Önkormányzati pályázatok

Jul 29

Pályázati felhívás Juhász Ferencnek emléket állító köztéri alkotás megvalósítására

Biatorbágy Város Önkormányzat az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma 105174/133kódszámú pályázatára az alábbi kiírást teszi.

 

A pályázat célja:

Juhász Ferenc, a biai születésű, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, szerkesztő életművének emléket állító figurális szobor elkészítése.

 

Biatorbágy Városa a szoborral kapcsolatban az alábbiakat köti ki:

 

A szobor helyszíne, elhelyezése:

A Biatorbágyi Faluház épületének Baross Gábor utcára nyíló bejáratainak  közelében.

 

A szobor anyaga, mérete

-    a szobornak illeszkednie kell az épített és természeti környezethez, méltó módon ábrázolnia a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjét, Juhász Ferencet.

-    az anyagválasztás bronz, magas színvonalú művészi kivitelben

-    figurális alkotás, 1:1 méretben, teljes alakos szobor

-    a költőt abban a korában, körülbelül 50 évesen elevenítse meg, amikori arca leginkább él a köztudatban. Juhász Ferenc a XX. század egyik legtöbbet ábrázolt költője volt, tekintete, élete és titkokat-látó szemei, határozott vonásai, egyenessége, gazdag teremtett világa mind-mind megihlették kortársait. A szülőfalujában elhelyezendő, egész alakos szoborral célunk, hogy örök emléket állítva a zseniális alkotónak – Juhász Ferenc hazataláljon Biatorbágyra és mindenki emlékezetében megmaradhasson a műalkotás által felejthetetlen alakja.

 

A szobor megtervezésére és kivitelezésére Biatorbágy Város Önkormányzata NYÍLT, ANONIM pályázatot ír ki. A pályázaton olyan művészeti alkotómunkával foglalkozó természetes vagy jogi személy, képző- és alkotóművész, szobrász vehet részt, aki rendelkezik köztéri referencia alkotással, továbbá vállalkozik a pályázati kiírásban közzétett feladat elvégzésére, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el.


A pályázat nyelve: magyar.


A pályázat tartalmi követelményei, benyújtandó dokumentumok:

- a helyszínre tervezett műalkotás vázlata/terve: M=1:5 fehér színű makett formában.

-    LÁTVÁNYTERV legalább 4 nézetből készült fotók, amelyek közül egy nézeten az alkotás főbb méretei egyértelműen feltüntetésre kerülnek ( szoborméret és a műalkotás befoglaló méretei)

-    MŰLEÍRÁS, művek anyagának, technikájának pontos leírása

-    megvalósítás részletes KÖLTSÉGBECSLÉSE

-    LÁTVÁNYTERV 3 KÜL. NÉZETBŐL, A3-as méretben

-    A mellékelt helyszínrajzba beillesztett SZOBOR HELYZETE A3-as méretben

 


A szobor elkészültének végső határideje: 2017. augusztus 20.

 

A mű létrehozásához rendelkezésre álló összeg:

Bruttó 15.000.000 azaz Tizenötmillió Ft, amely tartalmazza a szoborkompozíció megtervezését, a szobor és talapzatának szakszerű kivitelezését, kihelyezését, anyag- és munkadíját, a  szükséges terep előkészítő munkákat, továbbá a fizetendő ÁFÁ-t együttesen.

 

Díjazás:

1.    Az NKA pályázati kiírása szerint három és csakis három pályaművel lehet pályázni, melyből a nyertes pályázóról a Képzőművészet szakmai kollégiuma dönt.

2.    Sikeres pályázat esetén a három pályázó közül az NKA által nem támogatott két pályamű alkotója bruttó 200-200.000 Ft pályázati tiszteletdíjban részesül. Az NKA által támogatott pályázat benyújtója elnyeri pályaműve elkészítésének jogát.

3.    Amennyiben az NKA egyik pályázatot sem támogatja, mindhárom pályamű alkotóját megilleti ez az összeg. Ebben az esetben az önkormányzat újra tárgyalja a mű megvalósítását. Ugyanakkor az önkormányzat fenntartja a jogát, hogy 2017. december 31-ig más pályázaton a benyújtott művekkel újra indul.

4.    Csökkentett támogatás esetén az önkormányzat újra tárgyalja a támogatás elfogadását.

 

A pályázat beadási határideje és helye, módja:

A pályaműveket 2016. augusztus 31. (szerda) 10:00-14:00 óráig a Közösségi Házban (2051-Biatorbágy, Fő út 94.) sz. alatt név nélkül kell leadni. A pályaművek beérkezési sorrendben sorszámot kapnak, a sorszám rávezetésre kerül a pályázónak átadott átvételi elismervényre.

 

Elbírálás:

A névvel ellátott dokumentumok, makettek érvénytelennek minősülnek.

A név nélküli, sorszámozott pályaművekről Illyés Antal szobrászművész szakmai megítélése, valamint a költő családjának véleménye alapján Biatorbágy Város Képviselő-testülete dönt.

 

Egyéb feltételek:

-    A mű megvalósítására csak a pályázat pozitív elbírálását, ill. elkészítésére és
kivitelezésére vonatkozó szerződés megkötését követően kerülhet sor.

-    A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa,
és emiatt nem ad ki megbízást a megvalósításra. A döntésről az NKA döntése után az önkormányzat írásban értesíti valamennyi pályázót.

-    Egy alkotó több pályaművel is jelentkezhet olyan eredeti tervvel, amelyekkel más pályázatokon még nem vett részt.

-    Az elhelyezéshez szükséges engedélyeket Biatorbágy Város Önkormányzata adja ki.

-    A pályázati kiírás formai és tartalmi feltételeinek nem megfelelő, valamint a határidő
után érkező pályamunkák nem kerülnek elbírálásra.

 

A pályázattal kapcsolatos további információ: Varga László alpolgármestertől kérhető, a 30/516-77-49-as telefonon, vagy a varga.laszlo@biatorbagy.hu e-mail címen.

upload
Csatolmány Méret
helyszinrajz_kozmuvekkel.pdf (384.04 KB) 384.04 KB
Feb 3

Címer pályázat

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

pályázatot ír ki

címerének és zászlajának megújítására

Bia és Torbágy egyesítésének 50. évfordulója alkalmából

 

A pályázat célja: egy – a heraldika szabályainak megfelelő – új grafikai terv készítése Bia és Torbágy települések 1966-os egyesítésének ötvenedik évfordulójára, amely mind formájában, mind színhasználatában harmonikus, elegáns képet fest a 2007-ben várossá vált településről.

 

A pályázat kidolgozásának módja: A pályázati anyagokat elektronikus hordozóra vektorgrafikus feldolgozásban, CMYK színfelbontásban  kell elkészíteni és JPG nézőképekkel benyújtani.

 

Elbírálás szempontjai: Az ábrázolásnál és színfelhasználásnál, mind a címer- mind a zászló tekintetében a magyar néphagyományhoz, néplélekhez, színszimbolikához való illeszkedés, a település (Bia és Torbágy) egységét kifejező koncepció kidolgozása.

 

Beadási határidő: 2016. május 10. (kedd) 17.00 óráig Biatorbágy Város Önkormányzata címére, „Címer pályázat” megjelöléssel. (2051 Biatorbágy Baross Gábor u. 2/a.) vagy a nézőképek elektronikus formában történő elküldésével (maximum 5 megabites határig) a sajto@biatorbagy.hu címre.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. május 26.

Támogatás formája: Az első három helyezett díjazásban részesül. Az első díj 200.000, a második 100.000, a harmadik 50.000 nettó forint, amely összeg tartalmazza a szellemi termékek jogdíjának megváltását is.  

