 óráig személyesen vagy 2022. június 13. napján éjfélig lehet postán feladni Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatala címére (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.). A zárt borítékra kizárólag az alább pályázati jeligét kéri a kiíró feltüntetni: „Vételi ajánlat Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy, Csokonai utca 10. (416 hrsz.-ú) belterületi ingatlanra”

  • A pályázat minimális tartalmi elemei a következők:
    • a pályázati feltételek elfogadásáról szóló ajánlattevői nyilatkozat, 2 eredeti példánya;
    • az ajánlattevő ajánlata a vételár összegére vonatkozóan (bruttó egyösszegû megajánlás), 2 eredeti példány;
    • az ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogyan kívánja hasznosítani az ingatlant
    • az ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati kötöttség elfogadására vonatkozóan;
    • az ajánlat első lapja egy ún. felolvasólap legyen, amelyen a következő adatok szerepeljenek:

Cég esetén:

  • Cég neve, székhelye,
  • cégjegyzékszáma,
  • képviselő neve,
  • képviselő e-mail címe,
  • képviselő telefonszáma,
  • belföldi adószáma,
  • bankszámlaszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)

Magánszemély esetén:

  • az ajánlattevő neve és címe,
  • születési neve,
  • születési hely és idő,
  • anyja neve,
  • személyazonosító száma,
  • adóazonosító jele,
  • bankszámla száma,
  • e-mail címe,
  • telefonszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)

6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: a pályázó ajánlatához 60 napig kötve van. Az ajánlati kötöttség az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártakor kezdődik.

7) Pályázati biztosíték:a kiíró nem kér pályázati biztosítékot az ajánlatok benyújtása során.

8) Kikiáltási ár:kiíró az ingatlan kezdő eladási árát nettó 24 100 000 Ft + ÁFa-ban határozza meg.

9) Pályázatok elbírálása:a benyújtott pályázatokat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő- testülete az ajánlattételi határidő lejártát követő zárt képviselő- testületi ülésen bírálja el. A pályázat elbírálás végső határideje: 2022. július 30.

A kiíró az ingatlant beépítési kötelezettséggel kívánja értékesíteni, ennek biztosítására elidegenítési tilalmat és visszavásárlási jogot fog az ingatlan-nyilvántartásban az ingatlanra feljegyeztetni. Az ingatlan vevõje az adásvételtõl számított 4 éven belül köteles az ingatlant beépíteni.

A beérkezett pályázatokat a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság bontja, értékeli és a legmagasabb ajánlattevőt javasolja győztesnek kihirdetni. Több azonos legmagasabb ajánlat esetén a Bizottság versenytárgyalást folytat a pályázókkal, ahol minimális licitnövekmény a kezdő eladási ár 1 %-a. Az elbírálásnál a kiíró figyelembe veszi azt is, hogy milyen típusú beépítést kíván a pályázó az ingatlanon megvalósítani. Csak olyan beépítést lehet az ingatlanon megvalósítani, amit a helyi építési szabályzat vonatkozó előírásai lehetővé tesznek. A pályázat elbírálására a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tesz javaslatot a Képviselő-testület számára. Felelős: a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke, Határidő: 2022. június 21. A kiíró a fenti eljárásrend alapján lefolytatott pályázat nyertesével adásvételi szerződést köt.

10) Az ingatlan egy részére való ajánlattétel:A kiíró nem teszi lehetővé, hogy a pályázó az ingatlan egy részére tegyen ajánlatot, kizárólag az ingatlan egészére lehet pályázatot benyújtani.

11) Egyéb információ: 

Az ingatlan a helyszínen bármikor szabadon megtekinthető. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást – akár indoklás nélkül is – eredménytelennek minősítheti. A pályázati kiírás 2022. május 24. napján a Biatorbágy Város Önkormányzat honlapján www.biatorbagy.hu kerül meghirdetésre. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Biatorbágy Város Polgármesterétől kérhető levélben, ill. elektronikus levélben (2051 Biatorbágy, Baross Gábor 2/A., polgarmester@biatorbagy.hu)

Biatorbágy, 2022. május 24.

 

Tarjáni István s.k.

polgármester

upload
Csatolmány Méret
Pályázati felhívás (951.72 KB) 951.72 KB
Feliratkozás a következőre: Önkormányzati pályázatok