Felavatják Boldog IV. Károly sétányát Biatorbágyon

Biatorbágy Város Önkormányzata tisztelettel várja Önöket Boldog IV. Károly sétány ünnepélyes felavatására.

Időpont: 2025. december 16. (kedd), 11:00

Helyszín: Ybl Miklós sétány – Szent László utca sarok, Biatorbágy

Program: A tábla leleplezését követően rövid ünnepségre kerül sor a Juhász Ferenc Művelődési Központ aulájában (100 m).

Kísérő esemény: A Habsburg Ottó Alapítvány kiállítása Boldog IV. Károly életéről és örökségéről.

Kiemelt vendégek: Habsburg György nagykövet, Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója

A sétány elnevezésének történelmi és helyi hátteréről további információkat itt olvashatnak.

Kép
tablaavatoivkaroly

Meghívó: harmadik adventi gyertyagyújtásra

DECEMBER 14. VASÁRNAP, 17.00 – Az öröm gyertyájának meggyújtása
Ezen az ünnepi alkalmon Herhalt-Nagy Róbert alpolgármester osztja meg gondolatait, majd Joó Anna, a Csendes Csodák versmondó verseny nyertese szaval. Az esemény hangulatát Szász Tünde hitoktató és a Torbágyi Református Gyülekezet ünnepi műsora teszi teljessé.

Helyszín:
Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal

Kép
advent3

Megszűnt a változtatási tilalom a Nyugati Lakópark III. ütemében

Ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a Nyugati Lakópark III. ütem területére elrendelt változtatási tilalom a 26/2022. (XII.2.) önkormányzati rendelet alapján 2022. december 2. napján lépett hatályba.

A változtatási tilalom időtartamára vonatkozóan a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 86. § (1)–(2) bekezdése rendelkezik, mely kimondja, hogy a települési önkormányzat rendelettel változtatási tilalmat írhat elő, de legfeljebb három évre.

A változtatási tilalom – ha az azt elrendelő önkormányzati rendelet rövidebb időről nem rendelkezik – három év eltelte után külön rendelkezés nélkül megszűnik. A fenti rendelkezés alapján a változtatási tilalom 2025. december 2. napján – külön döntés nélkül – megszűnt.

Tájékoztatjuk továbbá az érintetteket, hogy a Nyugati Lakópark III. ütem területén a víz- és szennyvízközmű-ellátás jelenleg nem biztosított, a terület közművesítése nem megoldott.

Biatorbágy Város Önkormányzata a hatályos jogszabályi keretek között folyamatos egyeztetéseket folytat a terület tulajdonosával a közműellátás jövőbeni lehetőségeiről, valamint a terület további szabályozásával összefüggő kérdésekről.

A folyamatban lévő egyeztetések célja a jogszerű és műszakilag megalapozott megoldások feltárása. Ezek kimenetele jelenleg még nem végleges, az esetleges további döntések külön eljárásban, a jogszabályoknak megfelelően születhetnek meg.

Kép
nyugati-3-terulete_v.jpg

 

Az ünnepi időszakban is lesz lehetőség sportolásra Biatorbágyon

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy idén az előző évek gyakorlatával szemben az ünnepi időszakban is lesz lehetőség sportolásra Biatorbágyon a városi sportpályákon!

Amint korábban jeleztük, 2025. december 19. és 2026. január 4. között a sportpályák általános rend szerint zárva tartanak. Ugyanakkor – a lakossági igényeket figyelembe véve – több létesítmény korlátozott, ünnepi nyitvatartással mégis elérhető marad. 


Kolozsvári úti sportpálya

December 20–23., 29–30., valamint január 2. napján

09:00–16:00 között várja a sportolni vágyókat. 


Iharosi műfüves pálya

December 30-án és január 2-án

10:00–18:00 között vehető igénybe.

 

A teljes ünnepi időszak alatt folyamatosan használható az Ohmüllner sétány melletti futópálya, a focipálya, a kondipark, valamint a Forrás utcai felnőtt kondipark.

Kellemes, aktív ünnepi időszakot kívánunk!

Víznyomáscsökkenés és időszakos vízhiány várható december 12-én

A Fővárosi Vízművek tájékoztatja a fogyasztókat, hogy 2025. december 12-én 08:00 és 15:00 óra között ivóvíz-hálózati munkálatokat végez, amelynek következtében víznyomáscsökkenés, vízzavarosodás és időszakos vízhiány várható. A társaság hangsúlyozza, hogy a tervezett beavatkozás hosszú távon a megbízható és kiváló minőségű vízszolgáltatást szolgálja.

Köszönetét fejezi ki az érintettek türelméért és megértéséért.

Érintett közterületszakaszok:
Biatorbágy, Gábor Áron utca Füzes utcától a Géza fejedelmi szakaszig.

Csatolmány Méret
Vízhiány értesítő (671.11 KB) 671.11 KB

Lakossági fórum beszámoló

A közlekedéssel kapcsolatos lakossági fórum eredményekkel zárult. Kiemelünk néhány új, illetve lényeges információt:

  • az 1. számú főút Tatabánya és Budapest közötti szakaszára nehézgépjárművek  nem hajthatnak be, 7.5t-s korlátozó táblák kihelyezésre kerültek
  • a Herceghalom felől a 8101 jelű úton (Szent István utca) érkező átmenő- („menekülő”) forgalom időszakos letiltása történt behajtani tilos táblák kihelyezésével
  • a Biatorbágy centrum felől érkezők 1. számú főútba történő becsatlakozását és a torlódások csökkentése érdekében a Dózsa György 1-es csomópontban a jelzőlámpa zöldidő-arányait a Dózsa György út javára módosítják
  • az 1-es számú főút Ország úti és Vendel parki körforgalmú csomópontjain az áteresztőképesség növelése várható (a Tormásréti úti körforgalom kb. egy hónap múlva)
  • az M1 autópálya pátyi csomópontnál a felhajtó járművek segítésére 60 km/h-s sebességkorlátozás mellett „40 m-es legkisebb követési távolság” jelzőtábla kerül kihelyezésre
  • az M1-es keleti felhajtó májustól használható lesz
  • a Pátyi M1 csomópont felől az 1-es főútra kanyarodásnál a jelzőlámpázás forgalomirányítást napirendre tűzik
  • 2026 nyarára pedig az M1 Budapest felé tartó oldala kiszélesedik, ami lehetővé teszi 2 sáv használatát a főváros felé, ez pedig a pályára történő felhajtást teheti könnyebbé

Összefoglaltuk az M1 autópálya bővítéssel kapcsolatos eredményeket:

Az MK (Magyar Közút Nzrt.) és a MKIF (MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) az eddigiekben több beavatkozást végrehajtott. Ezek voltak:

- az M1 pátyi csomópontnál az 1-es főútra balra kanyarodóknak épített külön sáv

- ugyanitt a besorolást segítő sáv felfestése

-‎ az autópálya pihenőhely mellett Budapest irányú felhajtó ág két sávosra történő átalakítása

- Biatorbágy Katalinhegy irányából Páty felé a Tábor utca zúzottköves profiljavítása

- az 1-es főút Dózsa György utcai csomópontjában a város felől a egyenes-balra és a jobbra kanyarodók felállását segítő burkolati jelek felfestése

- Herceghalom felől a 8101 jelű úton (Szent István utca) az átmenő- („menekülő”) forgalom időszakos letiltása.

Az MK készen áll arra, hogy a folyamatban lévő forgalomszámlálás alapján a Dózsa György 1-es főúti csomópontjában a jelzőlámpa zöldidőarányait a Dózsa György út javára módosítsa. (amennyiben valaki a főirányban kitöltetlen zöldidőt tapasztal, jelezzen és állítanak a fázisterven.)

Tervező bevonásával vizsgálják az 1-es számú főút Ország úti és Vendel parki körforgalmú csomópontjain az áteresztőképesség növelésének kiskorrekciós lehetőségeit Budapest irányába, valamint a hazaingázó irányt is készek vizsgálni. A Tormásréti úti körforgalomnál a Budapest irányú többletsáv „optimális esetben egy hónap múlva megvalósulhat”.

Az M1 autópálya pátyi csomópontnál az autópályára felhajtó járművek segítésére a pályán Budapest felé haladó sávjában 60 km/h-s sebességkorlátozás mellett „40 m-es legkisebb követési távolság” jelzőtábla kerül kihelyezésre.

Lakossági javaslat vonatkozott a nehézgépjármű forgalom 1-es főútról való kitiltására,  ami történetesen egy irányba mutatott teherforgalom autópályahálózatra terelésének szakminisztérium részéről kitűzött országos célokkal, így a főúton novemberben sor került a 7,5 t-s korlátozó táblák kihelyezésére.

Az MK és a MKIF (műszaki, forgalmi, biztonsági, tulajdonosi, előkészítési-engedélyezési időigény típusú okokra hivatkozva) nem támogatta a városból az M1 pályára való ideiglenes megoldásokra irányuló javaslatokat (például a 027/16 helyrajzi számú földterületen; felhajtóág a Verebély utcából, ill. az utca meghosszabbítása az M0 Tópark csomópontig).

Az MK és a MKIF átadott anyagában az eljutási lehetőségek átfogó képéhez ajánlásokat adott a Budapestre való beingázás alternatív megoldásira: például a 8101 jelű út (Szent István utca) – 1-es főút útvonalon, Herceghalom irányában tett kitérővel a pátyi autópályacsomópont felé, illetve Sóskút felé a 8104 j. ök. út - M7 útvonalon.  

MKIF M1 bővítéssel kapcsolatos összefoglalója itt található:

https://mkif.hu/az-m1-es-autopalya-bovitesevel-osszefuggesben-biatorbagy-tersegeben-a-csucsidoszakokban-kialakult-jelentosebb-torlodasok-mertekenek-csokkentesi-lehetosegei/

Köszönjük a részvételt!

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki személyesen vagy online követte a tegnapi lakossági fórumot Biatorbágy közlekedési helyzetéről. A forgalmi helyzet áldatlanságát senki nem vitatta, a beszélgetés leginkább arról folyt, mivel lehetne enyhíteni a forgalmi dugókat a város körül. Elmentünk a falig.
Mindenkinek köszönöm a véleményét, javaslatait, a mértéktartást. Köszönet a partnereknek, hogy valamennyi érintett intézmény képviseltette magát. Arra kaptunk ígéretet, hogy a javaslatainkat továbbra is megvizsgálják, s ami csak lehetséges, felgyorsítják, megvalósítják. Abban is megállapodtunk, hogy rendszeressé tesszük a konzultációkat.
Nagy eredménynek tekinthetjük, hogy a munkát átütemezik, és a Pátyi út fél oldalát 2026 áprilisában megnyitják a forgalom előtt, és ami talán még fontosabb, az M1-es keleti felhajtóját májustól újra használhatjuk.
2026 nyarára pedig az M1 Budapest felé tartó oldala kiszélesedik, ami lehetővé teszi 2 sáv használatát a főváros felé, ez pedig a pályára történő felhajtást teheti könnyebbé.
További szakmai egyeztetéseket tervezünk, és ezek részleteiről folyamatosan tájékoztatjuk a biatorbágyiakat.

Kocsis József
polgármester

Betekintő - a bizottságok munkájáról / Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság - 2025.12.07.

21 pontot tárgyalt utolsó 2025-ös ülésén a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság. Előkészítették a 9 éve húzódó kosárcsarnok-építéssel kapcsolatos következő jogi lépést, beszéltek a tehergépjárművek helyi közútra történő behajtásának szabályairól és egyeztettek a városi vagyonrendelet módosításáról is.

Részletes napirendi pontok ezen a linken.

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: