Tájékoztatás Biatorbágy ivóvízellátásáról

Kedves Biatorbágyiak!

Városunk biztonságos vízellátásáról egyeztettem ma a Fővárosi Vízművek Zrt. (a biatorbágyi vízszolgáltató) vezérigazgatójával, Csörnyei Gézával. Elmondása szerint – amint azt már a hírekben is hallottuk - több környező településen korlátozták a vízfelhasználást.

Biatorbágyon a tegnapi napon volt az idei év eddigi legnagyobb napi vízfogyasztása, amit csak technikai és személyi „átszervezésekkel” tudtak biztosítani. Előreláthatóan, tudatos kapacitásgazdálkodás mellett - együttműködve az önkormányzattal -, megnyugtatok mindenkit: továbbiakban is rendelkezésre áll a szükséges napi vízmennyiség.

Ugyanakkor kérem a lakosságot, hogy tekintettel a kánikulára spóroljunk az ivóvízzel! A megfelelő vízmennyiséget akkor értékeljük igazán, amikor nincs, vagy csak korlátozottan áll rendelkezésre. A szolgáltatóval együtt azon dolgozunk, hogy a jelenlegi kapacitást tovább tudjuk bővíteni, hogy az ne veszélyeztesse a lakosság ellátását, illetve városunk további fejlődését.

Kocsis József, polgármester

Tájékoztató a tűzgyújtási tilalomról és a helyi égetési szabályokról

Tűzgyújtási tilalom van érvényben: csak kijelölt helyen, és a szabályokat betartva lehet tüzet gyújtani – figyelmeztet a Katasztrófavédelem és a NÉBIH  – írja a katasztrofavedelem.hu.

Az erdőtüzek megelőzése érdekében a fokozott tűzveszély időszakában az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, a katasztrófavédelemmel egyeztetve, tűzgyújtási tilalmat rendelhet el. Ilyenkor tilos tüzet gyújtani az erdőkben, fásításokban, valamint ezek 200 méteres körzetén belüli külterületeken – ideértve a tűzrakó helyeket, közút és vasút menti sávokat is. A parlag- és gazégetés szintén tilos.

A tilalom kihirdetése a meteorológiai viszonyoktól, az erdei biomassza szárazságától és az elmúlt időszak tűzeseteinek számától függ. A döntésről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága (NÉBIH EI) ad ki közleményt, amit a www.erdotuz.hu oldalon is közzétesznek – térképes formában is. A tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes, és napi frissítéssel követhető az említett weboldalakon.

A NÉBIH interaktív erdőtérképe segít a lakosságnak ellenőrizni, hogy lakókörnyezetükben érvényben van-e tilalom.

Biatorbágy Város Önkormányzatának rendelete alapján a kerti hulladék (amennyiben nem komposztált) nyílt téri égetése kizárólag február 1. és május 31., valamint szeptember 1. és november 30. között engedélyezett, hétfői és pénteki napokon, 8:00 és 20:00 óra között. Munkaszüneti és ünnepnapokon az égetés szigorúan tilos – áll a rendeletben, mely elérhető itt.

A hatóságok mindenkitől azt kérik, hogy a szabályokat fokozottan tartsák be, és csak kijelölt tűzrakó helyen, megfelelő körültekintéssel gyújtsanak tüzet – amennyiben az adott területen nem áll fenn tűzgyújtási tilalom.

Ha Ön tüzet észlel, kérjük hívja a 112 segélyhívót.

Városünnep 2025 - Ünnepélyes megnyitó és díjátadók

Ünnepélyes pillanatokkal indult Biatorbágy idei Városünnepe!

A megnyitón a testvértelepülések delegációi is jelen voltak, a közös értékek és a barátság jegyében.

Kiemelt része volt az eseménynek a díjátadó, ahol elismerésben részesültek azok, akik példaértékűen szolgálták a város közösségét. 

A rendezvény egyik legemlékezetesebb mozzanata a Biatorbágyért díj átadása volt, melyet a „Fészek” Fogyatékosok Nappali Ellátója kapott. Az intézmény immár több mint egy évtizede működik városunkban, és több mint 40 fogyatékkal élő ember számára biztosít munkalehetőséget, nappali ellátást és emberi méltóságot nyújtó segítséget – mindezt olyan közegben, ahol valóban értékteremtő munka zajlik. A „Fészek” mögött egy elhivatott segítőkből álló közösség áll, akik munkájukat hivatásként végzik. Az intézményt a kezdetektől fogva Kovács Mária vezeti.

Biatorbágyért végzett több évtizedes, fáradhatatlan munkájáért elismerésben részesült Marlok Ferenc is, a Biai Római Katolikus Egyházközség oszlopos tagja. Világi lelkipásztorként, testületi tagként, valamint a Biai Szent Anna Karitatív Alapítvány elnökeként évtizedek óta támogatja közösségünket – mindig csendes, de határozott jelenléttel, őszinte elkötelezettséggel. Családi élete és mindennapi példamutatása is tanúsítja: számára a segítés nem munka, hanem hivatás.

