Önkormányzati pályázatok

Jan 13

Lakáscélú helyi támogatás 2021

PÁLYÁZATI  KIÍRÁS

lakáscélú helyi támogatásra

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 26/2012. (X.26.) Ör. sz. rendeletben (továbbiakban: Rendelet) foglaltak szerint minden év júniusában dönt a lakásépítés és vásárlás tárgyában benyújtott kérelmekről és a költségvetésben szereplő összeg erejéig határoz a támogatások odaítéléséről. A pályázati lehetőség 2021. január 1-jén ismét megnyílt.

Pályázati feltételek
A Rendelet személyi hatálya a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 3. § (1)-(2) bekezdésében foglalt azon személyekre terjed ki, akik a kérelem benyújtásakor Biatorbágyon legalább három éve állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. A Rendelet tárgyi hatálya kizárólag Biatorbágy Város közigazgatási területén található, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett lakóingatlanokra terjed ki.

A pályázat keretében támogatható célok
Biatorbágy Város Önkormányzata támogatást nyújt:

  • lakásépítéshez, vásárláshoz,
  • önerőből megvalósuló emeletráépítéshez, tetőtér-beépítéshez, amennyiben ezzel önálló lakás létesül,
  • a nem lakás céljára szolgáló helyiség(ek)nek lakássá történő átalakításához,
  • lakásbővítéshez,
  • lakás felújításához, korszerűsítéséhez,
  • lakások műszaki megosztásához.

Támogatás nyújtható továbbá:

  • a hagyományőrző, műemlék jellegű lakóépület-, építmény felújításához, karbantartásához. E felújítás azonban kizárólag hagyományőrző, műemlék jellegű munkálatok elvégzésére irányulhat.

A támogatás formája, feltételei

  • A helyi támogatás - 10 évenként egy alkalommal - a méltányolható lakásigény mértékét meg nem haladó szobaszámú lakóingatlanhoz adható, vissza nem térítendő támogatás, valamint kamatmentes kölcsön formájában.
  • Vissza nem térítendő helyi támogatás nyújtható:
    • ha a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozója, élettársa tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében a kérelem benyújtásakor nincs másik beköltözhető lakás,
    • a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozó, élettárs egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg családos kérelmező esetén a 99.750,- Ft-ot, egyedül élő kérelmező esetén 114.000,- Ft-ot,
    • a kérelmező és a vele egy háztartásban élő vagy vele együtt költöző közeli hozzátartozó, élettárs nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek együttes forgalmi értéke a szociális törvényben meghatározott mértéket meghaladja.
  • Kamatmentes kölcsönben részesíthető az a személy, aki a vissza nem térítendő támogatáshoz szükséges szociális, jövedelmi és vagyoni feltételekkel ugyan nem rendelkezik, de az eltartottak száma vagy egyéb méltánylást érdemlő körülmény (elemi kár, munkaképtelenné válás, családban felmerült tragikus körülmény stb.) ezt indokolttá teszi.

A pályázat keretében felosztásra kerülő keretösszeg, a támogatás mértéke

  • A keretösszeg Biatorbágy Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetésében meghatározott összeg (2020. évben 8 millió Ft volt), mely összegről a Képviselő-testület várhatóan februári ülésén dönt.
  • A támogatás mértéke a vételár vagy az építkezés, átalakítás, felújítás, korszerűsítés költségének 60 %-áig terjedhet, amennyiben a kérelmező igazolt pénzbeli megtakarítása a vételár, vagy a költségvetésben meghatározott összeg 20 %-át eléri.

A kérelem kötelező mellékletei

  • kereseti igazolás,
  • építés esetén a jogerős építési engedély, vásárlás esetén a Földhivatal érkeztető bélyegzőjével ellátott adásvételi szerződés,
  • egyéb jogcím esetén a tervező vagy a kivitelező által készített költségvetés,
  • amennyiben a kérelmező a munkáltatótól vagy pénzintézettől kölcsönt, lakásépítési kedvezményt, adó-visszatérítési támogatást kapott, annak igazolása,
  • a pénzbeli megtakarítást hitelt érdemlő módon bizonyító pénzintézet által kiadott igazolás,
  • nyilatkozat a kérelmezőtől, valamint a vele együtt élő vagy együtt költöző személyektől arra vonatkozóan, hogy az Önkormányzat a törvény keretei között a személyes adatait – amelyet az Önkormányzat a támogatás elbírálásához kér – jogosult kezelni és nyilvántartani,
  • nyilatkozat az ingatlan valamennyi tulajdonosától, hogy a kérelem pozitív elbírálása esetén az Önkormányzat javára a jelzálogjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez hozzájárulnak,
  • amennyiben az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásba már korábban elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be -, a tilalom jogosultjának nyilatkozata arról, hogy hozzájárul az Önkormányzat javára további jog bejegyzéséhez,
  • a kérelmező nyilatkozata arról, hogy – a támogatás megítélése esetén – a szerződés megkötéséhez két készfizető kezest biztosít,
  • társasházban lakó kérelmező esetén a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének nyilatkozata arról, hogy a tervezett építkezésről, felújításról értesült. 

A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja
A pályázatot a mellékelt formanyomtatványon Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatalának (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.) Ügyfélszolgálatán 2021. április 30. napjáig lehet benyújtani, illetve postai úton 2021. április 30. napján éjfélig lehet feladni a jegyzőnek címezve.
A kérelmek elbírálásának határideje a pályázati határidő lejártát követő hatvan nap: 2021. június 30.

Kapcsolattartás, elbírálás, támogatás felhasználása

  • A jegyző a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán keresztül gondoskodik a kérelmek nyilvántartásáról, szükség esetén hiánypótlásra való felhívásról és a Bizottság döntésének előkészítéséről.
  • A hiánypótlás nem teljesítése esetén a kérelem környezettanulmány lefolytatása nélkül elutasításra kerül. A kérelmüket hiánytalanul benyújtott, illetve a hiánypótlást teljesítő kérelmezők esetében a Polgármesteri Hivatal környezettanulmányt köteles készíteni.
  • A kérelmekkel kapcsolatosan további tájékoztatás az Igazgatási Osztály ügyintézőjétől (László Béláné 06-70/640-9746 vagy 06-23/310-174/228 mellék) vagy osztályvezetőjétől (Pomaházi Krisztina 06-30/697-4095 vagy 06-23/310-174/218 mellék) kérhető.
  • A helyi támogatást pénzintézet útján kell folyósítani. A kölcsön folyósítására a támogatás összegéig terjedő jelzálogjog Önkormányzat javára történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzést követően kerülhet sor.
  • A támogatás csak a megjelölt célra használható fel.
  • A kölcsönt havi egyenlő részletekben kell visszafizetni, lehetőség van előtörlesztésre, végtörlesztésre, illetve fizetési halasztás engedélyezésére is. Amennyiben a kamatmentes kölcsönben részesített személy a részletfizetési kötelezettségét írásbeli felszólítás ellenére hat havi törlesztő részlet vonatkozásában nem teljesíti, abban az esetben a hátralévő teljes összeg azonnal, egy összegben esedékessé válik. 

Biatorbágy, 2021. január 11.

upload
Csatolmány Méret
lakascelu_helyi_tamogatas_nyomtatvany.pdf (225.34 KB) 225.34 KB
Dec 16

Grafikai pályázat Biatorbágy helyi értékeinek megjelöléséről

országos, nyilvános
GRAFIKAI PÁLYÁZAT
BIATORBÁGY HELYI ÉRTÉKEINEK MEGJELÖLÉSÉRE

PÁLYÁZATIFELHÍVÁS

Biatorbágy város helyi értékvédelmi rendeletének megfelelően a helyi értékeket meg kívánja jelölni tájékoztatás és tudományos ismeretterjesztés céljából.
A város épített és természeti környezetében található, országos és helyi jelentőségű épületeket, környezeti elemeket és tárgyakat jól felismerhető, egységes rendszerbe foglalt, művészi megfogalmazású jelekkelkívánja ellátni.

PÁLYÁZAT KIÍRÓJA

Biatorbágyi Város Önkormányzata
Értéktár Bizottsága
2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2./a

PÁLYÁZAT BONYOLÍTÓJA

Juhász Ferenc Művelődési Központ
2051 Biatorbágy, Baross G. u. 1.
Fülöp Melinda igazgató-helyettes

PÁLYÁZÓK KÖRE

a pályázati eljárás nyílt, azon bárki részt vehet egyénileg vagy csoportosan. Csoportos pályázat esetén az alkotócsoport egy tagjával, mint kijelölt, felhatalmazott képviselővel tartja a kiíró a kapcsolatot.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

  • egy pályázó legfeljebb 1 pályaművet nyújthat be
  • nevezési díj nincs
  • a pályázat egyfordulós

A TERVEZÉSI FELADAT:

olyan jól felismerhető, karakteres, egységes jelrendszer kidolgozása, mely a különböző léptékű és karakterű helyi értékek megjelölésére alkalmas.

A tervezett megjelölést 3 konkrét példán keresztül kérjük bemutatni:

1. SZENT KERESZT-TEMPLOM XII.-XIII. század

a középkori Bia falu temploma
védettségi fok: műemlék
QR-kód:https://ertektar-biatorbagy.hu/epitett-kornyezet/szent-kereszt-templom-…
építési periódusok grafikus ábrázolása 

2. HANTAI-HÁZ

védettségi fok: helyi védelem
Hantai Simon (SimonHantaï) festőművész szülői háza
QR-kód: https://ertektar-biatorbagy.hu/kulturalis-orokseg/hantai-simon/

3. MADÁR-FORRÁS (ÉDESVÍZ-FORRÁS)

QR-kód: https://ertektar-biatorbagy.hu/termeszeti-kornyezet/forras-es-volgye/

A megjelölés általános leírása

  • A tervezett megjelölésnek minden esetben tartalmaznia kell a helyi érték megnevezését (például: NÉPI LAKÓHÁZ vagy SZENT KERESZT-TEMPLOM)
  • Az értékek megjelölésének utalnia kell arra, hogy a helyi érték melyik kategóriába tartozik (országos jelentőségű műemlék, helyi védettségű érték vagy helyi érték)
  • A megjelölésen el kell helyezni az ÉRTÉKTÁR https://ertektar-biatorbagy.hu/ megfelelő oldalára mutató QR-kódot
  • A megjelölési jel alakja, mérete, anyaga tervezési feladat. Fontos, hogy a jelet meglévő felületre (például épület homlokzatára) és önálló, egyedi vagy előregyártott tartószerkezeten is el lehessen helyezni.

Beadandó munkarészek, dokumentumok:

ApályaművetJPG/PDF formátumban, A/3 méretben kinyomtatható minőségben kell benyújtani.

Tartalma:

  • az értékmegjelölési pályázat tervei a megértéshez szükséges számban és léptékben
  • távlati képek az elhelyezett jelről (a https://drive.google.com/drive/folders/1RsagYxbvNtBmWTBdd3zsbiGiz3IibT8… címen található fotók felhasználásával)
    rövid szöveges ismertetés
  • pályázó neve, címe, elérhetősége
  • nyilatkozat a szerzői jogokról (a nyomtatvány letölthető a pályázati kiírás mellékleteként)

BÍRÁLATI SZEMPONTOK:

  • vizuális megjelenés
  • egyediség
  • igényesség
  • időtállóság
  • könnyű értelmezhetőség
  • történeti és kortárs környezetben is meg tudjon jelenni
  • egyszerű elhelyezhetőség
  • a feltételezhetően lehető legjobb ár-érték arány

PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA:

2021. március 31. (szerda), 24 óráig

info@ertektar-biatorbagy.hu e-mail címre, „grafikai pályázat” tárgy megjelölésével. A nagyméretű képek megküldéséhez nagyfájl küldő szolgáltatás használatát javasoljuk.

A PÁLYÁZAT BÍRÁLÓ BIZOTTSÁGA:

Kovács Krisztina építész, műemlékvédelmi szakmérnök
Szabadics Anita tájépítész
Horváth Imre, fotós, helytörténész
a MAFOSZ elnöke, az Értéktár Bizottság tagja
Lelkes Péter DLA habil. designer
az MMA rendes tagja, az Értéktár Bizottság tagja
Rumi Imre építész
Biatorbágy Város főépítésze

A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK TERVEZETT HATÁRIDEJE:

2021. április 15.

Adöntésről a nyertes pályázók értesítést kapnak, a nyertes pályázók nevét – a pályázók beleegyezése esetén – a www.biatorbagy.hu és a www.jfmk.huhonlapokon is közzé tesszük.
Ha az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, az eredményhirdetést és a pályaművekből rendezett kiállítást a JFMK-ban tartjuk.

A NYERTES PÁLYAMŰVEK DÍJAZÁSA, ELISMERÉSE:

A pályaművek díjazására 250.000 Ft áll rendelkezésre, melyet a Bíráló Bizottság döntésének megfelelően oszt ki.
A legmagasabb díj összege 150.000 Ft-nál nagyobb, a legkisebb díj összege 50.000 ft-nál kisebb nem lehet.

A döntést követően az Értéktár Bizottság felkéri Biatorbágy Város Önkormányzatát, hogy vegye fel a nyertes pályázókkal a kapcsolatot, a megadott elérhetőségeken.

A díj kifizetésének feltétele, a nyertes pályaművek átadása megfelelő minőségű psd és/vagy vektoros (ai) formátumban.

ÉRVÉNYTELEN AZ A PÁLYÁZAT:

amelyet határidőn túl nyújtottak be,
amelyet határidőben, de nem a megadott címre vagy formátumban nyújtották be,
amely nem valós adatokat tartalmaz,
amely nem felel meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.

Szerzői és felhasználói jogok

A pályázó vállalja és nyilatkozik arról, hogy a pályamunkák elkészítése során más, jogvédelem alatt álló alkotásokat nem használ fel.

A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázati anyag saját műve, amellyel semmilyen szerzői és egyéb jogokat nem sért, továbbá kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. E feltételek megsértése esetén a pályázat érvénytelen, eredményhirdetés után kiderülő jogsértés esetén a díjat a pályázó köteles visszafizetni.

A pályázat benyújtója hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a pályázat nyilvánosságát biztosítandó és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban a pályázati anyagot, valamint a pályaművekről és a megvalósult munkákról készült dokumentációt nyomtatott, illetve elektronikus formában korlátlan ideig felhasználja és azt tetszés szerint módosíthatja.

A pályázat kiírója a nyertes, díjazott pályázatok felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez, illetve a nyertes pályázatok anyagát,a pályázó nevét nyilvánosságra hozhatja.

A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot a pályázat – indokolás nélkül történő – eredménytelennek nyilvánítására!

upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás (478.04 KB) 478.04 KB
Nyilatkozat a szerzői jogokról (13.32 KB) 13.32 KB
Dec 4

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Biatorbágy 2001/1 hrsz.-ú belterületi ingatlan értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő,  Biatorbágy 2001/1 hrsz.-ú belterületi ingatlan értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és a vagyonhasznosítás szabályairól 21/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete 29. §-a alapján nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő Biatorbágy, 2001/1 hrsz.-ú zártkerti ingatlan (továbbiakban. Ingatlan) értékesítésére az alábbiak szerint:

  • A pályázatot kiíró neve, székhelye:

Biatorbágy Város Önkormányzata

2051 Biatorbágy Baross G. u. 2/a.

  • A pályázat célja:önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése
  • A pályázat jellege:a pályázat nyilvános
  • A pályázat tárgya, az Ingatlan adatai:

Az ingatlan Biatorbágy Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, belterületi, kivett, beépítetlen terület művelési ágú ingatlan.

  • művelési ág: kivett, beépítetlen terület
  • terület: 86 m2
  • övezeti besorolás: LK-5, az Ingatlanra, részletes építési övezetre vonatkozó előírások a Polgármesteri Hivatalban (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a.) Rumi Imre főépítésztől (rumi.imre@biatorbagy.hu) kérhetőek.
  • Ajánlattételi határidő:A pályázatokat zárt borítékban 2021. január 12. napján 12 óráig személyesen vagy 2021. január 11. napján éjfélig lehet postán feladni Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatala címére (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.). A zárt borítékra kizárólag az alább pályázati jeligét kéri a kiíró feltüntetni: „Vételi ajánlat Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Biatorbágy 2001/1 hrsz-ú belterületi ingatlanra.”
  • A pályázat minimális tartalmi elemei a következők:
    • a pályázati feltételek elfogadásáról szóló ajánlattevői nyilatkozat, 2 eredeti példánya;
    • az ajánlattevő ajánlata a vételár összegére vonatkozóan (bruttó egyösszegû megajánlás), 2 eredeti példány;
    • az ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogyan kívánja hasznosítani az ingatlant
    • az ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati kötöttség elfogadására vonatkozóan;
    • az ajánlat első lapja egy ún. felolvasólap legyen, amelyen a következő adatok szerepeljenek:

Cég esetén:

  • Cég neve, székhelye,
  • cégjegyzékszáma,
  • képviselő neve,
  • képviselő e-mail címe,
  • képviselő telefonszáma,
  • belföldi adószáma,
  • bankszámlaszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)

Magánszemély esetén:

  • az ajánlattevő neve és címe,
  • születési neve,
  • születési hely és idő,
  • anyja neve,
  • személyazonosító száma,
  • adóazonosító jele,
  • bankszámla száma,
  • e-mail címe,
  • telefonszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)
  • Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: a pályázó ajánlatához 60 napig kötve van. Az ajánlati kötöttség az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártakor kezdődik.
  • Pályázati biztosíték:a kiíró nem kér pályázati biztosítékot az ajánlatok benyújtása során.
  • Kikiáltási ár:kiíró az ingatlan kezdő eladási árát 791 000,- Ft, azaz hétszázkilencvenegyezerforintban határozza meg.
  • Pályázatok elbírálása:a benyújtott pályázatokat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő- testülete az ajánlattételi határidő lejártát követő zárt képviselő- testületi ülésen bírálja el. A pályázat elbírálás végső határideje: 2021. február 5.

A beérkezett pályázatokat a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság bontja, értékeli és a legmagasabb ajánlattevőt javasolja győztesnek kihirdetni. Több azonos legmagasabb ajánlat esetén a Bizottság versenytárgyalást folytat a pályázókkal, ahol minimális licitnövekmény a kezdő eladási ár 5 %-a. Az versenytárgyalás előtt kiíró figyelembe veszi:

  • hogy több azonos legmagasabb ajánlat esetén ki az, aki 3 évnél régebben biatorbágyi lakcímmel rendelkező ajánlatadó;

A pályázat elbírálására a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tesz javaslatot a Képviselő-testület számára. Felelős: a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke, Határidő: legkésőbb 2021. január 26.

A kiíró a fenti eljárásrend alapján lefolytatott pályázat nyertesével adásvételi szerződést köt.

A fenti eljárásrend a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Korm. rendeletre tekintettel, az abban és az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően alakul, tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetésére.

  • Egyéb információ:

Az ingatlan a helyszínen bármikor szabadon megtekinthető. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást – akár indoklás nélkül is – eredménytelennek minősítheti. A pályázati kiírás 2020. december 4. napján a Polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, a Biatorbágy Város Önkormányzat honlapján www.biatorbagy.hu.A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Biatorbágy Város Polgármesterétől kérhető levélben, ill. elektronikus levélben (2051 Biatorbágy, Baross Gábor 2/A., polgarmester@biatorbagy.hu)

upload
Csatolmány Méret
Pályázati felhívás (318.17 KB) 318.17 KB
Nov 30

Pályázati felhívás az állati hulladék ártalmatlanítására, kóbor állatok begyűjtésére

Biatorbágy város Képviselő-testülete pályázatot hirdet

az állati hulladék ártalmatlanítására, kóbor állatok begyűjtésére.

 

Biatorbágy Város Polgármesterének 266/2020. (XI.23.) határozata, az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII tv. (továbbiakban Ávt.) 48/A § (3), valamint az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. tv. (továbbiakban Éltv.) 19. § (1) és (2) bekezdése alapján pályázatot hirdet.

1. A pályázat benyújtására jogosult:

Az a gazdasági társaság, társadalmi szervezet vagy egyéni vállalkozó, amely rendelkezik a vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a tevékenység végzésére jogosító feltételekkel, ill. hatósági engedélyekkel. 

2. A pályázó feladata:

Az Ávt. 48/A § (3) és az Éltv. 19. § (1), (2) pontjában meghatározott önkormányzati feladatok ellátása, meghatározott időtartamra (3 év):

  • állati hulladék begyűjtésével, elszállításával és ártalmatlanná tételével kapcsolatos feladatok ellátása a település közigazgatási területén belül;
  • a település belterületén a kóbor ebek befogása, valamint a befogott állatok jogszabály szerinti tartása, őrzése.

3. A pályázat benyújtásának helye és határideje:

2020. december 11. péntek délelőtt 10:00 óra
Biatorbágy, Polgármesteri Hivatal (2051 Baross G. u. 2/a

4. A pályázat formai és tartalmi követelményei

A pályázat során elsődlegesek az állatvédelmi szempontok, ezért érvényes pályázatot kizárólag állatvédő szervezet által üzemeltetett állatmenhely, illetve olyan gazdasági társaság, társadalmi szervezet vagy egyéni vállalkozó nyújthat be, amely szerződéses kapcsolatban áll engedéllyel rendelkező állatmenhellyel.

A pályázatot zárt borítékban kell benyújtani, jeligével (’pályázat állati hulladék ártalmatlanítására, kóbor állatok begyűjtésére’). Tartalmaznia kell a tevékenység végzésére jogosító hatósági engedélyeket, a pályázó eddigi működésének (működési körzet, időtartam, felszereltség, működési feltételek, eszköz- és emberállomány, stb.) rövid ismertetését, (esetleges) referenciákat, a megpályázott tevékenységre vonatkozó árajánlatot. Amennyiben a pályázó nem tart fenn állatmenhelyet, hanem szerződésben áll eggyel, mellékelje az állatmenhely működési engedélye ill. az állatmenhellyel kötött szerződés másolatát. Továbbá csatolja az állatmenhelyet üzemeltető állatvédő szervezet befogadó nyilatkozatát, melyben meghatározásra kerül, hogy a menhely garantáltan hány ebet tud egy hónap, illetve egy év alatt a Pályázótól átvenni a számára engedélyezett állatlétszám, illetve a vonatkozó jogszabályokban meghatározott tartási körülmények, valamint a másokkal kötött szerződések és egyéb kötelezettségvállalások betartásával.

Pályázó vállalja, hogy az általa meghatározott - és a Biatorbágyi Önkormányzat hirdető tábláján valamint honlapján szerepeltetett – honlapon a tetemként begyűjtött macskák és ebek, illetve befogott állatok fotóit és adatait legkésőbb a rögzítést követő 3 napon belül dátum szerinti sorrendben feltölti és azt egy évig a nyilvánosság számára elérhetővé teszi. Pályázó vállalja, hogy amennyiben azzal nem rendelkezik, az ebek gyorsabb beazonosítása érdekében microchip olvasót beszerez.

Pályázó nyilatkozzon arról, hogy a jelen pályázati kiírásban szereplő gyepmesteri tevékenység végzésére (a 2. pont szerinti a) illetve b) tevékenység tekintetében) hány településsel áll szerződéses vagy egyéb kapcsolatban. A nyilatkozatban sorolja fel az érintett településeket és az onnan összességében 2018. és 2019. évben befogott állatok létszámát.
Amennyiben pályázó nem a saját telepén helyezi el a befogott állatokat, az előző nyilatkozatot köteles a telep tulajdonosával/üzemeltetőjével is elkészíttetni, ez azonban nem mentesíti attól, hogy saját tevékenységére vonatkozóan nyilatkozzon szerződéses kapcsolatairól.

A Pályázó mutassa be tevékenységének menetét, a vele szerződésben álló állatmenhelyet, állategészségügyi, esetleg állatvédő szervezeteket, ezek szerepét és helyét a tevékenységében. Mutassa be a befogott állatok befogási, szállítási és tartási körülményeit.
A pályázó térjen ki referenciáira (jelenlegi működési köre, ellátott terület, működési idő, stb.), valamint a 2018. és 2019. évekre vonatkozóan átlagos munkavállalói létszámára.

A két feladatra külön-külön és együttesen is lehet pályázni. Az együttesen pályázók árajánlatukat a két feladatra vonatkozóan bontsák meg.

Az árajánlatot az alábbiakra kitérve és a következő bontásban kell megadni:

a) Állati hulladék begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanná tétele, az érintett terület fertőtlenítése:

  • átalánydíj (havi fix díj, a benne foglalt szolgáltatás pontos ismertetése – pl. készenléti díj, kiszállások száma, stb.) és/vagy
  • egyszeri kiszállás díja, az általányban rögzítetten felüli külön kiszállás;
  • továbbá a felmerülő külön költségek, plusz díjak (pl. nagyobb testű állati tetemek esetén, 10 kg-onkénti meghatározásban);
  • a tevékenység dokumentálása (digitális fényképezőgéppel történő rögzítése).

b) A település belterületén a kóbor ebek befogása, állatelkobzás esetén az állatok elszállítása, valamint a befogott, elszállított állatok jogszabály szerinti tartása, őrzése:

  • átalánydíj (havi fix díj, a benne foglalt szolgáltatás pontos ismertetése – kiszállások száma, kiszállás költsége – pl. km/Ft – begyűjtött álltokkal kapcsolatos költségek ismertetése; egy állat befogásának költségei, tartási költségei, tulajdonos felkutatásának esetleges költségei);
  • alkalmi kiszállás díja külön hívásra (az értesítés módja, valamint árajánlat lebontva a konkrét költségekre, pl. állat befogásának díja, üzemanyagköltség, kiszállási díj, bódítószer használata, stb.), ill. az átalányban rögzítetten felüli kiszállás díja;
  • a tevékenység dokumentálása, a befogott állatok digitális fényképezőgéppel történő rögzítése, és ennek 3 napon belüli megküldése az Önkormányzat részére.

Érvénytelen az az ajánlat – és így az elbírálás során nem kerül értékelésre – amelyik a jelen pontban meghatározott formai és tartalmi követelmények bármelyikének nem felel meg, illetve az előírt nyilatkozatok bármelyikét nem, vagy nem valós adattartalommal tartalmazza.
Érvénytelen továbbá a jogszabály előírásával ellentétes ajánlat, valamint az irreálisan alacsony árat tartalmazó ajánlat is. (irreálisan alacsony ár: a szolgáltatás szokásos piaci értékének 70%-át el nem érő ár).
 

5. Elbírálási szempontok

Fenti követelményeknek és a jogszabályi előírásoknak megfelelő pályázatok esetében az elbírálás fő szempontjai az alábbiak:

2. a) pont tekintetében:

Szolgáltatás ára:                                                                                  60 pont
Szolgáltatás elvégzésének gyorsasága a bejelentést követően:         40 pont

2. b) pont tekintetében:

Szempont Pontszám Pontozás
Szolgáltatás ára 40 pont A legalacsonyabb reális vállalási ár 40 pont, a többi százalékos arányban kerül meghatározásra, a kerekítés általános szabályai szerint, maximum 0,5 pontos kerekítéssel
Állatvédelmi szempontok alapján a jogszabályban előírt kötelező tartást követően az állatmenhely működési engedélyében szereplő állatlétszám alapján a lehető legtöbb állat lehető leghosszabb ideig állatmenhelyen történő tartása, örökbeadás (új gazdához adás) céljából 40 pont A legmagasabb engedélyezett állatlétszám – figyelembe véve az ugyanerre a férőhelyre jutó települések létszámát - 40 pont, a többi százalékos arányban kerül meghatározásra, a kerekítés szabályai szerint, maximum 0,5 pontos kerekítéssel
A befogott állatok lehető legrövidebb szállítása a megőrzés helyére, kedvező megközelíthetősége Biatorbágyról 10 pont A legrövidebb távolság 10 pont, a többi százalékos arányban kerül meghatározásra a kerekítés általános szabályai szerint, maximum 0,5 pontos kerekítéssel
Az állat számára kedvezőbb befogási, tartási körülmények 5 pont Állatvédelmi szempontú értékelés
A befogott állat eredeti tulajdonoshoz történő visszajuttatásának eszközei 5 pont Az itt vállalt eszközök bekerülnek a végleges szerződésbe, s ezek nem teljesítése a szerződés felmondását eredményezik





 

Oct 2

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy Nagy utca 22. 204/1 hrsz-ú belterületi ingatlanrész értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy Nagy utca 22.

204/1 hrsz-ú belterületi ingatlanrész értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és a vagyonhasznosítás szabályairól 21/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete 29. §-a alapján nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő 2051 Biatorbágy,Nagy utca 22. 204/1 hrsz-ú belterületi ingatlanrész (továbbiakban. Ingatlan) értékesítésére az alábbiak szerint:

  • A pályázatot kiíró neve, székhelye:

Biatorbágy Város Önkormányzata

2051 Biatorbágy Baross G. u. 2/a.

  • A pályázat célja:önkormányzati tulajdonú ingatlanrész értékesítése
  • A pályázat jellege:a pályázat nyilvános
  • A pályázat tárgya, az Ingatlan adatai:

Az ingatlan osztatlan közös tulajdon, Biatorbágy Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, használati megosztásban lévő 2515/11400 tulajdoni hányadú épületrész és udvarrész.

  • művelési ág: kivett lakóház, udvar
  • terület: 41 m2 lakóterület és 80 m2 udvarrész
  • övezeti besorolás: Vt-1, az Ingatlanra, részletes építési övezetre vonatkozó előírások a Polgármesteri Hivatalban (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a.) Rumi Imre főépítésztől (rumi.imre@biatorbagy.hu) kérhetőek.
  • Ajánlattételi határidő:A pályázatokat zárt borítékban 2020. október 16. napján 12 óráig személyesen vagy 2020. október 15. éjfélig lehet postán feladni Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatala címére (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.). A zárt borítékra kizárólag az alább pályázati jeligét kéri a kiíró feltüntetni: „Vételi ajánlat Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy, Nagy utca 22 (204/1 hrsz-ú) belterületi ingatlanrészre”
  • A pályázat minimális tartalmi elemei a következők:
    • a pályázati feltételek elfogadásáról szóló ajánlattevői nyilatkozat, 2 eredeti példánya;
    • az ajánlattevő ajánlata a vételár összegére vonatkozóan (bruttó egyösszegû megajánlás), 2 eredeti példány;
    • az ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogyan kívánja hasznosítani az ingatlant
    • az ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati kötöttség elfogadására vonatkozóan;
    • az ajánlat első lapja egy ún. felolvasólap legyen, amelyen a következő adatok szerepeljenek:

Cég esetén:

  • Cég neve, székhelye,
  • cégjegyzékszáma,
  • képviselő neve,
  • képviselő e-mail címe,
  • képviselő telefonszáma,
  • belföldi adószáma,
  • bankszámlaszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)
  • az ingatlan beépítésének határidejére vonatkozóan tett megajánlás.

Magánszemély esetén:

  • az ajánlattevő neve és címe,
  • telefonszáma,
  • e-mail címe,
  • születési neve,
  • születési hely és idő,
  • anyja neve,
  • személyazonosító száma,
  • adóazonosító jele,
  • bankszámla száma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)
  • az ingatlan beépítésének határidejére vonatkozóan tett megajánlás.

 

  • Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: a pályázó ajánlatához 60 napig kötve van. Az ajánlati kötöttség az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártakor kezdődik.
  • Pályázati biztosíték:a kiíró nem kér pályázati biztosítékot az ajánlatok benyújtása során.
  • Kikiáltási ár:kiíró az ingatlan kezdő eladási árát 6 700 000 Ft-ban, azaz hatmillió-hétszázezer forintban határozza meg.
  • Pályázatok elbírálása:a benyújtott pályázatokat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő - testülete az ajánlattételi határidő lejártát követő zárt képviselő- testületi ülésen bírálja el. A pályázat elbírálás végső határideje: 2020. november 15.

A beérkezett pályázatokat a Pénzügyi, Ügyrendi és StratégiaiBizottság bontja, értékeli és a legmagasabb ajánlattevőt javasolja győztesnek kihirdetni. Több azonos legmagasabb ajánlat esetén a Bizottság versenytárgyalást folytat a pályázókkal, ahol minimális licitnövekmény a kezdő eladási ár 5 %-a. Az versenytárgyalás előtt kiíró figyelembe veszi:

  • hogy több azonos legmagasabb ajánlat esetén ki az, aki 3 évnél régebben biatorbágyi lakcímmel rendelkező ajánlatadó;

A pályázat elbírálására a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tesz javaslatot a Képviselő-testület számára. Felelős: a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke, Határidő: legkésőbb 2020. október 29.

A kiíró a fenti eljárásrend alapján lefolytatott pályázat nyertesével adásvételi szerződést köt.

  • Egyéb információ:

Az ingatlan a helyszínen bármikor szabadon megtekinthető. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást – akár indoklás nélkül is – eredménytelennek minősítheti. A pályázati kiírás 2020. október 2. napján a Polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, a Biatorbágy Város Önkormányzat honlapján www.biatorbagy.hukerül meghirdetésre.A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Biatorbágy Város Polgármesterétől kérhető levélben, ill. elektronikus levélben (2051 Biatorbágy, Baross Gábor 2/A., polgarmester@biatorbagy.hu)

upload
Csatolmány Méret
Pályázati felhívás (940.79 KB) 940.79 KB
Oct 2

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Biatorbágy 3866/4 hrsz.-ú zártkerti ingatlan értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Biatorbágy 3866/4 hrsz.-ú zártkerti ingatlan értékesítésére

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és a vagyonhasznosítás szabályairól 21/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete 29. §-a alapján nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő Biatorbágy, 3866/4 hrsz.-ú zártkerti ingatlan (továbbiakban. Ingatlan) értékesítésére az alábbiak szerint:

  • A pályázatot kiíró neve, székhelye:

Biatorbágy Város Önkormányzata

2051 Biatorbágy Baross G. u. 2/a.

  • A pályázat célja:önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése
  • A pályázat jellege:a pályázat nyilvános
  • A pályázat tárgya, az Ingatlan adatai:

Az ingatlanok Biatorbágy Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, zártkerti, kert művelési ágú ingatlanok.

  • művelési ág: kert
  • terület: 400 m2
  • övezeti besorolás: MK-1, az Ingatlanra, részletes építési övezetre vonatkozó előírások a Polgármesteri Hivatalban (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a.) Rumi Imre főépítésztől (rumi.imre@biatorbagy.hu) kérhetőek.
  • Ajánlattételi határidő:A pályázatokat zárt borítékban 2020. október 16. napján 12 óráig személyesen vagy 2020. október 15. éjfélig lehet postán feladni Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatala címére (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.). A zárt borítékra kizárólag az alább pályázati jeligét kéri a kiíró feltüntetni: „Vételi ajánlat Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Biatorbágy 3866/4 hrsz.-ú zártkerti ingatlanra.”
  • A pályázat minimális tartalmi elemei a következők:
    • a pályázati feltételek elfogadásáról szóló ajánlattevői nyilatkozat, 2 eredeti példánya;
    • az ajánlattevő ajánlata a vételár összegére vonatkozóan (bruttó egyösszegû megajánlás), 2 eredeti példány;
    • az ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogyan kívánja hasznosítani az ingatlant
    • az ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati kötöttség elfogadására vonatkozóan;
    • az ajánlat első lapja egy ún. felolvasólap legyen, amelyen a következő adatok szerepeljenek:

Cég esetén:

  • Cég neve, székhelye,
  • cégjegyzékszáma,
  • képviselő neve,
  • képviselő e-mail címe,
  • képviselő telefonszáma,
  • belföldi adószáma,
  • bankszámlaszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)

Magánszemély esetén:

  • az ajánlattevő neve és címe,
  • születési neve,
  • születési hely és idő,
  • anyja neve,
  • személyazonosító száma,
  • adóazonosító jele,
  • bankszámla száma,
  • e-mail címe,
  • telefonszáma,
  • a vételár összegére tett megajánlás (bruttó módon Ft-ban meghatározva)
  • Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: a pályázó ajánlatához 60 napig kötve van. Az ajánlati kötöttség az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártakor kezdődik.
  • Pályázati biztosíték:a kiíró nem kér pályázati biztosítékot az ajánlatok benyújtása során.
  • Kikiáltási ár:kiíró az ingatlan kezdő eladási árát 420 000,- Ft, azaz négyszázhúszezerforintban határozza meg.
  • Pályázatok elbírálása:a benyújtott pályázatokat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő- testülete az ajánlattételi határidő lejártát követő zárt képviselő- testületi ülésen bírálja el. A pályázat elbírálás végső határideje: 2020. november 15.

A beérkezett pályázatokat a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság bontja, értékeli és a legmagasabb ajánlattevőt javasolja győztesnek kihirdetni. Több azonos legmagasabb ajánlat esetén a Bizottság versenytárgyalást folytat a pályázókkal, ahol minimális licitnövekmény a kezdő eladási ár 5 %-a. Az versenytárgyalás előtt kiíró figyelembe veszi:

  • hogy több azonos legmagasabb ajánlat esetén ki az, aki 3 évnél régebben biatorbágyi lakcímmel rendelkező ajánlatadó;

A pályázat elbírálására a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tesz javaslatot a Képviselő-testület számára. Felelős: a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke, Határidő: legkésőbb 2020. október 29.

A kiíró a fenti eljárásrend alapján lefolytatott pályázat nyertesével adásvételi szerződést köt.

  • Egyéb információ:

Az ingatlan a helyszínen bármikor szabadon megtekinthető. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati eljárást – akár indoklás nélkül is – eredménytelennek minősítheti. A pályázati kiírás 2020. október 2. napján a Polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, a Biatorbágy Város Önkormányzat honlapján www.biatorbagy.hu.A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Biatorbágy Város Polgármesterétől kérhető levélben, ill. elektronikus levélben (2051 Biatorbágy, Baross Gábor 2/A., polgarmester@biatorbagy.hu)

upload
Csatolmány Méret
Pályázati felhívás (943.27 KB) 943.27 KB
Jul 15

Az Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatásról

II. ÚJRA KIÍRT BELTERÜLETI PÁLYÁZAT

Biatorbágy Város Önkormányzatának Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága a belterületen élő társadalom megerősítése, közösségek kialakulása, a meglévő infrastrukturális hiányosságok kiküszöbölése, valamint az önkormányzat feladatainak költséghatékony kivitelezése céljából a lakosság önszerveződő közösségei által önkéntes alapon vállalt, a város területén felújító, építő munkákat a település éves költségvetésében meghatározott forrás (Összefogás Építési Alap) erejéig pályázati úton elnyerhető támogatással segíti.

1. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Pályázatot nyújthat be minden olyan magánszemély, mely Biatorbágy közigazgatási területén az Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatásról szóló 6/2018 (III. 30.) önkormányzati rendeletben megfogalmazott célok érdekében felújító, építő munkát végez.

2. A PÁLYÁZAT KERETÉBEN TÁMOGATHATÓ CÉLOK, A TÁMOGATÁS FORMÁJA:

  • a közösség érdekeit szolgálja, ne egyes személyekét,
  • a környezet javításával kapcsolatos, lehetőleg felújító-építési feladat legyen,
  • rövid átfutási idejű legyen (legfeljebb négy hónap),
  • pályázatonként legfeljebb 1 millió Ft költségvetéssel bírjon,
  • megvalósításban legalább három család részt vegyen,
  • a megvalósítók munkájukon kívül 15% önrészt vállaljanak.

III. A PÁLYÁZAT KERETÉBEN NEM TÁMOGATHATÓK:

  • a politikai tevékenységet folytató szervezetek, pártok.

IV. A PÁLYÁZATON FELOSZTÁSRA KERÜLŐ KERETÖSSZEG:

  • Belterületi pályázatokra a keretösszeget Biatorbágy Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetésében külterületi (zártkerti) pályázatokra 25.000.000,- Ft összegben, belterületi pályázatokra 5.000.000,- Ft összegben határozta meg a képviselő-testület. A pályázat első fordulójában a belterületi összegből 1.029.710,- Ft maradvány keletkezett, ez kerül most ismételt kiírásra. 

A pályázaton igényelhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

V. A PÁLYÁZAT KÖTELEZŐ MELLÉKLETEI:

1. BELTERÜLETI PÁLYÁZAT

  1. pályázati adatlap
  2. a megvalósítást szolgáló tételes költségvetés
  3. anyag- és munkaszükséglet
  4. a megpályázott munka elkészülésének tervezett kezdete és befejezési időpontja
  5. a megpályázott munka részletes leírása
  6. helyszínrajz
  7. előzetes közútkezelői nyilatkozat (szerződéskötés előtt)

VI. A PÁLYÁZAT ÉRVÉNYTELENSÉGE

A pályázatot a Biatorbágy Város Önkormányzata Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága érvénytelennek minősíti, ha 

  • a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban, illetve céllal nyújtotta be;
  • a pályázó nem tartozik a meghatározott pályázói körbe;
  • a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg, vagy hamis/hamisított dokumentumot nyújtott be;
  • a pályázat nem a felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelően került benyújtásra;
  • a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak.

VII. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE, IDEJE ÉS MÓDJA: 

  • A pályázatot Biatorbágy Város Településfejlesztési Bizottságának címezve, a Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) Ügyfélszolgálatán 2020. szeptember 04. 14.00 óráig lehet benyújtani zárt borítékban. A zárt borítékon kérjük feltüntetni:

Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatás 2020.

  • A pályázat elbírálásának határideje: 2020. szeptember 28.
  • Munkák befejezése 2020. november 15-ig.

VIII: KONZULTÁCIÓ, KAPCSOLAT, MEGÁLLAPODÁS

  1. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.
  2. A pályázaton elnyert pénzösszeg átutalása (kifizetése) 2020. október 15-ig történik.
  3. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatottal szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a konkrét támogatás feltételei, folyósításának, elszámolásának módja, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendje.
  4. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2020. december 15.
  5. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  6. 6. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében Tarjáni István polgármester e-mailben illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban. (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a e-mail: polgarmester@biatorbagy.hu)
  7. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott formailag hiányos pályázatok tekintetében a pályázó hiánypótlásra történő felszólítása 8 naptári napon belül történik.
upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás (330.21 KB) 330.21 KB
Pályázati adatlap (290.59 KB) 290.59 KB
Jun 7

Az igényelhető helyi értékvédelmi támogatásról

Pályázati kiírás

Az igényelhető helyi értékvédelmi támogatásról

Biatorbágy Város Képviselő-testülete célja, hogy a kulturális örökségvédelemről szóló törvényekkel, illetve a Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Biatorbágy város településképe védelmének helyi szabályairól szóló, 21/2018. (X.26.) önkormányzati rendeletével összhangban biztosítja Biatorbágy közigazgatási területén lévő helyi jelentőségű építészeti és természeti értékek védelmét.

Biatorbágy Város Képviselő-testülete a település területén támogatni kívánja az alábbiakat:

  1. helyi egyedi védelem alatt álló épület, vagy a biai és torbágyi helyi védett területen álló épület
    • homlokzatának festése, színezése, javítása, újravakolása,
    • jellegzetességeit adó részleteinek (különösen nyílászáró, zsalutábla, kémény, homlokzati díszítőelemek, tornác) felújítása,
    • tetőszerkezetének felújítása, tető héjalásának cseréje,
    • homlokzatának, tornácának, tetőzetének eredeti állapot szerinti helyreállítása,
    • utcai kerítésének és elemeinek helyreállítása és felújítása;
    • épületszerkezetek megújítása, utólagos alapozás, vízszigetelés.
  2. helyi egyedi védelem alatt álló épület telkén, vagy a biai és torbágyi helyi védett terület telkén álló kút, kútház felújítása, helyreállítása;
  3. természeti és táji érték fenntartó kezelése.
  4. Építészeti értékek esetén a pályázati elbírálásánál előnyt élvez:
    • a teljes körű felújítás,
    • a helyi védett terület esetén a szomszédos épületek tulajdonosainak együttes pályázata,
    • a közepes, vagy rossz műszaki állapotú épületek, építmények.
  5. Támogatás adható a Rendelet helyi védett épületre vonatkozó 13. § szerinti helyrehozatali kötelezettség teljesítése érdekében is.

A pályázati támogatás keretösszegét Biatorbágy Város Önkormányzatának a 2020. évi költségvetéséről szóló 8/2020.(II.28.) számú önkormányzati rendeletének II/13-as melléklete tartalmazza 10.000.000 Ft összegben.

Pályázati szabályok

Az önkormányzathoz támogatási pályázatot nyújthat be minden olyan magánszemély, gazdasági társaság, civil szervezet, aki Biatorbágy Város közigazgatási területén álló helyi értékvédelmi terület, helyi védelem alatt álló építészeti vagy természeti érték, vagy a helyrehozatali kötelezettséggel érintett építmény tulajdonosa, bérlője, használója.

Egy pályázó maximum 2.000.000,- Ft összegre pályázhat.

A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
Építészeti értékek esetén:

  • az építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a jogerős engedélyezési határozatot

Természeti érték esetén:

  • kertépítész által készített szakvéleményt,
  • szükséges kertépítészeti engedélyezett tervet és jogerős engedélyt,

Minden esetben:

  • a megvalósítást szolgáló tételes költségvetést;
  • a megpályázott munka elkészülésének tervezett határidejét;
  • a megpályázott pénzösszeg megjelölését, felhasználásának tervezett módját és határidejét;
  • előzetes kötelezettség vállalást arra, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel.
  • A támogatás vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtható.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 31.

A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot Biatorbágy Város Képviselő-testületének címezve, a Polgármesteri Hivatal (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) Ügyféltájékoztatóján 2020. augusztus 31., 14 óráig lehet benyújtani, illetve postai úton 2020. augusztus 31. éjfélig lehet feladni.

A pályázat értékelésének határideje: 2020. szeptember 30.

Hiányos és határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek elbírálásra.

A pályázók a döntésről 30 napon belül írásban értesítést kapnak.

Az elbírálás során a beérkezett pályázatokat szakmai szempontból a főépítész, valamint az Értéktár Bizottság véleményezi, majd a kijelölt bizottságok javaslatának birtokában a Képviselő-testület dönt a támogatás odaítéléséről.

A döntésnek tartalmaznia kell a támogatásban részesítettek megnevezését, a támogatás mértékét.

A támogatás biztosítására vonatkozóan a pályáztatás során kiválasztott, a támogatást igénybe vevőkkel az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést kell kötni.

A pályázati felhívást az önkormányzat honlapján, és a hirdetőtáblán közzé kell tenni, valamint meg kell jelentetni a Biatorbágyi Körképben..

A pályázatot a mellékelt adatlap kitöltésével, és a benne foglalt mellékletek csatolásával kell benyújtani.

upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás (151.49 KB) 151.49 KB
Pályázati adatlap (200 KB) 200 KB
Támogatási szerződés (154.44 KB) 154.44 KB
Feb 12

Pályázat Biatorbágyon működő köznevelési intézmények számára 2020.

Döntés   Pályázat Biatorbágyon működő köznevelési intézmények számára 2020.

Biatorbágy Város Önkormányzata támogatni kívánja a biatorbágyi köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok szakmai fejlődését, a nevelőtestületek közösségfejlesztését, szakmai kapcsolatok kialakítását a testvértelepülések intézményeivel, diákcsere programok lebonyolítását és határon túli tanulmányi kirándulások megszervezését a testvértelepülések bevonásával.

Fenti cél elérése érdekében pályázatot ír ki a Biatorbágy Város területén működő, a 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a), b), f), i) pontjaiban felsorolt intézmények, tagintézmények valamint a Gólyafészek Bölcsőde számára.

I.Pályázati témák:

  1. Pedagógus továbbképzés és szakképesítés megszerzésének támogatása
  2. Szakmai rendezvényeket is tartalmazó Tantestületi csapatépítő programok
  3. Közös szakmai programok, továbbképzések, együttműködések támogatása biatorbágyi, gyergyóremetei, nagydobronyi és alistáli köznevelési intézmények részvételével
  4. Határon túli tanulmányi kirándulások, diákcsere programok 

II.Pályázók köre:

Biatorbágy Város területén működő, a 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a), b), f), i) pontjaiban felsorolt intézmények valamint a Gólyafészek Bölcsőde, azzal a kikötéssel, hogy a bölcsőde csak az I./1. pontban megjelölt témára nyújthat be pályázatot.

III.Pályázati feltételek:

  1. A köznevelési pályázati keretből fenntartói és működtetői feladatok nem finanszírozhatók.
  2. Pályázat a 2020. február 1. és 2021. január 31. között megvalósuló programokra nyújtható be.
  3. A köznevelési pályázatból olyan határon túli diákcsere programra nem nyújtható be pályázat, amelyre központi pályázat kiírásra került, de az intézmény nem vett részt azon. (Pl.: „Határtalanul” program)
  4. A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázat keretében létrejött eredményeket megosztja. (ahol releváns)
  5. Egyéni pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázat lezárulását követő öt tanévet az őt delegáló intézményben kíván dolgozni.
  6. A pályázatot az intézményvezetőnek el kell látnia kézjegyével.

IV.Egyéb tudnivalók:

  1. A 2017. és 2018. évi pályázaton támogatást nyert és megkezdett pedagógus-továbbképzésekre új pályázatot nem kell benyújtani.
  2. A 2019. évi pályázaton elnyert, de nem megkezdett pedagógus-továbbképzésekre ismételten be kell nyújtani pályázatot, amennyiben a pályázó fenntartja szándékát.
  3. Az egyes témákra nevelőtestületek közösen, a továbbképzésekre pedagógusok egyénileg nyújthatnak be pályázatot.

V.A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  1. A pályázat kapcsolódása más pályázatokhoz, projektekhez
  2. Több intézmény együttműködése a pályázati cél megvalósításában

VI.A pályázat benyújtásának módja, ideje

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán 2020. február 28-án 14:00 óráig. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

VII.A pályázat elbírálása, szerződéskötés, a pályázati összeg utalása

A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2020. március 31-ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül sor kerül a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, számla ellenében történő kifizetésére illetve előleg felvételére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

VIII.Elszámolható költségek köre és mértéke:

  1. Képzések: Tandíj, részvételi díj  80 %-a
  2. Szakmai rendezvényekhez kapcsolódó Csapatépítő programok: Szállás, utazás, belépők, étkezés 80 %-a
  3. Szakmai programok testvérvárosokkal: Szállás, utazás, belépők, étkezés 80 %-a
  4. Határon túli tanulmányi kirándulások, diákcsere programok: Szállás, utazás, belépők, étkezés 80 %-a

IX.A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:

  1. Képzés esetén tanúsítvány, bizonyítvány, oklevél, számla a képzési díjról
  2. A számlák összesítésére excel táblázat kitöltése (a táblázat a pályázati kiírás melléklete)
  3. Dologi kiadásokról számla, felhasználási terület szöveges ismertetése A számlák devizaneme: HUF
  4. A szöveges beszámolót is tartalmazó pénzügyi elszámolás határideje, melyet papír és elektronikus formában is le kell adni:
    2021. február 1.  
  5. Az elszámolás elmulasztása vagy határidőn túl benyújtott, vagy szakmai beszámolót nem tartalmazó elszámolás a 2021. évi pályázatból való kizárást vonja maga után.

A pályázati tudnivalókkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt Tóth Tamás ifjúsági koordinátor személyesen és telefonon a 23/310-174/231-es melléken, illetve e-mailen: toth.tamas@biatorbagy.hucímen a Polgármesteri Hivatal nyitva tartási idejében.

Biatorbágy, 2020. január 30.

upload
Csatolmány Méret
Pályázati Adatlap (5 MB) 5 MB
2.sz. melléklet (30.5 KB) 30.5 KB
Feb 11

Pályázat Biatorbágyon működő civil szervezetek számára 2020.

Pályázati kiírás a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2020. évi támogatására

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket, hogy ezzel is segítse közösségek létrejöttét és megerősödését, gazdagítsa a város kulturális kínálatát, sportéletét, teret biztosítson a természet és az épített környezet értékmegóvásának ezzel is javítva az itt élők életminőségét. Ennek érdekében pályázatot ír ki a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2020. évi támogatására.

I.    Pályázati feltételek

  1. 1) A szervezet biatorbágyi székhelyű, a pályázat elbírálását megelőzően legalább 1 éve működik a településen, és tagjainak legalább kétharmada biatorbágyi lakos. Illetve olyan szervezet amely nyilatkozik, hogy a támogatást Biatorbágyon működő szervezeti egysége veszi igénybe, vagy nyilatkozik, hogy Biatorbágyon vagy biatorbágyi lakos, vagy biatorbágyi szervezet javára, érdekében megvalósuló tevékenységhez, programhoz kéri a támogatást.
  2. A művelődési, sport, érdekvédelmi közéletben való aktív részvétel, rendezvények szervezése, maradandó értékek létrehozása, ill. a közösség érdekében végzett egyéb tevékenység, mely alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a településen élők életminőségének javulásához, valamint öregbíti a település jó hírét.
  3. A korábban kapott támogatás megállapodás szerinti felhasználása.
  4. Pontos elszámolás a korábban kapott támogatással.
  5. Hozzájárulás a kapott támogatás felhasználásának önkormányzati ellenőrzéséhez.

II.    A Pályázat keretében támogatható célok

  1. A civil szervezet alapító okiratában, alapszabályában megjelölt célok megvalósítását segítő tevékenységek.

III.    A Pályázat keretében nem támogathatók:

  1. a politikai tevékenységet folytató szervezetek, pártok,
  2. azon szervezetek,
    • amelyek a pályázatra nyitva álló határidőn túl nyújtották be pályázatukat,
    • amelyek pályázati dokumentációja nem tartalmazza a kötelezően előírt adatokat, mellékleteket és azokat a hiánypótlásra nyitva álló határidőn belül nem pótolják,
    • amelyek a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ költségvetésén belül részesülnek önkormányzati támogatásban,
    • melyek tevékenységét pályázaton kívül, együttműködési megállapodás keretében támogatja Biatorbágy Város Önkormányzata,
  3.    működési kiadások.

IV.    A Pályázaton felosztásra kerülő keretösszeg:

  1. A keretösszeget Biatorbágy Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetése tartalmazza
  2. A pályázaton igényelhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
  3. Egy szervezet pályázati anyagában kérelmezett cél(ok), terv(ek), tevékenység(ek) támogatására együttesen odaítélhető összeg maximum 600.000 Ft.
  4. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a legalább három szervezet által közösen vállalt programok és célok, valamint azok, amelyek az ifjúsági korosztály helyi közösségekbe való bekapcsolódását segítik elő.
  5. A testvérvárosi kapcsolatokat erősítő programok.

V.    A Pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

  1. A hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap.
  2. A pályázó szervezet elmúlt évi tevékenységének bemutatása különös tekintettel azokra a programokra, amikre az elmúlt évben nem nyújtottak be támogatási kérelmet (maximum egy A/4-es oldal terjedelemben)
  3. A pályázó szervezet tevékenységének és céljainak rövid ismertetése (maximum egy A/4-es oldal terjedelemben).
  4. A tárgyévre tervezett tételes költségvetés, benne az elnyerni kívánt pályázati összeg tervezett felhasználásával, valamint a pályázati célok egyértelmű megfogalmazásával.
  5. Hiánytalanul kitöltött pályázati cél adatlap/ adatlapok.
  6. Az egyesület éves programterve, aminek részeként apályázati dokumentumban konkrétan meg kell jelölni azt a maximum 4 (négy) pályázati célt/tervet/tevékenységet, amelyhez az önkormányzat támogatását szeretné elnyerni a pályázó szervezet.
  7. A civil szervezet nyilvántartásba vételéről szóló bírósági végzésnek az egy évnél nem régebbi – változás esetén az adott időponttól érvényes – egyszerű másolata.
  8. A pályázó nyilatkozata a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a alapján.
  9. A civil szervezet hatályos alapító okirata, ill. alapszabálya azon szervezetektől, akik először pályáznak, illetve akiknél a szervezet létesítő okiratának tartalmában változás történt. Más szervezeteknek nyilatkozni kell arról, hogy az előzőleg benyújtott pályázati időpontjukhoz képest nem történt változás a létesítő okiratukban.
  10. A pályázó szervezet 2020. évi - önkormányzati ingatlan(ok)ra vonatkozó - térítésmentes teremhasználati igényeit tartalmazó kitöltött adatlap.
  11. A pályázathoz mellékelni szükséges a teljes pályázatot elektronikus adathordozón is.

VI.    A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja:

Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, maximum 4 (négy) db konkrétan megjelölt önkormányzati támogatásra kérelmezett céllal/tervvel/tevékenységgel.

A pályázatot személyesen a Biatorbágy Város honlapjáról letölthető nyomtatványon, zárt borítékban, Biatorbágy Város Képviselő-testületének címezve, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) 2020. február 28-án 14.00 óráig lehet benyújtani, illetve postai úton 2020. február 27-én éjfélig lehet feladni.

Kérjük, hogy a pályázatot semmilyen formában ne fűzze össze!

A pályázati dokumentációt papír alapon és digitális adathordozón (CD/DVD/pendrive) egyaránt   be kell nyújtani. A borítékon kérjük feltüntetni:

CIVIL PÁLYÁZAT 2020.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. március 26.

VII.    Konzultáció, kapcsolat, megállapodás

  1. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.
  2. A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után, legkésőbb 2020. április 30-ig teljesül.
  3. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.
  4. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2021. január 31. Az elszámolást a pályázat mellékletében szereplő adatlapokon kell benyújtani, papír alapon és elektronikus adathordozón (CD/DVD/pendrive).
  5. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.
  6. 6) A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban: Tálas-Tamássy Richárd alpolgármester (tel: 06 23 310-174/ 236-os mellék, mobil: +36-70/479-5445, e-mail: talas.tamassy.richard@biatorbagy.hu) valamint Tóth Tamás Ifjúsági koordinátor 23 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu
  7. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.
upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás (47.29 KB) 47.29 KB
Pályázati adatlap (33.73 KB) 33.73 KB
1.sz. melléklet (13.35 KB) 13.35 KB
2.sz. melléklet (30.5 KB) 30.5 KB
Feliratkozás a következőre: Önkormányzati pályázatok