A beérkező munkák előzetes bírálatát Prof. Dr. Bertényi Iván a heraldika szakértője, többek között a „Kis magyar címertan” című könyv szerzője végzi.

Az alkotások széles körű lakossági megismertetésére, valamint a közönségszavazatok begyűjtésére 2016. május 11-25-ig kerül sor. A véleményekre is figyelemmel Biatorbágy Város Képviselő-testülete hirdet majd eredményt.

Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete fenntartja azon jogát, hogy a pályázati anyagok megismerését, értékelését és véleményeztetését követően döntsön arról, hogy változtatni kívám-e a jelenleg használt arculati elemeken.

 

Biatorbágy, 2016. április 1.

 

Tarjáni István

Polgármester

Apr 29

Az igényelhető helyi értékvédelmi támogatásról

Pályázati kiírás

Az igényelhető helyi értékvédelmi támogatásról

Biatorbágy Város Képviselő-testületének célja, hogy a kulturális örökségvédelemről szóló törvényekkel, illetve a Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Biatorbágy város településképe védelmének helyi szabályairól szóló, 21/2018. (X.26.) önkormányzati rendeletével összhangban biztosítsa Biatorbágy közigazgatási területén lévő helyi jelentőségű építészeti és természeti értékek védelmét.

Az értékvédelmi támogatás célja:

  • Biatorbágy város helyi védett értékeinek, épített és természeti örökségének fenntartása, megőrzése;

  • Az épített építészeti és természeti környezeti értékeink felismerése, tiszteletben tartása és megóvása, és az értéket definiáló jelentéstartalom és identitás megőrzése melletti hasznosítás, felújítás, az értékközpontú „továbbépítés” (használhatóvá tétel);

  • Értéknövelés azzal, hogy egy igényesen felújított és – a védett értéket tiszteletben tartásával, megóvásával – fenntartott épület nem csak kulturális, hanem pénzben is mérhető értéket is jelent;

  • A városi minőséget emeli a méltó módon megőrzött múlt, az igényes jelen és a remélt jövőbeli fejlődés egészséges „együttélése”, kontextusa közvetlen életterünkben és lakókörnyezetünkben. 

A támogatás tárgya:

Biatorbágy Város Képviselő-testülete a település területén támogatni kívánja azon

  • épület, épületrész, építmény,

  • közterület, szobor, köztárgy, kút, kútház,

  • természeti érték (forrás, facsoport)

  • történeti kert

értékőrző felújítását, amelyek

  • helyi egyedi vagy területi védelem alatt álló értékek,

  • helyrehozatali kötelezettséggel érintettek,

  • vagy szerepelnek az Helyi értékvédelmi kataszterben (Értékleltár).

Támogatható munkálatok:

Előkészítőtő munkálatok:

  • értékmegőrzésre irányuló felújítási munkálatok tervdokumentációjának elkészítése

  • építéstörténeti kutatások és dokumentáció elkészítése

  • faanyagvédelmi és statikai vizsgálatok elvégzése és dokumentálása

Helyi egyedi vagy területi védelem alatt álló épület esetén (egy komplett felújítási dokumentáció részét képező):

  • a tetőszerkezet, a tetőhéjazat, a kémények felújítása, vagy ha szerkezeti állapotuk indokolja, abban az esetben cseréje,

  • teljes homlokzatára - de legalább a közterületre néző – kiterjedő felületek, tagozatok felújítása, eredeti állapot szerinti helyreállítása, festése,

  • jellegzetességeit adó részleteinek (különösen nyílászáró, zsalutábla, kémény, homlokzati díszítőelemek, tornác) felújítása, cseréje,

  • utcai kerítésének és elemeinek helyreállítása és felújítása,

  • közterületi homlokzaton a meglévő épületgépészeti szerkezetek, szerelvények onnan történő elhelyezése,

  • utólagos vízszigetelési munkálatok.

Helyi egyedi védelem alatt álló épület telkén, vagy helyi védett terület telkén álló:

  •  kút, kútház felújítása, helyreállítása.

Természeti érték, forrás, facsoport, történeti kert esetén:

  • természeti és táji érték fenntartó kezelése

  • növényápolási, növény telepítési munkálatok,

  • burkolatok, lépcsők, tereptárgyak felújítása, megújítása.

A pályázati rendszerben nem támogatható:

  •  a védett értékekkel összefüggésben engedély nélkül, engedélytől eltérően, vagy a településképi követelményeknek nem megfelelően, illetve szabálytalanul végzett építési munkálat,

  • Biatorbágy Város Önkormányzatával szemben bármilyen tartozása van.

A pályázónak lehetősége van a pályázat benyújtása előtt konzultációt kérnie a főépítésztől.

A pályázók köre:

Pályázatot nyújthat be minden olyan magán- és jogi személy részére, aki Biatorbágy Város közigazgatási területén álló helyi értékvédelmi terület, helyi védelem alatt álló építészeti vagy természeti érték, vagy a helyrehozatali kötelezettséggel érintett építmény tulajdonosa, bérlője, használója. A közterületen álló, vagy nem magántulajdonban lévő értékek védelmére esetén a tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása szükséges.

A pályázati támogatás jellege és mértéke:

2025-ös évben a pályázat maximális keretösszege 15.000.000,- Ft.

Pályázatonként adható maximális támogatás:

  1. Felújítási, karbantartási, építőipari munkák esetén a teljes költség 50%-a, de maximum 2.000.000,- Ft

  2. Előkészítő munkák esetén a teljes költség 50%-a, de maximum 1.000.000,- Ft

  3. Amennyiben az 1-es és a 2-es pontra összevont pályázat érkezik, úgy a teljes költség 50%-a, de maximum 2.500.000,- Ft

A pályázaton igényelhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. a pályázati kiírás mellékletét képező kitöltött „Adatlap”-ot

  2. a köztartozásmentes adózók nyilvántartásba szerepléséről igazolást

  3. a tervezett területre vonatkozó tulajdonilap, bérleti szerződés, tulajdonos hozzájárulás

  4. a pályázat célja alapján

    1. felújítási munkálatok esetén

      1. felmérési dokumentáció (rajzi és szöveges munkarésszel)

      2. felújítási terv (rajzi és szöveges munkarésszel)

      3. fotódokumentáció

      4. költségvetés / ajánlat

      5. ütemezési terv

      6. szükséges hozzájárulások, engedélyek (városképi, bejelentési, építési, örökségvédelmi, stb engedélyek)

      7. természeti érték esetén kertépítészi szakvélemény

    2. előkészítő munkák esetén

      1. a felújítandó érték bemutatása

      2. fotódokumentáció

      3. költségvetés / ajánlat

      4. ütemezési terv

    3. karbantartási munkák esetén

      1. fotódokumentáció

      2. költségvetés / ajánlat

      3. ütemezési terv

      4. természeti érték esetén kertépítészi szakvélemény

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 10.

A pályázat benyújtásának helye és módja

A pályázatot Biatorbágy Város Képviselő-testületének címezve, a Polgármesteri Hivatal (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) Ügyfélszolgálatán 2025. május 10. 16 óráig lehet benyújtani, illetve postai úton vagy e-papíron keresztül 2025. május 10. éjfélig lehet feladni.

A pályázat értékelésének határideje: 2025. május 31.

Hiányos és határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek elbírálásra.

A pályázók a döntésről 30 napon belül írásban értesítést kapnak.

A pályázat elbírálása

Az elbírálás során a beérkezett pályázatokat szakmai szempontból külön bírálóbizottság véleményezi, melynek tagjai:

  • Biatorbágy város főépítésze és/vagy szakmai delegáltja,

  • Városfejlesztési Bizottság elnöke,

  • Várostervezési Osztály osztályvezetője,

  • Műszaki (és Környezetvédelmi) Osztály osztályvezetője vagy a Magasépítési csoport vezetője,

  • Értéktár Bizottság által kijelölt bizottsági tag,

  • a helyi építész szervezet (B_KÖZ_ÉP) delegáltja.

Bírálati szempontok:

  • városképi megjelenés,

  • védettség foka,

  • az elvégzendő munkák fontossága,

  • tervdokumentáció minősége,

Építészeti értékek esetén a pályázati elbírálásánál előnyt élvez:

  • a teljes körű felújítás,

  • a helyi védett terület esetén a szomszédos épületek tulajdonosainak együttes pályázata,

  • a közepes, vagy rossz műszaki állapotú épületek, építmények.

A bírálóbizottság véleményezésének figyelembevételével a főépítész – szakmai álláspontjának, javaslatának közlésével – terjeszti elő a támogatás odaítéléséről szóló döntésre a pályázatokat.

A támogatás odaítéléséről a főépítész előterjesztése alapján a Városfejlesztési Bizottság átruházott hatáskörben dönt az éves pályázati keret betartásával. A döntésnek tartalmaznia kell a támogatásban részesítettek megnevezését, a támogatott tevékenység rövid leírását, a támogatás összegszerű mértékét.

A pályázati szerződés

A támogatás biztosítására vonatkozóan a pályáztatás során kiválasztott, a támogatást igénybe vevőkkel az elbírálást követő 30 napon belül támogatási szerződést kell kötni. A szerződésben rögzíteni kell:

  • támogatott összeg felhasználásának feltételei

  • az elszámolás rendjét / módját / idejét

  • a felek kötelezettségeit

  • a megvalósítás idejét, mely nem lehet hosszabb a pályázati szerződés megkötését követő év végénél

A pályázat elszámolása a „Önkormányzati pályázatok elszámolási rendszere” alapján történik.

A pályázat utókövetése

A városi főépítész a pályázat odaítélését követő 5 évben bármikor ellenőrízheti a pályázati kiírásban szereplő kitételek betartását.

A pályázatot a mellékelt adatlap kitöltésével, és a benne foglalt mellékletek csatolásával kell benyújtani.

 

TÁJÉKOZTATÓ

a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben foglalt érintettségi és összeférhetetlenségi szabályokról[1]

A törvény hatálya – az abban meghatározott kivételekkel - kiterjed az államháztartás alrendszereiből, az európai uniós forrásokból, a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból származó, egyedi döntés alapján nyújtott, pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül az államháztartáson kívüli természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek – ide nem értve a társasházat – számára odaítélt, természetben vagy pénzben juttatott támogatásokra.

A törvény pályázatokra vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a nem pályázati úton odaítélt támogatásokra is, azzal, hogy a pályázat fogalma alatt a támogatás odaítélésére irányuló kérelmet, a pályázati eljárás fogalma alatt pedig a támogatási döntés előkészítését és meghozatalát kell érteni. A nem pályázati úton odaítélt támogatásból nem részesülhet az, aki – ha a támogatási döntést pályázati eljárásban hoznák – a pályázati eljárásban nem vehetne részt pályázóként.

Összeférhetetlenség

Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban:

a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,

b) a kizárt közjogi tisztségviselő,

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, civil szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a civil szervezet, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,

f) az a civil szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége,

fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),

fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,

g) akinek a részvételből való kizártságának tényét az e célra szolgáló honlapon közzétették.

 

Érintettség

Ha a pályázó

a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll;

b) nem kizárt közjogi tisztségviselő (a köztársasági elnök, az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, a polgármester, az alpolgármester, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettes, a helyi önkormányzati képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, a központi államigazgatási szerv – kizárt közjogi tisztségviselők körébe nem tartozó - vezetője és helyettesei, a regionális fejlesztési tanács tagja);

c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója (a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér);

d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság;

e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, civil szervezet, egyház vagy szakszervezet, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy a civil szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja

köteles kezdeményezni e körülménynek a közzétételre szolgáló honlapon történő közzétételét a pályázat benyújtásával egyidejűleg.

Ha az érintettséget megalapozó körülmény a pályázat benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a pályázó köteles 8 munkanapon belül kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét. Ha a pályázó a közzétételt határidőben nem kezdeményezte, támogatásban nem részesülhet.

[1]               FIGYELEM! Jelen tájékoztató nem azonos a törvény szövegével, a törvény a fentieknél részletesebb szabályokat tartalmaz. A törvény teljes szövege megtalálható a www.magyarorszag.hu oldalon, a „Jogszabályok” menüpont alatt.

upload
Csatolmány Méret
Pályázati kiírás + Adatlap (336.02 KB) 336.02 KB
Mar 28

Egyéb nem iskolai végzettségek támogatása

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete keretösszeget határoz meg, amivel támogatni kívánja a település ifjúságának munkába állási lehetőségeinek javítását, közvetve felsőfokú iskolai végzettség megszerzését. Fenti cél elérésére az önkormányzat mint Támogató pályázatot hirdet több, nem iskolai keretek között megszerezhető képesítés megszerzésének támogatására. Ezzel kívánja Biatorbágy ifjúságának munkaerőpiaci lehetőségeit bővíteni.

A pályázat részletei: 

Pályázati témák:

A pályázatban a következő, nem iskolai keretek között megszerezhető végzettségek pályázhatók:

  1. nyelvvizsga tanfolyam 

  2. vezetői engedély tanfolyam 

Egy pályázó mindkét célra benyújthat támogatási kérelmet tárgyi évben egy alkalommal.

Pályázók köre:

A pályázaton biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 30 évnél fiatalabb szociálisan rászoruló személyek indulhatnak.

A pályázaton elnyerhető támogatás

Az ifjúság támogatására kiírt pályázatok keretösszege összesen: 5.000.000 Ft

A pályázható maximális összeg: vissza nem térítendő 100.000 Ft/cél.

  1. Benyújtandó dokumentumok:
  2. pályázati adatlap

  3. tételes költségvetés terv

  4. szociális rászorultságot igazoló iratok, jövedelem igazolás a pályázó és a vele az egy háztartásban élők tekintetében. 

  5. GDPR nyilatkozat a szülő részéről, amennyiben a pályázó 16 évnél fiatalabb

A pályázat benyújtásának határideje, módja, ideje:

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon zárt borítékban kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán személyesen leadva, vagy PDF formátumban a palyazat@biatorbagy.hu email címre elektronikus formában megküldve

2025. 04.30. 16.00 és 2025.09.30-én 16:00 óráig.

A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek azon pályázatok: 

  1. melyek felsőfokú diploma megszerzéséhez köthető nyelvvizsgát céloznak,

  2. melyek a munkavégzéshez, munkaerő piaci helyzet javítását szolgáló autóvezetői engedélyek megszerzésére irányulnak.

A pályázat érvényességének vizsgálata

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) 70. § (1) bekezdésének megfelelően a Támogató befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésre vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja azt. 

A befogadás során vizsgálni kell, hogy

  1. a pályázat határidőn belül került benyújtásra;

  2. az igényelt költségvetési támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket;

  3. a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik.

Amennyiben a Támogató a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel 5 napos hiánypótlási határidő megjelölésével. 

Amennyiben a Pályázó a felszólításban megjelölt határidőre nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget, a Hivatal megállapítja a pályázat érvénytelenségét és megjelöli az érvénytelenség okát.

A pályázatok elbírálásának határideje, a döntés, szerződéskötés

A támogatás a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapítható, a kértnél nagyobb támogatási összeg megítélésére nincs lehetőség. A támogatási döntésben meghatározhatóak a támogatás felhasználására és szerződéskötésre vonatkozó feltételek. 

A pályázók a döntésről a döntést követő 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

A beérkezett pályázatokat az Biatorbágy Város Képviselő-testülete Közjóléti Bizottsága bírálja el 2025. 05.31-ig és 2025. 10. 31-ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül kerül sor a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

 Elszámolható költségek köre, mértéke

Az I.1. pontban megjelölt cél esetén a tanfolyam díja és taneszközök költsége, valamint az I.2 pontban megjelölt cél estén a tanfolyam díja.

az elszámoláshoz szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:

  1. A megszerzett bizonyítvány bemutatása, vagy a sikertelen vizsgát igazoló okirat. Jogosítvány megszerzésére történt támogatás esetén, amennyiben nem sikerül a jogosítványt egy év alatt megszerezni, akkor a támogatási összeg visszafizetése kötelező.

  2. A pályázók a döntésről a döntéstől számított 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

  3. A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után történik.

  4. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatottal szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.

  5. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2026. 01. 15., 2026.08.15. melyet papír alapon vagy PDF formátumban a palyazat@biatorbagy.hu email címre kell benyújtania. Ez alól kivételt képez a jogosítvány megszerzésének támogatása. Ott a döntéstől számított egy év a felhasználás és beszámolás határideje.

  6. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.

  7. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben, illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban 

Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu

Fogalomtár:

szociálisan rászoruló személy: olyan családban él, amelyben az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval és társadalombiztosítási járulékkal csökkentett összegének 130%-át, azaz 251 396 Ft-ot.

jövedelem: jövedelem: - az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, és azon bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

nyelvvizsga tanfolyam: Minden Magyarországon elfogadott, regisztrált nyelvvizsga.

A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:

  • a pályázó és a vele közös háztartásban élők jövedelmének és egyéb pénzellátásának (táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, rehabilitációs járadék, rokkantsági járadék, stb.), illetve rendszeres szociális ellátásának igazolása (ápolási díj, rendszeres települési támogatás, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, rendszeres gyermekvédelmi támogatás stb.)

  • ha a pályázó félárva/árva, a szülő(k) halotti anyakönyvi kivonata(i),

  • ha a szülők elváltak, a jogerős bírósági ítélet másolata,

  • ha a pályázó krónikus betegségben szenved, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg van, az erről szóló orvosi igazolás vagy kórházi zárójelentés,

  • ha a szülő/gondviselő, egyéb családtag munkanélküli, a munkaügyi központ igazolása,

  • ha a szülő/gondviselő nyugdíjas, az erről szóló határozat vagy nyugdíjasigazolvány,

  • ha a pályázónak gyermeke van, a gyermek születési anyakönyvi kivonata,

upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap (5.61 MB) 5.61 MB
Elszámolási útmutató (47.24 KB) 47.24 KB
Beszámoló melléklet (24 KB) 24 KB
Elszámoló táblázat (63 KB) 63 KB
Mar 28

Ifjúsági Tehetséggondozási Alapra

Ifjúsági Tehetséggondozási Alapra

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ifjúsági Tehetséggondozási Alapot (ITA) hoz létre. Az önkormányzat mint Támogató pályázatot hirdet a versenysport, a tudományos élet a zene és az egyéb művészeti területeken kiemelkedően alkotó személyek, valamint biatorbágyi taggal működő zenekarok, művészeti csoportok részére. Ezzel kívánja gazdagítani Biatorbágy kulturális értékeit, színesíteni a kulturális és sportéletet. 

A pályázat részletei: 

  1. Pályázati témák/támogatási program tartalma:

Pályázatot az alább megjelölt témákban lehet beadni:

  1. Sport: sportfelszerélés, versenyeztetés, versenyre való felkészülés 

  2. Művészet, Zene: próbaterem-bérlés költségeire, koncertszervezés és lebonyolítás költségeire, koncerttechnika bérlésének költségeire, hangfelvételek készítésének költségeire, videoklip készítésének költségeire, minden egyéb művészeti ágban előállítandó szellemi és tárgyi termékek megvalósítására, és azok megvalósításához szükséges eszközök beszerzésére, rendezvények megszervezésére, azok kellékeinek beszerzésére, alkotóműhely bérleti díjára. 

  3. Pályázók köre:

A pályázati kiírás I/1 pontjában megjelölt témában, biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 30 évnél fiatalabb, igazolt és vagy versenysportot űző fiatalok.

A pályázati kiírás I/3 pontjában megjelölt témában olyan zenekarok pályázhatnak, amelynek valamely tagja biatorbágyi lakcímmel rendelkezik és 30 évnél fiatalabb, illetve 30 évnél fiatalabb biatorbágyi lakcímmel rendelkező személy, aki a zeneművészet vagy művészeti területen már kiemelkedő eredményeket elért, vagy olyan csoport, akik a zenén kívüli művészeti területen alkotnak (színházi társulat, tánccsoport), és legalább egyharmada biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 30 évnél fiatalabb tagot tudnak soraikban.

A pályázat benyújtásának feltétele legalább egy biatorbágyi rendezvényen való fellépés vagy részvétel vállalása az adott évben.

A pályázaton indulásnak feltétele, hogy a 2024. évben is nyertes pályázók, a pályázatukról a beszámolót és elszámolást elkészítsék és beadják a pályázat előtt.

  1. Benyújtandó dokumentumok:

Sport

  • pályázati adatlap 

  • részletes költségvetési terv

  • eredményeket igazoló dokumentumok

  • nyilatkozat arról, hogy Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót a vele készült anyagokban feltünteti

Művészet, zene

  • pályázati adatlap

  • részletes költségvetési terv 

  • eredményeket igazoló dokumentumok

  • nyilatkozat, hogy a támogatott évben részt vállal Biatorbágy kulturális életében

  • hangfelvétel vagy videoklip készítése vagy koncertszervezés esetén bemutatkozó anyag

  • nyilatkozat arról, hogy Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót feltünteti a projektcél megvalósítása során

  1. A pályázat benyújtásának módja, ideje:

    A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon zárt borítékban kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán vagy elektronikusan PDF formátumban a palyazat@biatorbagy.hu e-mail címre megküldve 2025. 04.30. 16.00 és 2025.09.30-án 16:00 óráig. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

  2. Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek. 

  1. Sport altémában azok a sportolók, akiknek országos, nemzetközi eredményeik vannak. Nemzetközi, világversenyekre készülnek.

  2. Azok a zenészek, zenekarok, akik tehetségkutató versenyeken eredményt értek el, vagy már díjazásban részesültek.

  3. Művészet területén azon személyek, akiknek korábbi műveik elismerő díjban részesültek, vagy saját kiállítással rendelkeztek. 

  4. Azok a tánccsoportok, akik országos vagy nemzetközi versenyeken eredményeket értek el. 

  5. Igényelhető támogatás, elszámolható költségek köre, mértéke 

Az ifjúság támogatására kiírt pályázatok keretösszege összesen: 5.000.000 Ft

Pályázati altéma 

támogatás mértéke

sport

Országos vagy nemzetközi eredményekkel nem rendelkező pályázó esetén maximum 200.000 Ft, ebből nem sportfelszerelés max. 50%

Országos vagy nemzetközi eredményekkel rendelkező pályázó esetén maximum 300.000    Ft, ebből nem sportfelszerelés max. 50%

zene, művészet

maximum 300.000 Ft, a következő elosztásban:

  1. koncertek, fellépések támogatása

  2. próbahely, kiállító hely, alkotóműhely bérlésére 

  3. hangfelvétel készítésére 

  4. videoklip készítés, vagy bemutatkozó videó készítése 

  5. Eszköz beszerzés támogatására a támogatási összeg max. 50%-a fordítható.

A támogatás formája: vissza nem térítendő.

Egy pályázó mindkét célra benyújthat támogatási kérelmet tárgyi évben egy alkalommal.

  1. A pályázat érvényességének vizsgálata

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) 70. § (1) bekezdésének megfelelően a Támogató befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésre vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja azt. 

A befogadás során vizsgálni kell, hogy

  1. a pályázat határidőn belül került benyújtásra;

  2. az igényelt költségvetési támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket;

  3. a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik.

Amennyiben a Támogató a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel 5 napos hiánypótlási határidő megjelölésével. 

Amennyiben a Pályázó a felszólításban megjelölt határidőre nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget, a Támogató megállapítja a pályázat érvénytelenségét és megjelöli az érvénytelenség okát.

További kizáró ok: A 2025-ös civil pályázaton nyertes csoportok ezen a pályázaton nem indulhatnak.

  1. A pályázatok elbírálásának határideje, a döntés, szerződéskötés

A beérkezett pályázatokat az Biatorbágy Város Képviselő- Testülete bírálja el 2025. 05.31-ig és 2025. 10. 31-ig. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

A támogatás a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapítható, a kértnél nagyobb támogatási összeg megítélésére nincs lehetőség. A támogatási döntésben meghatározhatóak a támogatás felhasználására és szerződéskötésre vonatkozó feltételek. 

A pályázók a döntésről a döntést követő 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után, legkésőbb az aláírás után 8 napon belül történik.

  1. A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:
  2. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

  3. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatottal szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.

  4. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2026. 01. 15., illetve 2026. 08. 15. melyet papír alapon vagy elektronikusan pdf formátumban a palyazat@biatorbagy.hu e-mail címre kell benyújtania, a mellékelt 1. és 2. számú melléklet alapján.

  5. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.

  6. Szöveges és fotódokumentáció készítése, ami felhasználható a város médiájában a pályázat eredményének bemutatására.

  7. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben, illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban 

Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu

upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap (5.61 MB) 5.61 MB
Elszámolási útmutató (47.24 KB) 47.24 KB
Beszámoló melléklet (24 KB) 24 KB
Elszámoló táblázat (63 KB) 63 KB
Mar 6

Pályázati kiírás a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2025. évi támogatására

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket, hogy ezzel is segítse közösségek létrejöttét és megerősödését, gazdagítsa a város kulturális kínálatát, sportéletét, teret biztosítson a természet és az épített környezet értékmegóvásának ezzel is javítva az itt élők életminőségét. Ennek érdekében pályázatot ír ki a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2025. évi támogatására.

  1. Pályázat benyújtására jogosultak, pályázati feltételek
    1. A szervezet biatorbágyi székhelyű, a pályázat elbírálását megelőzően legalább 1 éve működik a településen, és tagjainak legalább kétharmada biatorbágyi lakos.
    2. A művelődési, sport, érdekvédelmi közéletben való aktív részvétel, rendezvények szervezése, maradandó értékek létrehozása, ill. a közösség érdekében végzett egyéb tevékenység, mely alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a településen élők életminőségének javulásához, valamint öregbíti a település jó hírét.
    3. A korábban kapott támogatás megállapodás szerinti felhasználása.
    4. Pontos elszámolás a korábban kapott támogatással.
    5. Hozzájárulás a kapott támogatás felhasználásának önkormányzati ellenőrzéséhez.
  2. A Pályázat keretében támogatható célok
    1. A civil szervezet alapító okiratában, alapszabályában megjelölt célok megvalósítását segítő tevékenységek.
  3. A Pályázat keretében nem támogathatók:
    1. a politikai tevékenységet folytató szervezetek, pártok,
    2. azon szervezetek,
      1. amelyek a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ költségvetésén belül részesülnek önkormányzati támogatásban,
      2. melyek tevékenységét pályázaton kívül, együttműködési megállapodás keretében támogatja Biatorbágy Város Önkormányzata,
      3. amelyeknek korábbi támogatásuk elszámolása nem került elfogadásra.
    3. működési kiadások.
  4. A Pályázaton felosztásra kerülő keretösszeg:
    1. A keretösszeg 15.000.000 Ft, melyet Biatorbágy Város Önkormányzatának 2025. évi költségvetése tartalmazza.
    2. A pályázaton igényelhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
    3. A pályázaton, egy szervezet pályázati anyagában kérelmezett cél(ok), terv(ek), tevékenység(ek) támogatására együttesen odaítélhető összeg maximum 600.000 Ft.
    4. A pályázaton a pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a legalább három szervezet által közösen vállalt programok és célok, valamint azok, amelyek az ifjúsági korosztály helyi közösségekbe való bekapcsolódását segítik elő, és a testvérvárosi kapcsolatokat erősítő programok.
  5. A Pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
    1. A hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap.
    2. A pályázó szervezet elmúlt évi tevékenységének bemutatása különös tekintettel azokra a programokra, amikre az elmúlt évben nem nyújtottak be támogatási kérelmet (maximum egy A/4-es oldal terjedelemben)
    3. A pályázó szervezet tevékenységének és céljainak rövid ismertetése (maximum egy A/4-es oldal terjedelemben).
    4. A tárgyévre tervezett tételes költségvetés, benne az elnyerni kívánt pályázati összeg tervezett felhasználásával, valamint a pályázati célok egyértelmű megfogalmazásával.
    5. Hiánytalanul kitöltött pályázati cél adatlap/ adatlapok.
    6. Az egyesület éves programterve, aminek részeként a pályázati dokumentumban konkrétan meg kell jelölni azt a maximum 4 (négy) pályázati célt/tervet/tevékenységet, amelyhez az önkormányzat támogatását szeretné elnyerni a pályázó szervezet.
    7. A civil szervezet nyilvántartásba vételéről szóló bírósági végzésnek – változás esetén az adott időponttól érvényes végzésnek – egyszerű másolata.
    8. A pályázó nyilatkozata a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a alapján.
    9. A civil szervezet hatályos alapító okirata, ill. alapszabálya azon szervezetektől, akik először pályáznak, illetve akiknél a szervezet létesítő okiratának tartalmában változás történt. Más szervezeteknek nyilatkozni kell arról, hogy az előzőleg benyújtott pályázati időpontjukhoz képest nem történt változás a létesítő okiratukban.
    10. A pályázó szervezet 2025. évi - önkormányzati ingatlan(ok)ra vonatkozó - térítésmentes teremhasználati igényeit tartalmazó kitöltött adatlap.
    11. felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízás alkalmazásához.
    12. A kedvezményezett szervezet hivatalos képviselőjének – a vonatkozó jogszabály értelmében – nyilatkoznia kell a szervezet minden pénzforgalmi számlájáról.

A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény, valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendeletben szerinti felhatalmazó levelet szükséges alkalmazni.

A Kedvezményezettnek valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára ki kell tölteni a „felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízás alkalmazásához” nevű dokumentumot!

  1. A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja: 

Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, maximum 4 (négy) db konkrétan megjelölt önkormányzati támogatásra kérelmezett céllal/tervvel/tevékenységgel.

A pályázatot személyesen a Biatorbágy Város honlapjáról letölthető nyomtatványon, zárt borítékban, Biatorbágy Város Képviselő-testületének címezve, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/a) 2025. március 31-én 18.00 óráig lehet benyújtani, illetve postai úton 2025. március 31-én éjfélig lehet feladni. 

Kérjük, hogy a pályázatot semmilyen formában ne fűzze össze!

A borítékon kérjük feltüntetni:

CIVIL PÁLYÁZAT 2025.

A benyújtás további módja: elektronikus úton, PDF formátumban, a palyazat@biatorbagy.hu email címre 2025. március 31- én éjfélig elküldve.

A pályázat elbírálásának határideje: 2025. április 30.

Megvalósítási időszak: 2025. 02.01- 2025.12.31.

  1. A pályázat érvényességének vizsgálata

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) 70. § (1) bekezdésének megfelelően a Hivatal befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésre vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja azt. 

A befogadás során vizsgálni kell, hogy

  1. a pályázat határidőn belül került benyújtásra;
  2. az igényelt költségvetési támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket;
  3. a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik.

Amennyiben a Támogató a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel 5 napos hiánypótlási határidő megjelölésével. 

Amennyiben a Pályázó a felszólításban megjelölt határidőre nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget, a Támogató megállapítja a pályázat érvénytelenségét és megjelöli az érvénytelenség okát.

  1. A pályázatok elbírálásának határideje, a döntés, szerződéskötés

A támogatás a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapítható, a kértnél nagyobb támogatási összeg megítélésére nincs lehetőség. A támogatási döntésben meghatározhatóak a támogatás felhasználására és szerződéskötésre vonatkozó feltételek. 

A pályázók a döntésről a döntést követő 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után, legkésőbb az aláírás után 8 napon belül történik.

A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.

A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje 2026. február 15. Az elszámolást a pályázat mellékletében szereplő adatlapokon kell benyújtani, papír alapon vagy elektronikusan pdf formátumban a palyazat@biatorbagy.hu e-mail címre. A beszámolót tartalmilag és formailag a mellékletben található pályázati elszámolási útmutató szerint kell elkészíteni.

  1. További információ

A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.

A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben illetve személyesen is segítséget nyújt:

Tóth Tamás Ifjúsági referens

23 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64

email: toth.tamas@biatorbagy.hu

upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap (42.49 KB) 42.49 KB
Elszámolási útmutató (47.3 KB) 47.3 KB
Beszámoló (23.5 KB) 23.5 KB
Elszámoló táblázat (63 KB) 63 KB
Felhatalmazó levél (133.59 KB) 133.59 KB
Mar 6

Biatorbágyon működő köznevelési intézmények számára 2025.

Biatorbágy Város Önkormányzata támogatni kívánja a biatorbágyi köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok szakmai fejlődését, a nevelőtestületek közösségfejlesztését, szakmai kapcsolatok kialakítását a testvértelepülések intézményeivel, diákcsere programok lebonyolítását és határon túli tanulmányi kirándulások megszervezését a testvértelepülések bevonásával. 

Fenti cél elérése érdekében pályázatot ír ki a Biatorbágy Város területén működő, a 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a), b), f), i) pontjaiban felsorolt intézmények, tagintézmények valamint a Gólyafészek Bölcsőde számára. A pályázati keretösszeg a 2025. évi költségvetésben biztosított.

  1. Pályázati témák:
    1. Pedagógus továbbképzés és szakképesítés megszerzésének támogatása

    2. Szakmai rendezvények, Tantestületi csapatépítő programok

    3. Közös szakmai programok, továbbképzések, együttműködések támogatása biatorbágyi, és a testvértelepülések köznevelési intézményeinek részvételével 

    4. Határon túli tanulmányi kirándulások, diákcsere programok 

    5. Tehetséggondozás

    6. Felzárkóztatási program

  2. Pályázók köre:

    Biatorbágy Város területén működő, a 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a), b), f), i) pontjaiban felsorolt intézmények, valamint a Gólyafészek Bölcsőde, azzal a kikötéssel, hogy a bölcsőde csak az I./1. pontban megjelölt témára nyújthat be pályázatot.

  3. Pályázati feltételek:

    1. A köznevelési pályázati keretből fenntartói és működtetői feladatok nem finanszírozhatók.

    2. Pályázat a 2025. február 1. és 2025. december 31. között megvalósuló programokra nyújtható be.

    3. A köznevelési pályázatból olyan határon túli diákcsere programra nem nyújtható be pályázat, amelyre központi pályázat kiírásra került, de az intézmény nem vett részt azon. (Pl.: „Határtalanul” program)

    4. A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy elfogadja azt, hogy a pályázat keretében létrejött eredményeket megosztja, azokról rövid fényképekkel kiegészített beszámolót készít. 

    5. Egyéni pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy amennyiben pályázatának összege eléri az 500.000 Ft-ot, akkor annak lezárulását követő három tanévet, 500.000 Ft alatti képzésnél pedig 1 évet az őt delegáló intézményben kíván dolgozni. 

    6. A pályázatot az intézményvezetőnek el kell látnia kézjegyével.

  4. Egyéb tudnivalók:
    1. A 2023. és 2024. évi pályázaton támogatást nyert és megkezdett pedagógus-továbbképzésekre új pályázatot nem kell benyújtani.

    2. A 2024. évi pályázaton elnyert, de nem megkezdett pedagógus-továbbképzésekre ismételten be kell nyújtani pályázatot, amennyiben a pályázó fenntartja szándékát.

    3. Az egyes témákra nevelőtestületek közösen, a továbbképzésekre pedagógusok egyénileg nyújthatnak be pályázatot. 

  5. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

    1. Amennyiben a pályázat egy másik pályázathoz, projektekhez kiegészítő támogatásként kerül felhasználásra

    2. Több intézmény együttműködése a pályázati cél megvalósításában

  6. A pályázat benyújtásának módja, ideje

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán 2025. március 31-én 18:00 óráig, illetve elektronikusan pdf formátumban a palyazat@biatorbagy.hu email címre  2025. március 31-én 24:00 óráig.  A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

  1. A pályázat érvényességének vizsgálata

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) 70. § (1) bekezdésének megfelelően a Támogató befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésre vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja azt. 

A befogadás során vizsgálni kell, hogy

  1. a pályázat határidőn belül került benyújtásra;

  2. az igényelt költségvetési támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket;

  3. a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik.

Amennyiben a Támogató a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a Pályázati Felhívásban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel 5 napos hiánypótlási határidő megjelölésével. 

Amennyiben a Pályázó a felszólításban megjelölt határidőre nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget, a Támogató megállapítja a pályázat érvénytelenségét és megjelöli az érvénytelenség okát.

  1. A pályázat elbírálása, szerződéskötés, a pályázati összeg utalása

A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Közjóléti Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2025. április 30-ig. Az elnyert pályázati összeg átutalására, számla ellenében történő kifizetésére, illetve előleg felvételére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

  1. Pályázat keretösszege,elszámolható költségek köre:
    1. A pályázat keretösszege: 10.000.000 Ft.
    2. Képzések: Tandíj, részvételi díj

    3. Szakmai rendezvényekhez kapcsolódó Csapatépítő programok: Szállás, utazás, belépők, étkezés 

    4. Szakmai programok testvérvárosokkal: Szállás, utazás, belépők, étkezés 

    5. Határon túli tanulmányi kirándulások, diákcsere programok: Szállás, utazás, belépők, étkezés 

    6. Tehetség fejlesztő programok eszközeinek beszerzése, programok, utazás 
    7. Felzárkóztatási programok eszközeinek beszerzése, programok, utazás

  2. A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:
    1. Képzés esetén tanúsítvány, bizonyítvány, oklevél, számla a képzési díjról
    2. A számlák összesítésére excel táblázat kitöltése (a táblázat a pályázati kiírás melléklete)
    3. Dologi kiadásokról számla, felhasználási terület szöveges ismertetése

      A számlák devizaneme: HUF

    4. A szöveges és képes beszámolót is tartalmazó pénzügyi elszámolás határideje, melyet papír alapon vagy PDF formátumban elektronikusan lehet benyújtani a palyazat@biatorbagy.hu e-mail címre:

      2026. január 15. 

    5. Az elszámolás elmulasztása vagy határidőn túl benyújtott, vagy szakmai beszámolót nem tartalmazó elszámolás a 2026. évi pályázatból való kizárást vonja maga után.

A pályázati tudnivalókkal kapcsolatban felvilágosítást nyújt Tóth Tamás ifjúsági referens személyesen és telefonon a 23/310-174/231-es melléken, mobil.: 06-30-276-70-64, illetve e-mailen: toth.tamas@biatorbagy.hu címen a Polgármesteri Hivatal nyitva tartási idejében.

upload
Csatolmány Méret
Pályázati adatlap 2025 (5 MB) 5 MB
Beszámoló (24 KB) 24 KB
beszámoló számla összesítő (30.5 KB) 30.5 KB
Feb 12

Pályázati felhívás fogorvosi ügyelet ellátására

Pályázati felhívás fogorvosi ügyelet ellátására

Biatorbágy, Etyek, Herceghalom, Páty települések Fogorvosi Ügyeleti Ellátást Biztosító Társulás Társulási Tanácsának 1/2023. (III.3.) számú határozata alapján pályázatot hirdet a fogorvosi ügyeleti ellátás biztosítására a 47/2004. (V.11.) ESzCsM rendelet 17. §.(3) bekezdés szerint a fogászati alapellátás körébe tartozó sürgősségi ellátásra Biatorbágy, Etyek, Herceghalom és Páty települések közigazgatási területén, - folyamatos elérhetőség biztosításával, minimum 4 óra helyszíni tartózkodással - kizárólag munkaszüneti napokon, heti pihenőnapokon, valamint ünnepnapokon, vállalkozási formában, feladat-ellátási szerződés keretében, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött szerződés szerinti finanszírozással.

Pályázati feltételek:

  •  háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25.) EüM. rendeletben, valamint az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004.(V. 11.) ESzCsM rendeletben foglalt feltételek megléte;

  • Fogorvosi képesítés;

  • Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003.(X.20.) ESzCsM rendelet szerinti rendelő és egyéb tárgyi feltételek megléte;

  • Működtetési jog megléte vagy megszerzése feltételeinek fennállása.

Csatolandó dokumentumok:

  • Részletes szakmai önéletrajz,

  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,

  • A végzettséget igazoló okirat hiteles másolata,

  • Vállalkozás meglétét igazoló dokumentumok,

  • Tárgyi feltételek meglétét igazoló dokumentumok,

  • Működtetési jog meglétét igazoló határozat, vagy a Pest Vármegyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának határozata arról, hogy a pályázó megfelel a működtetési jog engedélyezési feltételeinek,

  • A fogászati ügyelet rentábilis működéséhez szükséges tételes árajánlat megjelölése,

  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik.

Az ügyelet megszervezése és működtetése a pályázó feladata.

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. április 04. (péntek) 16:00

A pályázat elbírálásának határideje: 2025. április 08. (kedd) 9:00 

Elbírálási szempont: A legalacsonyabb ajánlati ár.

A megbízás időtartama: 1 év

A feladatellátás kezdő időpontja: 2025. július 1.

A pályázat benyújtásának helye: A pályázatot 2 példányban, zárt borítékban „Pályázat alapellátási fogorvosi ügyelet működtetésére” felirattal ellátva Biatorbágy, Etyek, Herceghalom, Páty települések Fogorvosi Ügyeleti Ellátást Biztosító Társulásnak címezve (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a.) Kocsis József Társulási Tanács elnöke részére kell benyújtani.

Felvilágosítás kérhető: Géczy-Kandra Viktória egészségügyi referenstől a 06-23/310-174/263-as melléken

Apr 5

Ifjúsági Tehetséggondozási Alapra

Ifjúsági Tehetséggondozási Alapra

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ifjúsági Tehetséggondozási Alapot (ITA) hoz létre, melynek összegét a mindenkori költségvetés tartalmazza. Az önkormányzat pályázatot hirdet a sport, a tudományos élet a zene és az egyéb művészeti területeken kiemelkedően alkotó személyek, valamint biatorbágyi taggal működő zenekarok, művészeti csoportok részére. Ezzel kívánja gazdagítani Biatorbágy kulturális értékeit, színesíteni a kulturális és sportéletet. 

A pályázat részletei: 

  • Pályázati témák/támogatási program tartalma:

Pályázatot az alább megjelölt témákban lehet beadni:

  1. Sport: sportfelszerélés, versenyeztetés, versenyre való felkészülés 

  2. Tudomány: az iskolai kereteken kívüli kutatás, tudományos megjelenések, ahhoz tartozó kutatások támogatása, szellemi termékek előállítása

  3. Művészet, Zene: próbaterem-bérlés költségeire, koncertszervezés és lebonyolítás költségeire, koncerttechnika bérlésének költségeire, hangfelvételek készítésének költségeire, videoklip készítésének költségeire, minden egyéb művészeti ágban előállítandó szellemi és tárgyi termékek megvalósítására, és azok megvalósításához szükséges eszközök beszerzésére, rendezvények megszervezésére, azok kellékeinek beszerzésére, alkotóműhely bérleti díjára, 

  • Pályázók köre:

A pályázati kiírás I/1 pontjában megjelölt témában, biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb, kiemelkedő sport teljesítményt nyújtó személyek.

A pályázati kiírás I/2 pontjában megjelölt témában, biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb, a megjelölt területeken kiemelkedő munkákat felmutató tehetségek pályázhatnak. 

A pályázati kiírás I/3 pontjában megjelölt témában olyan zenekarok pályázhatnak, olyan zenekarok pályázhatnak, amelynek valamely tagja biatorbágyi lakcímmel rendelkezik és 35 évnél fiatalabb, illetve 35 évnél fiatalabb biatorbágyi lakcímmel rendelkező személy, aki a zeneművészet vagy művészeti területen már kiemelkedő eredményeket elért személy, vagy olyan csoport, akik a zenén kívüli művészeti területen alkotnak (színházi társulat, tánccsoport, képzőművészeti csoport), és legalább egyharmada biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb tagot tudnak soraikban.

A pályázat benyújtásának feltétele legalább egy biatorbágyi rendezvényen való fellépés az adott évben.

A pályázaton indulásnak feltétele, hogy a 2023. évben is nyertes pályázók, a pályázatukról a beszámolót és elszámolást elkészítsék és beadják a pályázat előtt.

  • Elszámolható költségek köre, mértéke 

Pályázati altéma 

támogatás mértéke

sport

Országos vagy nemzetközi eredményekkel nem rendelkező pályázó esetén maximum 200.000 Ft

Országos vagy nemzetközi eredményekkel rendelkező pályázó esetén maximum 300.000   Ft, ebből eszköz max. 50%

tudomány

maximum 100.000 Ft, ebből eszköz max. 50%

zene, művészet

maximum 500.000 Ft, a következő elosztásban:

  1. koncertek, fellépések támogatása

  2. próbahely, kiállító hely, alkotóműhely bérlésére 

  3. hangfelvétel készítésére 

  4. videoklip készítés, vagy bemutatkozó videó készítése 

  5. Eszköz beszerzés támogatására a támogatási összeg max. 50%-a fordítható.

Egy pályázó mindhárom célra benyújthat támogatási kérelmet.

  • Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek. 

  1. Sport altémában azok a sportolók, akiknek országos, nemzetközi eredményeik vannak. Nemzetközi, világversenyekre készülnek.

  2. Tudomány altémában azon személyek, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, doktori címet szereztek, tanulmányi és tudományos versenyeken eredményt értek el.

  3. Azok a zenészek, zenekarok, akik tehetségkutató versenyeken eredményt értek el, vagy már díjazásban részesültek. 

  4. Művészet területén azon személyek, akiknek korábbi műveik elismerő díjban részesültek, vagy saját kiállítással rendelkeztek. Azok a tánccsoportok, akik országos vagy nemzetközi versenyeken eredményeket értek el. Azok a művészeti csoportok, akik országos, vagy nemzetközi díjazásban, elismerésben, fokozatban részesültek.

  • Benyújtandó dokumentumok:

Sport

  • pályázati adatlap 

  • részletes költségvetési terv

  • eredményeket igazoló dokumentumok

  • nyilatkozat arról, hogy Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót a vele készült anyagokban feltünteti

Tudomány

  • pályázati adatlap

  • részletes költségvetési terv

  • tudományos eredmények igazolása 

  • végzettséget igazoló dokumentumok 

  • kutatás esetén részletes kutatási terv 

  • nyilatkozat arról, hogy Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót feltünteti a projektcél megvalósítása során.

Művészet, zene

  • pályázati adatlap

  • részletes költségvetési terv 

  • eredményeket igazoló dokumentumok

  • nyilatkozat, hogy a támogatott évben részt vállal Biatorbágy kulturális életében

  • hangfelvétel vagy videoklip készítése vagy koncertszervezés esetén bemutatkozó anyag

  • nyilatkozat arról, hogy Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót feltünteti a projektcél megvalósítása során

A 2024-es civil pályázaton nyertes csoportok ezen a pályázaton nem indulhatnak.

  • A pályázat benyújtásának módja, ideje:

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon zárt borítékban kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán 2024. 04.30. 16.00 óráig és 2024.10.31-én 16:00 óráig. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

  • A pályázat elbírálása:

 A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2024. 05.31-ig és 2024. 11. 30-ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül kerül sor a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

  • A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:
  1. Tudományos munka esetén az elkészült tanulmány, munkaanyag bemutatása.

  2. A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

  3. A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után.

  4. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.

  5. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2025. 01. 15., illetve 2025. 09. 15. melyet papír alapon kell benyújtania, a mellékelt 1. és 2. számú melléklet alapján.

  6. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.

  7. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben, illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu

  8. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

Apr 5

Ifjúsági Közösségformáló Alap

Ifjúsági Közösségformáló Alap

A pályázat célja:

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Ifjúsági Közösségformáló Alapot (IKA) hoz létre, amivel támogatni kívánja a település ifjúsági korosztályának közösségépítését, illetve a már meglévő közösségek erősítését. A támogatás fedezetét a mindenkori költségvetés biztosítja. A fenti célok elérésére az önkormányzat pályázatot hirdet jogi személyek és civil társaságok támogatására, amelyek programjaikkal, céljaikkal a biatorbágyi fiatalok közösségi érzéseit erősítik, biatorbágyi kötődéseit építik. 

A pályázat részletei: 

  • Pályázati témák:

A pályázat olyan programokat támogat, mely eredménye a közösség építés, bővítés, vagy testvértelepüléseink fiataljait is megcélzó közösség építő programok, vagy már meglévő, nem formális közösségeknek segít a formális civil szervezetté alakulásban. 

  • Pályázók köre:

A pályázaton olyan nem önkormányzati fenttartásban álló, biatorbágyi jogi személyek, civil társaságok indulhatnak, amelynek tagjai biatorbágyi lakcímmel rendelkező, 35 évnél fiatalabb személyek.

  • Elszámolható költségek köre, mértéke

Az I. pontban megnevezett programok megvalósítására egyszerre egy civil társaság max. 600.000 Ft összegben pályázhat.

  • Értékelési szempontok:

Az értékelésnél előnyt élveznek: 

  1. minél szélesebb réteget elérő rendezvények, programok,

  2. civil szervezetté alakulást célzó programok.

  • Benyújtandó dokumentumok:
  1. pályázati adatlap

  2. tételes költségvetési terv

  3. civil társaság társasági szerződés

  4. Nyilatkozat, hogy a program megvalósulása során minden fórumon feltünteti Biatorbágy Város Önkormányzatát, mint támogatót.

  • Kizáró okok:

A 2024-es civil pályázaton nyertes csoportok ezen a pályázaton nem indulhatnak.

  • A pályázat benyújtásának módja, ideje:

A pályázatokat papír alapon, formanyomtatványon és digitális formában adathordozón (cd/pendrive) zárt borítékban kell benyújtani Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán 2024. 04.30. 16.00 óráig és 2024.10.31-én 16:00 óráig. A nyomtatvány letölthető Biatorbágy hivatalos honlapjáról, valamint beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

  • A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokat az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága véleménye alapján a képviselő-testület bírálja el 2024.05.31.-ig és 2024.11.30 -ig. A pályázat elbírálását követő 15 napon belül kerül sor a szerződéskötésre. Az elnyert pályázati összeg átutalására, kifizetésére a szerződés aláírását követően kerülhet sor.

  • A pályázat elszámolásához szükséges dokumentumok, elszámolási határidő:
  1.  A pályázók a döntésről 8 napon belül írásban értesítést kapnak.

  2.  A pályázaton elnyert pénzösszeg egyösszegű átutalása (kifizetése) a támogatási szerződés mindkét fél részéről történő aláírása után.

  3. A kifizetés feltétele, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata a támogatás felhasználásáról a támogatott szervezettel szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok.

  4. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő. A szöveges és pénzügyi beszámolót is tartalmazó elszámolás határideje: 2025. 01. 15., illetve 2025. 09.15. melyet papír alapon kell benyújtania, a mellékelt 1. és 2. számú melléklet alapján.

  5. A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére betekintési jogot biztosít.

  6. A pályázatok megfelelő elkészítésének érdekében telefonon, e-mailben illetve személyesen is segítséget nyújt az előzetesen egyeztetett időpontokban Tóth Tamás Ifjúsági referens 23 - 310-174/231-es mellék, mobil.: 06-30-276-70-64, email: toth.tamas@biatorbagy.hu

  7. A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a Polgármesteri Hivatal 8 naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

Fogalomtár:

civil társaság: Egy olyan egyszerű civil szervezeti forma, amit legalább két természetes személy, vagyoni hozzájárulás nélkül, nem gazdasági érdekű közös céljaik megvalósítására, közösségi célú tevékenységük összehangolására hoz létre. A civil társaság nem jogi személy, a társaság létrehozása nem igényel bírósági, vagy hatósági bejegyzést, regisztrációt. A civil társaságra, a polgári jogi társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (azzal az eltéréssel, hogy az ügyvitelre kijelölt tag kivételével a tagságot bármely tag azonnali hatállyal felmondhatja).

Feliratkozás a következőre: Önkormányzati pályázatok