Az idei „Szép Porta Biatorbágyért” elismerést Tornyossy Csaba, a Csillag utca 8. szám alatti porta tulajdonosa kapta. A ház 1883-ban épült, eredetileg présházként szolgált, és történetéhez számos közösségi élmény kapcsolódik – korábban például sajtkészítő workshopoknak és a Szarkafészek Borháznak adott otthont. Csaba a felújítás során különös gondot fordított arra, hogy a ház eredeti báját megőrizze – ezt tükrözi a „Tiszta udvar, Rendes ház” zománctábla, a díszes postaláda és a mázas cserép házszám is. 

📽 Nézze meg a megnyitóról és díjátadókról készült videót!

Kiemelt fotó: Puskás Dávid

Adatgyűjtéshez keresnek munkatársakat

A Statisztikai Elemző Központ Kft. (Statek Kft.) a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából lakossági adatfelvételeket hajt végre – hamarosan Biatorbágyon is!

Ehhez 1-2 fő összeíró jelentkezését várják, akik szívesen részt vennének a kutatási munkában, segítve a megbízható statisztikai adatok gyűjtését.

További részletek a plakáton! 
 

Kép
statek

Felhívás a kánikulai vízfogyasztás mellett a tudatos vízhasználat fontosságára

A kánikulában különösen fontos a tudatos vízhasználat – figyelmeztet a Magyar Víziközmű Szövetség.

A Magyar Víziközmű Szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a kánikula idején megnövekedett vízfogyasztás mellett kiemelt fontosságú a tudatos és környezettudatos vízhasználat. – írja a Mavíz.

Az ivóvíz a fejlődés és a jövő záloga, a hozzáférhető mennyiség és minőség biztosítása egyre nagyobb kihívást jelent. A következő napokban az idei nyár eddigi legerősebb hőhulláma várható, így különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel, valamint az ivóvíz takarékos, megfontolt felhasználása. A Mavíz kiemeli: a csapvíz a legjobb szomjoltó, különösen a nagy melegben.

Magyarország vízkészletei kedvezőek, ám a biztonságos ellátás folyamatos fenntartásához a víziközmű-szolgáltatók munkatársai napi 24 órában dolgoznak. A klímaváltozás hatása a vízellátásban is érzékelhető, ezért még fontosabb, hogy ne pazarló módon, hanem környezettudatosan használjuk ezt a természeti erőforrást.

Az utóbbi hetek eseményei rávilágítottak arra is, hogy a vízellátás akkor kerülhet veszélybe, amikor például csőtörés, áramszünet vagy egyéb műszaki hiba lép fel. Ilyen esetekben a javítás ideje alatt akadozhat a szolgáltatás, és a helyreállítás nem mindig lehetséges azonnal. A havariahelyzetek a kánikulában még nagyobb nehézséget okozhatnak.

Annak érdekében, hogy a következő időszakban is mindenki számára biztosított legyen a csapvíz-ellátás, a Mavíz az alábbi tudatos vízhasználati tanácsokat javasolja:

– törekedjünk az ivóvíz felelős, takarékos használatára;
– locsoláshoz ne csapvizet használjunk, részesítsük előnyben a fúrt kutakat vagy az összegyűjtött esővizet;
– csökkentsük a locsolások gyakoriságát és az ehhez felhasznált ivóvíz mennyiségét;
– mellőzzük az ivóvízzel történő pormentesítést, utak és járdák locsolását.

A Szövetség hangsúlyozza: mindannyiunk felelőssége felismerni a csapvíz értékét, és tenni azért, hogy hazánk vízkincse hosszú távon is elérhető maradjon.

Fotó: Pixabay

Álláslehetőség: Műszaki és Környezetvédelmi osztályvezető

Biatorbágy Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet 

Műszaki és Környezetvédelmi osztályvezetői 

munkakör betöltésére

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű köztisztviselői jogviszony

A munkavégzés helye: Pest megye, 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

  • városüzemeltetési, fejlesztési, beruházási feladatok koordinálása;

  • kapcsolattartás a beruházási feladatokkal megbízott gazdasági társaságokkal;

  • közreműködés az önkormányzati pályázatok műszaki összeállításában, az önkormányzat beruházásainak előkészítésében, lebonyolításában;

  • közreműködés az önkormányzat műszaki közbeszerzési eljárásban;

  • képviselő-testületi előterjesztések készítése;

  • Önkormányzati beruházások előkészítése, lebonyolításának szervezése, fejlesztési ügyekkel kapcsolatos tájékoztatás a Képviselő-testület és az ügyfelek felé;

  • Környezet- és természetvédelemmel, közlekedési igazgatással, vízügyi igazgatással, növényvédelemmel kapcsolatos önkormányzati és államigazgatási ügyek végrehajtásának irányítása;

  • a főépítészi tevékenység támogatása, szükség esetén napi kapcsolattartás a főépítésszel, levelek, információk kölcsönös cseréje, konzultációk, közreműködés a településképpel kapcsolatos főépítészi tevékenység ellátásában, a bejelentési és véleményezési eljárások lefolytatásában.

    További részletek ITT. 

Feliratkozás a következőre: Feliratkozás a következőre: